Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-28

1727 Az Országgyűlés 28. ülése 1962 Ügy vélem, hogy éppen egészségügyi ellátásunk továbbfejlesztése érdekében ezt az alapvető kérdést mindkét szempontból megnyugtató módon sürgősen rendezni kellene. Tény, hogy az Egészségügyi Minisztérium a most végzett orvosoknak 80—85 százalékát vidékre irányítja. Mégis sokan nem ott működnek, ahova őket küldték és közülük nem kevesen rövid időn belül megtalálták az utat, hogy városokba, sőt a fővárosba is visszakerüljenek. A vidékkel szemben tanúsított ellenálló magatartásnak azonban mind kevesebb magyarázata fogadható el. A vidéki körzeti orvos — eltekintve egyes ténylegesen nagy kiterjedésű és létszámú, vagy elhagyatott körzettől — ma már nem áll egyedül működési területén, mert körötte fokozatosan egy egészségügyi gárda alakul ki és munkáját a körzeti ápolónő, egy legalább négyórás orvosírnok, de legtöbbször a védőnők és szülésznők is segítik. Az Egészségügyi Minisztérium a körzeti orvosok helyzetének és munkakörülményeinek javítására rendezte az ügyeleti díjazást, erre évi 10 millió forintot fordít és a körzet jellegétől függően havonta 300—550 forint díjazást juttat. Ezenkívül szabályozta a körzeti orvosok, gyermekorvosok és körzeti ápolónők fuvarátalányát, illetőleg fuvarköltségének megtérítését is oly értelemben, hogy a bérelt fuvar esetén a várakozási időt figyelembe veszik. További segítséget nyújt a vidékre települő körzeti orvosoknak lakásuk berendezésére azzal, hogy az OTP-től 10—30 ezer forint összegű kölcsönt igényelhetnek. A tsz-toen működő körzeti orvosok részére pedig 1962. évtől kezdődően évente az országos keretből 100 gépkocsit biztosítanak, melynek elosztását a minisztérium és az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete végzi, a vásárláshoz pedig az OTP a legkedvezőbb feltételek mellett kölcsönt is folyósít. A termelőszövetkezetek életre hívásával párhuzamosan természetesen a vidéki magánrendelők közületi rendelőkké váltak, annak minden konzekvenciájával, fenntartási költségeivel együtt. Éppen ezért az Egészségügyi Minisztérium a jövőben nagyobb összeget fordít a körzeti orvosi magánrendelők felszerelésének korszerűsítésére és kiegészítésére, valamint a magánrendelőkben működő körzeti orvosok védőruha (orvosi köpenyek) ellátására. Ezzel kapcsolatban továbbra is megoldatlan probléma azonban az, hogy a körzeti orvosi magánrendelők fenntartási és karbantartási költségeire juttatott térítési, havi 100—250 forint öszszeg a tényleges kiadásokat nem fedezi. Ezt az orvosok sérelmezik és ezért az év folyamán a minisztérium a fenntartási költségek tényleges alakulását megvizsgálja és ennek alapján tesz előterjesztést annak esetleges korrekciójára. Tehát amint látják, képviselőtársaim, ezzel a kérdéssel és ezen keresztül a vidéki egészségügyi szolgálat megjavításával rendszeresen foglalkozunk. Az a meggyőződésem, hogy bizonyos szervezési formák változtatásával az adott keretek mellett is még jobb eredményt tudnánk elérni. évi február 17-én, szombaton 1728 Ugyanebbe a gondolatkörbe tartozik az is, hogy a szakorvosi utánpótlás, különösen az egyes kis szakmákban elégtelennek mutatkozik. Az utánpótlás meggyorsítása annál is inkább szükséges, mert egyrészt a magasabb szintű betegellátást biztosítja, másrészt mert a rendelőintézetek részben tehermentesítik a kórházakat. Ez a szempont egyáltalában nem hanyagolható el, mert kórházi ágyaink száma aránylag még kevés, szaporításuk pedig igen költséges. Ugyanis egy kórházi ágy 160 000 forint feletti összegbe kerül. Ezen témán belül vidéken még a mozgó szakorvosi szolgálat fokozottabb ütemű kiépítésének szükségessége nyomul előtérbe, amellyel az egészségügyi centrumoktól távol eső, főleg tanyai lakosságot láthatnánk el. Nem kisebb jelentőségűjcérdés az egészségügyi középkáderek továbbképzésének egységes irányítása, egységes tematika alapján. Az ápolással szemben felmerülő igények az orvosi tudomány rohamos fejlődése miatt állandóan növekednek. Ma már nemcsak általános ápolónőkre van szükségünk, de mind inkább felmerül bizonyos mértékű szakosítás, továbbképzés és a magasabb szakiskolai nővérképzés szükségessége is. Az Egészségügyi Minisztérium ezt a problémát jól ismeri és 1962. év folyamán például két új egészségügyi szakiskola létesítésére is sor kerül, Debrecenben és Szolnokon. De mindez kevés és ezért jelenleg szakszervezetünk támogatásával egyes megyékben és intézetekben a legkülönbözőbb szintű továbbképzés folyik. Ez a helyzet átmenetileg, mint szükségmegoldás elfogadható, de végleges rendezéséhez tervszerűen hozzá kellene fogni. Tisztelt Országgyűlés! Legtöbb községünkben hiányzik olyan kisebb egészségügyi létesítmény, mint például egészségház, amelyben a körzeti orvosi rendelést, a különböző egészségügyi tanácsadást, megelőzést, felvilágosítást, gondozást egy helyen elvégezhetnék. Olyan intézményre gondolok, amelyben a körzeti orvos mellett a körzeti ápolónők, védőnők, szülésznők, egészségőrők, Vöröskereszt is működhetnének. Kívánatos lenne, hogy célhitel biztosításával bátorítsuk a községeket ilyen intézmények létesítésének kezdeményezésére. A községfejlesztési alap felosztásában 59 százalékkal szerepel a kommunális ellátás, 31 százalékkal a kulturális, míg a szociális és egészségügyi ellátás csupán 6,2 százalékkal. Az egészségügyre háruló feladatok, különösen a községekben jóval nagyobbak, mint ahogy ez a fenti elosztásban kifejeződik. örömmel hallottam tegnap Móricz Virág képviselőtársunk hozzászólásában, hogy a községi iskolákra tantermenként 60 000 forint célhitelt kapnak, kultúrházak építésére pedig 74 milliót irányoztak elő. Kétségtelen, hogy a kultúrszomj előbb és intenzívebben jelentkezik dolgozóinkban, mint az egészségügyi prevenció szükséglete, mégis úgy gondolom, hogy községeinkben a kultúrház mellett ott kellene állani az egészségháznak is, mert az is nevel — egészségvédelemre. Érdemes ezzel a kérdéssel alaposan foglalkozni, mert meggyőződésem, hogy ha a községek buzdítást és céltámogatást kapnának, maguk is bátrabban kezdeményeznének és szívesen vál-