Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-30

1835 Az Országgyűlés 30. ülése 1962. évi július 4-én, szerdán 1836 zésbe való tömeges bevonása és a korszerű gépesítés megvalósítása. Ami a nyugdíj helyzet alakulását illeti, ott is kétségtelen a fejlődés. A nyugdíjasok létszáma a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagság alapján nyugdíjban, illetve járadékban részesülők nélkül az 1961. évi 650 ezerhez képest, mintegy 30 ezerrel, vagyis 4,77 százalékkal, a részükre kifizetett nyugdíj 10,17 százalékkal nőtt. Láthatjuk azt, hogy a nyugdíj megállapítások évről évre növekvő száma mellett a halálozások száma is kevesebb, mint a megállapításoké és ez eredményezi ezeket a számokat, Egyúttal növekszenek a nyugdíj átlagok is, a nyugdíj megállapításának alapjául szolgáló bérek emelése következtében. Míg 1960-ban az öregségi nyugdíj havi átlaga a teljes és a rész nyugdíjasoknál 1008, illetőleg 641 forint volt, addig ez 1961-ben 1027 és 642 forintot tett ki. A rokkantsági nyugdíjasoknál a 983 és 702 forintos 1960-as tényszámok 1007 és 711 forintra emelkedtek, örvendetesen, a dolgozó parasztság nagy megelégedésére alakult a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagság nyugdíj, öregségi, illetőleg munkaképtelenségi járadékellátása is. Az 1960. évi 147 546 fővel szemben 1961ben 52 százalékkal többen kapnak 64 százalékkal több. ellátást, 630 millió forint összegben. Ez természetesen a tsz-eknek a mezőgazdaság szocialista átszervezése folytán jelentősen megnőtt taglétszámából és a belépett idős, vagy munkaképtelen tsz-tagok járadékra jogosulttá válásából fakad. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a kisiparosok kötelező kölcsönös nyugdíjbiztosításáról szóló törvényerejű rendelet alapján 1962-től a nyugdíjasok köre tovább bővül, úgy elmondhatjuk, hogy a nyugdíj, illetőleg járadékellátás terén népgazdaságunk, szocialista társadalmi rendünk sokat tett és tesz a legfőbb értékért, az emberért. Ismert tisztelt Képviselőtársaim előtt, hogy az ipar és a mezőgazdaság szocialista fejlesztése igen sokrétű, bonyolult feladat és ennek munkajogi vonatkozásait egységes rendszerbe foglalni főleg hosszú távlatra nem könnyű. Éppen ezért csak üdvözölni lehet azokat a kormányrendeleteket, amelyek az új munkatörvénykönyv kialakítása előtt az adott és fontos problémákat a Munkaügyi Minisztérium és a SZOT bevonásával igyekeznek megoldani. Az egyik ilyen a 16/1961. számú kormányrendelet, amelynek alapján a Munkaügyi Minisztérium a SZOT-tal egyetértésben felhatalmazást kapott a heti 48 órás munkaidőnél rövidebb munkaidővel és a hatnapos munkahéttől eltérő beosztással foglalkoztatott dolgozók munkaviszonyaival kapcsolatos egyes kérdések szabályozására. A 4/1961. korm. sz. rendelet a tanácsok hatáskörét növeli a Munkatörvénykönyv végrehajtásában a miniszternek, illetve a minisztériumnak fenntartott egyes hatáskörökkel kapcsolatban. További fontos rendelkezés az is, hogy a nők és fiatalkorúak eddig központosán szabályozott foglalkoztatása a 11/1962. sz. rendelet alapján a Munkaügyi Minisztérium hatáskörébe került, amely az Egészségügyi Minisztériummal és a SZOT-tal egyetértésben határozhatja meg most már az előbbiek foglalkoztatását és ennek feltételeit. Jelentős a szakmunkásképző tanfolyamokkal, és a külföldi szolgálatot teljesítő házastárssal eltávozott nők fizetésnélküli szabadsággal jogfolytonossá tett munkaviszonya fenntartásával kapcsolatos rendelkezés is. Ugyancsak eredményesnek mondható a Munkaügyi Minisztériumnak a munkajogi rendelkezések alkalmazásának és végrehajtásának ellenőrzésére irányuló tevékenysége is. Megnyugtató az, hogy az utóbbi években jelentősen fejlődött az évenkint közel 130 000 munkaügyi vitát eldöntő szervek, a vállalati egyeztető bizottságok, a területi egyeztető bizottságok és a bíróságok munkája is. Ez részben annak tudható be, hogy e szervek tagjai mindinkább stabilizálódnak és szakképzettségük növekszik. Részben pedig annak, hogy az ellenőrzés, a minisztérium, a szakszervezet és az ügyészség jelentős segítséget nyújt a hibák kiküszöbölésére. A munkaügyi viták tapasztalatai azonban arra is rámutatnak, hogy e téren is további javításra van szükség és lehetőség. így egyes ügyfajtákat, például az üzemi balesetek miatti kártérítést, első fokon a vállalati egyeztető bizottságok hatáskörébe lehetne adni. Meg kellene szüntetni bizonyos párhuzamosságokat a területi egyeztető bizottságok és a bíróságok között, és végül a jogorvoslati és eljárási szabályok megfelelő rendezésével lényegesen meg lehetne gyorsítani a munkaügyi viták elintézését. Véleményem szerint a Munkaügyi Minisztériumnak a SZOT-tal együtt és az Igazságügyminisztérium bevonásával a közeljövőben érdemben kellene foglalkoznia ezekkel a kérdésekkel. Az 1961. évi költségvetés végrehajtására vonatkozó jelentés számadataiból ugyan nem következtethető, de mégis fontos kérdés a munkavédelmi helyzet alakulása. Kétségtelenül sokat tettünk és teszünk ma is a balesetek meglőzésének érdekében a népgazdaság minden területén, és ez nem utolsó sorban a SZOT X. teljes ülése határozatainak, valamint a 3259/61. sz. kormányhatározatnak is köszönhető. Engedjék meg képviselőtársaim, hogy az előttem szóló Sárfi képviselőtársamnak a balesetekkel kapcsolatos megállapításait egy-két vonat- ' kozásban én is érintsem és kiegészítsem. Általában javult a dolgozók és gazdasági vezetők szemlélete a munkavédelemmel kapcsolatban, ezt tükrözik a számok is, mert 1960-hoz viszonyítva a? üzemi balesetek 1,2 százalékkal, a halálos balesetek pedig 6 százalékkal csökkentek a létszámnövekedés figyelmen kívül hagyása mellett is. Sajnos, az általános csökkenés ellenére emelkedés tapasztalható a vasipar, a közlekedés és a gépesedő mezőgazdaság területén. Különösen a közlekedésben, a daru- és emelőgépek által, az égés, robbanás, mérgezés, valamint tárgyak esése, omlása következtében előidézett balesetek száma nőtt. Különösen magas volt a kézi anyagmozgatásból eredő balesetek száma, amely az összes balesetek 22 százalékát tette ki. Felhívom a figyelmet arra, hogy az egyes tárcáknak feltétle-