Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-14

809 Az Országgyűlés 14. ülése 1960. évi december 7-én, szerdán 810 gítik a küldöttség-cserék és vezetőink kölcsönös látogatásai. Már 1957-ben csak Egyiptomból több mint tíz különféle szakdelegáció járt országunkban. Az utolsó két évben szinte egymást érik a különböző gazdasági, kulturális, egészségügyi, földművelésügyi stb. delegációk az Egyesült Arab Köztársaságból, Irakból, Indonéziából, Indiából, Guineából, Ghánából stb. csaknem mindig miniszterek vezetésével. Az elmúlt parlamenti ülésszak óta olyan jelentős barátaink látogattak el hozzánk, mint Indonéziából Sukarno elnök, Djuanda első miniszter, az Egyesült Arab Köztársaságból Kahalé, a köztársaság alelnöke és Fawzi külügyminiszter. Ugyancsak nagy számmal fogadtunk parlamenti küldöttségeket. Legutóbb hazánkban járt Ferhat Abbasz, az algériai ideiglenes kormány feje. Fogadtatása kifejezésre juttatta baráti és szolidáris érzéseinket Algéria népével, amely immár hetedik éve fegyverrel a kezében hősiesen harcol szabadságáért,. Mi a magunk részéről ugyancsak számos ázsiai és afrikai országba küldtünk részben kormány-, részben szakdelegációkat. Delegációink jártak Indiában, Indonéziában, az Egyesült Arab Köztársaságban, Irakban, Szudánban, Guineában, Ghánában, Libériában. Kormánydelegációval vettünk részt a Tunisz függetlenségének egyéves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken 1957-ben, úgyszintén a Szomália és Madagaszkár függetlenségének kikiáltása alkalmából rendezett ünnepségeken ez évben. Tevékenységünk az ENSZ-ben. a) Az ún. „magyar kérdés". Az ENSZ-ben kifejtett tevékenységünkről szólva mindenekelőtt az úgynevezett „magyar kérdésről" kell beszélnem. Nem érdektelen szembeállítani a „magyar kérdés" állását az ENSZ-ben 1956-ban, utána és ma. Az 1956—57-es X. közgyűlésen, annak egész folyamán, hogy úgy mondjam általános támadás központjában álltunk. Nemcsak a NATO-tag imperialista országok, de az úgynevezett semleges kapitalista országok, továbbá a latin-amerikai és jórészben még az ázsiai—afrikai országok delegációi részéről is alig hangzott el felszólalás, bármilyen egészen más kérdésről folyt is a szó, hogy bennünket ne támadtak volna. Ma ennek már nyoma sincs. 1956-ban és azóta, még az elmúlt közgyűlésen is, a „magyar kérdés" napirendre tűzését — ha nem is amerikai kezdeményezés nélkül — mindig ez vagy az a latin-amerikai ország javasolta. Az idén már nem akadt olyan delegáció, amely ezt vállalta volna, úgyhogy az amerikai delegációnak magának kellett a javaslatot benyújtania. Ez a tény egymagában is azt bizonyítja, hogy a magyar kérdés az ENSZ-ben az Egyesült Államokon kívül már senkit sem érdekel. * De az Egyesült Államok számára sem az már a magyar kérdés, ami volt. 1956-ban az Egyesült Államok számára a magyar kérdés egyike volt a fő kérdéseknek, amelyet forszírozott, mert úgy látta, hogy ez módot ad neki arra, hogy a Szovjetuniót támadhassa. Ma a magyar kérdés az ENSZ-ben csak egy a sok közül, amelyeknek túlnyomó része azonban annyi fejfájást okoz az Egyesült Államoknak, hogy ők maguk támadásra már alig gondolhatnak, örülnek, ha ki tudják védeni, vagy el tudják hárítani az őket érő támadásokat. Nem is szólva arról, hogy bizonyos mértékben a magyar kérdés is bumeráng lett az Egyesült Államok számára. Már 1956-ban leszögeztük álláspontunkat, amely úgy szólt, hogy magyar kérdés, mint nemzetközi kérdés, nem létezik: hogy Magyarországon mi történik, az a magyar nép ügye; a magyar nép és annak kormánya semmiféle beavatkozást a Magyar Népköztársaság belügyeibe senkinek, az ENSZ-nek sem enged meg és tiltakozik minden ilyen beavatkozási kísérlet ellen. Majd hamarosan egy lépéssel tovább menve teljes mértékben támadásba mentünk át. Magyar kérdés, mint nemzetközi kérdés, mondottuk, amely igenis az ENSZ-re tartozik, valóban létezik, mégpedig: az amerikai imperialisták Magyarország belügyeibe való durva beavatkozásának kérdése. Az ENSZ-ben ellenünk emelt vádak lényege mindig abban összpontosult, hogy nem hajtjuk végre a rólunk szóló ENSZ-határozatokat, nevezetesen, hogy nem engedjük be Magyarországra az ENSZ megbízottját, akit azért küldtek ki, hogy megvizsgálja, milyen a helyzet, milyen állapotok uralkodnak Magyarországon, legutóbb azt a bizonyos munkanélküli újzélandi úriembert, aki immár három esztendeje abból él, hogy az amerikaiak jóvoltából valami 15 000 dollár évi tiszteletdíjat kap az ENSZ pénztárából azért a semmiért, amit csinál. Erre a vádra régebben azt válaszoltuk, hogy vizsgálat folytatása céljából mi Magyarországra senkit sem engedünk be, mert az, hogy Magyarországon milyen a helyzet, egyedül és kizárólag a magyar nép ügye, amely pedig nem egy ízben félreérthetetlenül kinyilvánította erről a véleményét. Ma ehhez hozzátehetjük: Munro úr előtt sorompóink zárva vannak és maradnak. De ha az urak kíváncsiak arra, hogy mi van Magyarországon, kérdezzék meg Sukarno elnököt, vagy Fawzi urat, az Egyesült Arab Köztársaság külügyminiszterét, vagy Mr. Eatont, vagy bárkit azok közül a soksok ezer külföldi politikus, tudós, író, művész, újságíró és egyszerű turista közül, akik az utolsó esztendőkben nálunk jártak. Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottak ellenére, amíg az amerikai kormány fel nem adja jelenlegi hidegháborús politikáját, nem számíthatunk arra, hogy a magyar kérdés hamarosan lekerül az ENSZ napirendjéről, sem arra, hogy esetleges újabb amerikai javaslat feletti, vagy a mandátumunk kérdésében sorrakerülő szavazásnál mi kapunk többséget. A magyar kérdés is egyik tipikus példája annak, hogy az ENSZben a szavazások mennyire nem tükrözik a valóságos helyzetet és erőviszonyokat. Sor kerül-e a jelen közgyűlésen a magyar kérdés vitájára vagy nem? — nem lehet tudni. Számunkra ez a kérdés jelentőséggel nem bír. Ha tárgyalni fogják, megfogjuk mondani a magunkét: még egyszer fejükre olvassuk az amerikai imperialistáknak ellenünk elkövetett súlyos bűneiket. Néhány szót az ENSZ-ben a nemzetközi po-