Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-16

923 Az Országgyűlés 16. ülése 1960. évi december 9-én, pénteken 924 jét mondani, amikor a hároméves terv ilyen eredményeiről tudunk majd számot adni. De ez a gazdasági vezetés némi javításra szorul. Itt is úgy van valahogy a dolog, hogy az élet viharos tempóban megy előre szocialista hazánkban és ez természetesen nagyobb lendületet kíván meg általában a dolgozó emberektől. Ez feltétlenül több fejtörést, gondolkodást, és az új helyzethez való alkalmazást kíván meg mindenkitől, aki bárhol, bármilyen szinten valamit vezet és irányít. Ez vonatkozik természetesen elsősorban a gazdasági vezetőkre. Mi a baj a mi gazdasági vezetésünkben? Talán előbb úgy, hogy mi a jó? A közel négy esztendős tapasztalat azt bizonyítja, hogy azok a gazdasági irányelvek, amelyeket mi kidolgoztunk, helyesek. Valahogy a megfelelő helyre si" kerül tenni — a tapasztalat alapján merem ezi állítani — hogy a megtermelt érték hová legyen fordítva, milyen részét kell fordítani a termelőeszközök fejlesztésére, milyen részét lehet fordítani fogyasztásra, milyen iparágban, milyen ágazatokban kell a beruházandó tőkét elhelyezni. Azonkívül — hogy így mondjam — egyik fő gazdaságpolitikai elvünk az a tapasztalat, hogy a szocializmus építése együtt kell hogy. járjon a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelésével. Enélkül szocialista társadalmat építeni nem lehet. Ebből következnek a részletutasítások is. Állíthatjuk, hogy azok is helyesek. Nem egészen helyes, nem egészen következetes ezeknek az elveknek az alkalmazása és az érvényesítése a mindennapi gyakorlatban. Ezt kell most megkövetelni. A vezetésen természetesen olyan értelemben is kell változtatni, ahogy itt tegnap Szirmai elvtárs említette, ö példaként a mezőgazdasági termelés irányító apparátusának és felvásárló apparátusának egyszerűsítését említette. Javasolta, hogy talán egyesíteni is kellene a kettőt. Mi annak hívei vagyunk, hogy inkább hétszer mérjünk előbb és azután vágjunk, tehát ezt itt mi röptében ne döntsük el, mit kell egyesíteni és mit kell elválasztani; mert jobb az ilyen epvesítést és elválasztást inkább hét évenként, > mint hét hónaponként csinálni. Ez is a tapasztalatok közé tartozik, de azért a kérdés elvi felvetésében teljesen igaza van. Ha egy adott termelőtevékenység társadalmi bázisa változik, a termelés jellege, mechnizmusa változik, akkor feltétlenül változnia kell az irányítás mechanizmusának is. S ezen igenis, sürgősen kezdjék törni a fejüket az illetékesek. De nem is jól mondom azt, hogy kezdjék törni, hiszen mintha már VII. kongresszusunk az élet egy sürgető követeléseként erre felhívta volna a figyelmet. Itt természetesen olyan fékező erők is működnek, hogy még azokban az emberekben is, akik szívük minden csepp vérével forradalmárok, valami kis konzervativizmus is maradt még, valahogy az újtól mintha kicsit félnének. No persze volt régebben olyan gond is, hogy nem lehet apparátusokat egyszerűsíteni, meg embereket kirakni, tisztviselésben és könyöklésben megöregedett emberekből bányászokat csinálni. (Zaj, derültség). Ez még senkinek sem sikerült, de azt hiszem, a három és féléves gyakorlat bizonyítja, hogy mi e tekintetben sem ezt az utat folytatjuk. Mi némi igazítást eszközöltünk még 1957-ben, amikor még minisztereinknél kissé alacsonyabb fokon állt az öntudat. (Derültség). Nagy hirtelen 20 000 fővel csökkentettük a vezető államapparátusok létszámát; egy • év múlva ez is nehezebben ment volna. Tudtommal azonban azok közül az emberek közül senki sem jár az utcán éhesen, munka nélkül, templomajtóban kéregetve — valamennyien megtalálták a maguk helyét, s azt hiszem nem annyira a bányákban, kohászati üzemekben, ij^int inkább más, megfelelő adminisztráló helyen, mert — félreértés ne essék — mi a bürokrácia ellenségei vagyunk, de a jó adminisztrációnak hívei vagyunk, hiszen jó adminisztráció nélkül sem lehet dolgozni. Ügyhogy itt egy kicsit sürgetni kell az embereket, hogy vezetési szisztémánkat vizsgáljuk meg különböző területeken most már gyorsabban, és jussunk valamilyen helyes elvi döntésre. Egyes apparátusainkat vizsgálgassuk meg — ugyancsak az ott dolgozók véleményét kikérdezve, mert azért ott is túlnyomó többségben becsületes emberek dolgoznak az adminisztrációban, és ha megfelelő elhatározásra jutottunk, kezdjük végrehajtani. De a gazdasági irányítás területén azt hiszem, hogy a rendszer, a szisztéma felülvizsgálása mellett még egy nagyon fontos tennivaló van: Sürgetőbben, erélyesebben követeljük meg a kommunista elvhűséget. Tehát akire rábízták egy gazdasági politikai feladat végrehajtását, azt kellő elvhűséggel és állhatatossággal képviselje és hajtsa végre. Ezt én más szavakkal is kifejezhetném. A konzervatív gondolkozásúak kedvéért azt mondhatnám, hogy emberi helytállást kell követelnünk, mert a kommunista elvhűség szerintem teljesen megfelel az emberi helytállás fogalmának, a tisztességnek, az erkölcsi bátorságnak és a köz érdekei olyan képviseletének, amilyet ma szocialista hazánkban joggal megkövetelhetünk mindenkitől. Erre van szükség. Most visszatérek a normákra ezzel összefüggésben, mert a kettő nyilvánvalóan összefügg. Erről a munkásokkal bizonyosfajta szavaztatás már két-háröm hónapja folyik, és nagyon széles körben megvitatjuk a normakérdést a dolgozókkal. A tapasztalat nagyon jó a dolgozókkal való megvitatás során. Mert hiszen csak értelmesen fel kell tennünk a kérdést a dolgozók számára, hogy kell-e több termék, több iparcikk, több élelmiszer? Feltétlenül azt mondják, hogy kell. Rövidíteni akarjuk mi a munkaidőt? Feltétlenül rövidíteni akarjuk. Részt vettünk — amint önök tudják — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 43. évfordulóján. Ott hallottunk szónokokat, szovjet dolgozókat, láttuk a felvonulást, ami megfelelően szép, nagy felvonulás volt és megfelelő élmény. Ott láttuk olyan gyárak dolgozóit, akik luftballonra függesztett táblákat vittek, amelyeken csak annyi volt, hogy „mi hét órát dolgozunk". De ez a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a szovjet hatalomnak a dicsérete. A mi május elsejei felvonulásainkban az ilyen tábla még meglehetősen ritka (derültség), ha ki is akasztanák azok, akiket már megillet, mert ilye-