Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.
Ülésnapok - 1958-28
1733 Az Országgyűlés 28. ülése 1962. évi február 17-én, szombaton 1734 dálkodásra épül fel. A bevételi előirányzataink megalapozottak, megfontoltak és mint a törvényjavaslatból is kitűnik, az egyre emelkedő bevételi forrásokat döntő mértékben a szocialista ipar nyereségnövekedése adja, amelynek a termelés és a termelékenység növekedése az alapja. Ismeretes előttünk, hogy a kapitalista államok ha költségvetésükben bevételi többlethez akarnak jutni, akkor mindenekelőtt a dolgozó embereket terhelő adóknak az emelésével teremtik azt meg. Ha megnézzük a mi költségvetési törvényjavaslatunkat, akkor azt látjuk, hogy az összes állami bevételeknek a lakosságtól származó része mindössze 3,4 százalék. A lakosságtól származó adóbevételek összegét, ha az előző évek hasonló bevételéhez viszonyítjuk, akkor látjuk, hogy nálunk a lakosságtól származó adóbevétel jelentős mértékben csökkenő tendenciát, csökkenő irányt mutat. Az 1962. évi állami költségvetés kiadásaira előirányzott összegek elosztását az jellemzi, hogy a fontos népgazdasági ágak, mint az ipari, a mezőgazdasági szintek kiadásai mellett jelentős öszszeget — a költségvetési javaslat szerint az összkiadások 27 százalékát — szociális, kulturális célokra irányozza elő. Én úgy gondolom, hogy a költségvetésnek az így megtervezett elkészítésével egyetérthetünk. Egyetérthetünk, mert céljaiban megegyezik azzal a perspektívával, amely szerint hazánkban be kell fejezni a szocialista társadalom alapjainak a lerakását, meg kell gyorsítani a szocialista társadalom felépítését. Ez az év is, az 1962-es költségvetés is ennek a fo követelménynek van alárendelve és ezt a követelményt biztosítja is. Kedves Elvtársak! Én hozzászólásomban — véleményem szerint — egy nagyon fontos területhez, igaz, nem gazdasági, nem termelési részhez, de a költségvetéshez szorosan kapcsolódó kérdéshez, az iparban foglalkoztatott fiatalok, valamint az állami gondozásból kikerült fiatalok lakásproblémájáról akarok szólni, es egyben az itt jelentkező nehézségek megoldásához, vagy legalábbis az itt jelentkező problémák felszámolásának a megkezdéséhez kérek a magam es a Csongrád megyei képviselőcsoport es meg számos országos szintű intézmény, vállalat es szervezet nevében támogatást az Országgyűléstől. A most tárgyalás alatt álló költségvetésben az albérletben lakó és ágyrajaro fiatalok^helyzetének nagyságát alapul véve, hozzávetőleg sincs megnyugtató biztosíték arra, hogy a. jelenlegi helyzeten javítani tudjunk vagy ahelyzet javulásához a szükséges nagyobb lépeseket meg tudjuk tenni. Belőlem nem a türelmetlenség beszél, amikor arra vállalkozom, hogy ezt at kérdést az Országgyűlés előtt felvessem, es nem is egyoldalú hibakeresés a célom. Én nagyon jo^tudom hogy soha ennyi törődés nem volt meg ebben az országban adolgozó emberekkel ezen belül a fiatalsággal, mint a felszabadulás ota.A^ megtett intézkedések sokaságát lehetne felsorakoztatni, annak bizonyítására, hogy ez ipvan. Nagyon jelentős f^^^^^ — a munkásszállások, az állami iW*a&_gyer mekotthonok. Ezek az intézmények otthont becsületes életlehetőséget és k^^^f^ sítanak a családjuktól távol élőknek. Ezeknek az intézményeknek a fenntartását az állam jórészt magára vállalta. Például az állami gyermekotthonok fenntartására, a nevelő otthonok kiadásaira ebben az évben is — m a tervezet szerint — 308 millió forintot fog az állam felhasználni és a férőhelyek számának most tervezett bővítésével több mint 16 000 férőhellyel fogunk rendelkezni az év végére. A munkásszállások használatáért a dolgozók keresetüknek csak egy kis töredékével járulnak hozzá. Az építőipar, a bányászat vonatkozásában pedig úgyszólván térítés nélkül jutnak e kedvezményekhez a dolgozó emberek. Ezek az eredmények, amelyek csak kiragadott példák, nagyon kis részét jelentik annak a sok állami segítésnek, amelyben a dolgozó emberek — közöttük a fiatalság is — részesülnek. Mindezeket csak elismerő szavakkal lehet méltatnunk. Nem lehetünk azonban megnyugodva azoknak a 15 és 30 év közötti ifjú munkásoknak elszállásolási helyzetével, akik nem tudnak — férőhely hiány miatt — a munkásotthonokba bejutni. A számukra felnőtt ifjúsági otthonok, vagy ehhez hasonló intézmények létesítésére lenne szükség. Ez a probléma főleg itt Budapesten, Szegeden és Pécsett jelentkezik jobban. Például Budapesten — statisztikai kimutatások szerint — több ezerre tehető azoknak a fiataloknak a száma, akik al- vagy ágybérletben laknak. Szegeden hasonlóan több száz fiatalról van szó, de ezen belül mintegy 200, 18—20 év közötti leány számára nagyon sürgetően szükség lenne leányszállás létesítése. Ezeknek a fiataloknak a többsége egyedülálló, vidékről jöttek el ipari munkára, tehát családjaiktól, a családi környezet nevelő hatásától távol vannak. Nagyon jól tudjuk, hogy sem az ágy, sem az albérlet nem biztosít nyugodt otthoni körülményeket, amelyekhez még hozzá kell tenni, hogy a használatukért fizetett összegek 200 forinttól 500 forintig terjednek. Az ilyen körülmények közé kerülő fiatalok keresetüknek jóformán 25—30 százalékát lakbérre kell hogy fordítsák és még legtöbb esetben külön kell fizetniük a fűtés, a világítás költségeit is. Bár „az egyenlő munkáért egyenlő bér" elve a bérrendezéseknél, a bérügyi intézkedéseknél maradéktalanul érvényesül, azonban a fiatalok jórészének, — koránál fogva rövidebb ideig tartó szakmai gyakorlata következtében — a keresete alacsonyabb, mint az idősebbeké. Ugyanakkor keresetüknek nagyobb hányadát kell al-, illetve ágybérlet címén kifizetniük, mint az idősebbeknek, vagy akár a fő- és társbérletben lakó, nyilván sokkal jobb elhelyezési körülmények között élő fiataloknak. Ez a helyzet az érintett fiatalságnak nem csak a munkakedvét, tanulási, kulturális lehetőségeit csökkenti, hanem keresetükből sokkal kevesebb marad élelmezésre, ruházkodásra, sokszor szüleik támogatására, mint a jobb lakáskörülmények között élőknek, nem beszélve arról, hogy ez a helyzet késlelteti a családalapítás lehetőségeit is. Hozzá kell tennem, hogy ebben a kérdésben az anyagi kérdés a problémának csak egyik oldalát jelenti. A helyzet másik oldala az elzüllés veszélyét foglalja magában, amely a mi számunkra ugyancsak nem közömbös kérdés.
