Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-28

1771 Az Országgyűlés 28. ülése 1962. rén maximálisan bebiztosítsa saját magát, a létesítmények biztonságosságának túlméretezésével. Az épületek biztonságossága természetesen követelmény, de — úgy vélem — jogos az az álláspont, hogy ennek is megvannak a maga észszerű határai, amelyeken túl már nem biztonságról, hanem az anyagi eszközök pazarlásáról lehet beszélni. Ilyet tapasztaltunk például a Tiszamenti Vegyiművek bővítésénél, és velünk együtt, a képviselőcsoport tagjaként a Tervhivatal akkori elnöke, Kiss Árpád elvtárs személyesen is meggyőződött erről. A második, hogy a tervezők egy része hely- . telenül értelmezi a szükségleteket és rosszul ismeri a lehetőségeket. Ebből következik, hogy igen gyakran alkalmaznak olyan megoldásokat és díszítéseket, valamint elemeket, amelyek a létesítmények használhatóságát, célszerűségét semmivel sem növelik, de lényegesen megdrágítják azokat. Ugyancsak ebből fakad az a gyakorlat is, hogy olyan, külföldről származó elemeket terveznek be, amelyeket nagyon jól lehetne pótolni formájukban és rendszerükben talán más, de célszerűségükben semmivel sem rosszabb hazai elemekkel. A harmadik ok, hogy a tervezők nincsenek, vagy legalábbis nem kellően vannak anyagilag érdekelve abban, hogy a létesítmények költségei a lehető legalacsonyabbak legyenek. Ellenkezőleg, abban érdekeltek, hogy az egyes létesítmények volumene minél nagyobb legyen. Erre ösztönzi őket mindenekelőtt az, hogy termelési tervüket forintértékben kapják meg, aminek alapja a tervezett létesítmények összes költsége. Ebből egyenesen következik, hogy minél drágábban terveznek, annál könnyebben és gyorsabban tudják tervüket teljesíteni. Ez a lehetőség a tervezőt arra ösztönzi, hogy minél kevesebb munkával, gyakran a gazdaságosság figyelmen kívül hagyásával, lehetőleg egyetlen alternatíva kidolgozásával végezze el feladatát, és szükségtelennek tartsa két, vagy éppen három alternatíva kidolgozását. Hasonló irányban hat a premizálás is. Bár igaz, hogy a prémiumfeltéteïsk között szerepel olyan pont, amely az alapdíjak csökkentésére irányul, ugyanakkor azonban premizálás csak az előírt termelési érték teljesítése, illetve túlteljesítése esetén lehetséges, s ennek következtében az alapdíj csökkentése nem a leglényegesebb feltételként szerepel. Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy az Országos Tervhivatal által a lakásokra vonatkozóan kiadott irányárak módosítása gyakran szükségessé válik, és pedig rendszerint fölfelé történő módosítása. Igaz, típustervek állnak rendelkezésre, de egyrészt típustervek nem mindenütt alkalmazhatók, s ezért az egyedi tervezést nem tudjuk teljes egészében kiküszöbölni, másrészt a típusterveknél is az irányárak felső határát érik el, vagy közelítik meg az adaptált tervek. Nagyon jellemző, hogy ugyanazok a tervezők, akik — hogy úgy mondjam — hivatalon belül, hivatali munkában drágán terveznek, társadalmi munkában egyszerű, olcsó terveket képesek készíteni. Több mint két éve, hogy egyik személyes beszélgetésünk alkalmával Trautmann elvtárs évi február 17-én, szombaton 1772 arról tájékoztatott bennünket, hogy a tervezésnél hamarosan olyan feltételeket léptetnek érvénybe, amelyek a költségek csökkentésére ösztönzik a tervezőket. A szándék jó volt, a megvalósítással azonban mind ez ideig adós maradt a minisztérium. Az igazság kedvéért meg kell mondanom, hogy 1960 áprilisában napvilágot látott a 4/1960. ÉM—ÁH sz. rendelet, az építésügyi miniszternek és az Árhivatal elnökének együttes rendelete a magasépítési, valamint város- és községrendezési munkák tervezésének díjazásáról. A gyakorlati tapasztalat — a most immár közel két éves tapasztalat — azt mutatja, hogy e rendelet kiadása a helyzeten lényegében nem változtatott. Hivatkozással az említett beszélgetésre és a tényleges helyzetre, javaslom, hogy az épületek tervezésénél vezessék be — éspedig a lehető leghamarabb — azt a módszert, hogy a tervezők az Országos Tervhivatal által kiadott irányárakból történő megtakarítás meghatározott százalékát kapják prémiumként. Igaz, ennek akadálya lehet, hogy Országos Tervhivatal-i irányárak csak a lakásokra vannak meg — ha tájékozottságom megfelelő — és e javaslat megvalósítása egyúttal feltételezi, hogy egyéb létesítményekre is kidolgozásra és kiadásra kerüljenek irányárak. Magától értetődik, hogy a létesítmények minősége terén engedményt tenni nem szabad. Kérdezem az építésügyi miniszter elvtársat, hogy e javaslat megvalósítására, vagy más, hasonló irányban ható javaslat alkalmazására lát-e lehetőséget, dolgozik-e a minisztérium ilyen jellegű intézkedésen, s amennyiben igen, mikorra várható annak kiadása? (Taps.) ELNÖK: Az interpellációra Trautmann Rezső építésügyi miniszter elvtárs válaszol. TRAUTMANN REZSŐ építésügyi miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Azonnal előre bocsáthatom, hogy egyetértek Oláh György képviselőtársam interpellációjának utóbb elmondott javaslati részével. Az interpelláció is világosan utal azonban arra, hogy a műszaki tervezők megtakarításainak beruházási keretből, tehát nem béralapból történő anyagi ösztönzését csak abban az esetben lehet és szabad bevezetni, ha az előirányzatokat és a megtakarítást reálisan mérni tudjuk. A tisztelt Országgyűlés előtt is ismeretes — az imént Oláh elvtárs is utalt rá —, hogy egyelőre csak a lakásépítkezésekre van megállapított, kötelező erejű költségmutatónk. Rövid időn belül azonban bevezetjük a kulturális, az egészségügyi és szociális, valamint egyéb beruházások, többek között az üzemi szociális létesítmények és típus üzemi csarnokok, valamint közmű-létesítmények építési költségmutatóit és az idén még további létesítmények költségmutatóinak kidolgozását tervezzük. Így előreláthatólag a jövő évben leszünk abban a helyzetben, hogy a kormány elé terjeszthetjük a megbízható mérési rendszerre támaszkodó anyagi ösztönzési javaslatunkat, a jelenleginél hatékonyabb premizálási formák bevezetésére.