Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-28

1759 Az Országgyűlés 28. ülése 191 gépet, de a falu vezetői végülis úgy döntöttek, hogy a mozit nem engedik be a kultúrházba. A példákat még sorolhatnám. Hasonló a helyzet Gyöngyössolymoson, Gyöngyöshalászon és Nagyrédén is. Ugyanakkor jó példaként idézhetem Ecsédet, ahol a 300 személyes befogadóképességű kultúrház nagytermében heti négy napon játszott a mozi s ennek ellenére az elmúlt évben ebben a kultúrteremben 84 rendezvényt tartottak, minden vita nélkül. Hogyan merülhetnek fel egyáltalában ezek a problémák? Az új kultúrházak legnagyobbrészt a községfejlesztési alapból készülnek és a lakosság ezenkívül jelentős társadalmi munkával, effektív munkával is hozzájárul ezek létesítéséhez. Egy-egy kultúrház fenntartásához az állam csak 6—8—10 ezer forintot ad évente, ami távolról sem fedezi a kultúrház anyagi szükségleteit. Ha a moziüzemi vállalatot beengedik, ez csak havi 50—70, 100 forintot fizet bérleti díj fejében és legfeljebb az általa használt helyiségek karbantartását és tatarozását vállalja. A községi tanács, hogy a kultúrházat egyáltalában fenn tudja tartani, a termelőszövetkezettől, a KISZtől, illetve a Nőtanácstól esetenkénti igénybevételnél 200—300, néha 500 forintos bérleti díjat kér. Azoktól kéri a nagy összeget, akik tulajdonképpen már a községfejlesztési alap keretében a pénzt egyszerűen odaadták a kultúrház megépítéshez, illetve azoktól, akik effektív társadalmi munkájukkal megépítették a kultúrházat. Ha a moziüzemi vállalat veszi át a kultúrházat, amire ugyancsak van néhány példa, hasonló béreket kér a társadalmi szervektől. A probléma egyre élesebben vetődik fel és sok vitára ad alkalmat. Időszerű, hogy ez a kérdés végleges rendezést nyerjen. A kultúrotthonoknak valóban a falu kulturális életének központjaivá kell válniuk. Célszerű, hogy azokban a községekben, ahol megfelelő mozihelyiség nem áll rendelkezésre, a mozi a kultúrházakban nyerjen elhelyezést. A film kulturális és politikai jelentősége közismert. Megyénkben az elmúlt évben a mozilátogatók száma 3,5 millió volt, ami annyit jelent, hogy minden egyes lakosra 10 mozilátogatás esik. Javaslatom az, hogy a moziüzemi vállalatok jelentősebb mértékben járuljanak hozzá a kultúrházak fenntartásához, esetleg bruttó bevételük néhány százalékának átengedésével. Ezen túl ne költsenek a régi, korszerűtlen, sokszor pajtákból vagy magtárakból átalakított mozihelyiségek felújítására százezreket, hanem ezekkel az összegekkel támogassák azokat a községeket, ahol még nincsenek kultúrházak és a községfejlesztési alapból kultúrházakat kívánnak építeni. Ezt kívántam elmondani annak reményében, hogy interpellációm hozzájárul a felvetett kérdés megoldásához és egyben a falusi kulturális élet további javításához. ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ilku Pál művelődésügyi miniszter elvtársat betegsége akadályozza abban, hogy azonnal szóbeli választ adjon az interpellációra. Ezért ügyrendünknek megfelelően 30 napon belül írásban értesíti az interpellálót és az országgyűlést a válaszadásról. évi február 17-én, szombaton 1760 Tisztelt Országgyűlés! Következik Mázi József képviselőtársunk interpellációja az IKARUS gyártással, valamint a híradástechnikai és elektronikus műszergyártással összefüggő kérdések tárgyában a kohó- és gépipari miniszterhez. Mázi József képviselőtársunkat illeti a szó. MÁZI JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Kedves elvtársak! Interpellációmat az IKARUS dolgozói kollektívájának megbízásából teszem meg, és mindenek előtt szeretném a tisztelt országgyűlés figyelmét felhívni az IKARUS autóbuszgyár jelenleg fennálló problémáira. Mint ismeretes, ezt a gyárat a felszabadulás óta államunk igen jelentős beruházásokkal nagymértékben felfejlesztette és alkalmassá tette arra, hogy autóbuszainkat ma már világpiaci méretekben is ismertté tette és mind a baráti országokba, mind a nyugati relációban egészen komoly mennyiséget exportál. A gyár az 1960-as évben majdnem egymilliárd értékű termel vényt állított elő és az 1965-ös évre ennek kétszerese van tervbe véve. Az említett termelési értékből kb. 80 százalékot exportra termel a gyár. Természetesen ebből adódóan a gyár gyártmányaival szemben mind a hazai, mind a világpiac egyre nagyobb és fokozottabb igényeket támaszt. A jelenleg kialakított új típusok sorozatgyártásba való beállítását, ennek megindítását azonban gátolja az a körülmény, hogy megfelelő teljesítményű motorok nem állnak a gyár rendelkezésére. Nagy autóbuszainkba mindössze 140 lóerős motorokat tudunk beépíteni akkor, amikor például a baráti Csehszlovákiában 170 lóerős motorokat alkalmaznak ugyanilyen nagyságrendű autóbuszban, a Szovjetunióban 180 lóerős motorokat, egyes nyugati relációkban pedig 200 lóerős motorokat is alkalmaznak hasonló nagyságrendű autóbuszokhoz. A Szovjetunió, amely a legnagyobb exportfelvevőhelyünk autóbuszban, jegyzőkönyvileg is rögzítette, hogy 1963-tól csak olyan városközi autóbuszokat tud tőlünk átvenni, amelyeknek motorteljesítménye legalább a 180 lóerőt eléri. De nemcsak ezen a területen, hanem a városközi forgalomban is mindinkább jelentkezik a járművek számának emelkedésével az a követelmény, hogy minél nagyobb gyorsítóerő álljon rendelkezésre és ezzel a legnagyobb haladási átlagsebesség legyen elérhető. Ugyanez a követelmény Budapest autóbusz forgalmával szemben is jelentkezik már. Az IKARUS autóbuszokhoz szükséges motorokat a Csepel Autógyár állítja elő. Ennek a gyárnak a fejlesztése olyképpen, hogy a jelenleginél modernebb és nagyobb teljesítményű, legalább 180 lóerős motorokat legyen képes előállítani, a jelenlegi motorok pótalkatrész ellátási lehetőségének megtartásával már évek óta húzódik, és elértünk ahhoz a ponthoz, amikor ennek a megoldásával tovább várni nem lehet. Ezért kérdezem a kohó- és gépipari miniszter elvtársat, hogy ez irányban mit, milyen intézkedéseket óhajt tenni? Engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy egyben mindjárt másik interpellációmat is előterjesszem, ugyancsak a kohó- és gépipari miniszter elvtárshoz.