Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-16

921 Az Országgyűlés 16. ülése 1960. évi december 9-én, pénteken 922 pen most január elsejével olyan ötéves tervhez kezdünk hozzá, amelyik egy döntő vonatkozásban jobban áll, mint bármelyik más terv eddig. Ez az ötéves tervünk ugyanis már bizonyíthatóan több mint 70 százalékig alá van támasztva nyersanyag- és energiafedezettel, és ami nem kevésbé fontos, megfelelő rendelésekkel. ötéves tervünk ez idő szerint még sincs kész. Valóban át kell dolgozni. De pontosan ellenkező okból, mint ahogy azt a Magyar Népköztársaság** ellenségei hirdetik. De ezt józanul gondolkodó ember egy perc alatt megérti és be is látja. Nyilvánvaló, hogy amikor mi némi peszszimizmussal a hároméves terv időszakára évenként 6—7, maximum 8 százalékos fejlesztést terveztünk az ipari termelés terén, a teljesítés pedig 11—12—13 százalék volt, akkor itt a fejlődésnek egy olyan ütemével állunk szemben, amely új helyzetet teremt az ötéves terv vonatkozásában is. Másik módosító tényező —i Központi Bizottságunk s kormányunk véleménye szerint pozitív módosító tényező, — az az örvendetes dolog, hogy az elmúlt két esztendő alatt a mezőgazdaság szocialista átalakítása olyan ütemet vett, amit csak legszebb reményeinkben sem mertünk remélni. Átdolgozzuk az ötéves tervet, de szeretném az országgyűlést és az országgyűlésen keresztül az egész dolgozó magyar népet megnyugtatni, az átdolgozott új ötéves terv, amelynek véglegesítéséhez még két-három hónap szükséges, a hetedik kongresszus által megállapított főirányszámokból indul ki, és attól annyiban fog eltérni, hogy az összes lényeges vonatkozásban magasabb célokat tűztünk ki, mint ahogy azt egy évvel ezelőtt láttuk. (Nagy taps.) A gazdasági építés kérdéseivel kapcsolatban két kérdésről szeretnék azonban külön szólni, ami nem egészen a pozitívumok közé tartozik. A hároméves terv megvalósítása során a termelés növekedésén belül a termelékenység fejlesztése ötven százalék volt, és az igazságnak felel meg, ha azt mondjuk, hogy az azt megelőző közvetlen múlt évek fejlődésénél jobb a termelékenység fejlődése is. Ugyanakkor meg kell mondani, hogy a termelékenység növelése valamivel alatta marad annak az aránynak, amit mi három év alatt szerettünk volna elérni. Ez véleményem szerint — és természetesen nemcsak az én véleményem szerint — lényegében két tényezőre vezethető vissza. Az egyik a normák nem helyes kezelése. Itt emlékeztetni szeretném a tisztelt Országgyűlést arra, hogy 1957 elején, amikor Központi Bizottságunk és kormányunk kidolgozta annak a vázát, amit mi gyűjtő fogalommal gazdaságpolitikának nevezünk, amely rendszer és vonalvezetés tartalmazta mindazt a pozitív tapasztalatot, és tekintettel volt mindarra a negatívumra is. amit az előző évek gyakorlata mutatott, akkor mi elhatároztuk, hogy a normák rendezésénél más módszert követünk, mint korábban volt. A normák rendezése ugyanis mindenütt a világon folyik, kapitalista rendszerekben, szocialista rend

szerekben. Eddig is folyt, most is folyik és a jövőben is fog folyni, mindaddig, amíg szervezett emberi munka, termelő tevékenység lesz. Ezt azért mondom így, mert ellenségeink azt mondják: már megint jönnek a normával. Mi volt korábban nálunk a rendszer? Olyan rendszer volt, hogy két-három, vagy négy évenként egy kormányrendelettel egységesen, egyszerre az egész országban rendezték a normákat. Ez a normarendezésnek egy módja, járható módja. Mi azonban tapasztalataink szerint úgy ítéltük meg, hogy ez a rendszer nem lehet helyes és nem lehet igazságos. Mert ha három-négy évenként egyszerre, egy rendelet alapján az egész országban rendezik nagyjából azonos nívón a normákat, akkor az óhatatlanul igazságtalanságra kell hogy vezessen a dolgozók egyes kategóriájával szemben. Mindenki, aki termelési kérdéssel foglalkozik, tudja, hogy a műszaki fejlődés, a gépi berendezés, a technika fejlesztése, vagy manapság már az automatizálás nem az iparágak összességében és nem egy időben, és nem pontosan azonos mértékben megy végbe. Tehát ha azonos szinten rendezik a normákat, vagy még pontosabban kifejezve egy azon munkateljesítményért járó bér összegét egyformán csökkentik, akkor hátrány éri azokat a dolgozókat, ahol a technikai fejlődés nem következett be, vagy a munka jobb megszervezése nem következett be az előzetes időszakban. Van a normarendezésnek egy másik módja is, és mi 1957-ben ezt a másik módot választottuk. Azt a módot választottuk, hogy a normarendezésnek folyamatosnak kell lenni. Tehát ha egy termelési ágazat, vagy üzem jobb munkaszervezéssel, vagy új gépek beállításával a gyorsabb, könnyebb és a jobb munka feltételeit teremti meg, upvanakkor és ugyanott a normákat igazítani és rendezni kell. Ez az igazság, és ez a szocialista építés elemi érdeke. Ez nem következett be úgy, ahogy mi azt 1957-ben elhatároztuk és reméltük. Miért nem? Talán az ellenforradalom egyik káros hatásaként a becsületes gazdasági vezetők gondolkodásában is visszamaradt egy ferde szemlélet, amit úgy első hallásra népszerűtlen dolognak néznek az emberek. Ehhez nem nagyon füllik a foguk. És ezért sajnos az történt, hogy minden iparágban, sőt talán minden nagy gyárban is történt az elmúlt három év alatt normarendezés, azonban az esetek többségében, amikor új technológiát állítottunk be, új munkaszervezés, vagy jobb nyersanyag került oda, ami a munka feltételeit megkönnyítette — az esetek többségében a normát a helyi vezetők nem rendezték. Tehát itt van egy feladatunk. Mi óva iníjük a közvetlen gazdasági vezetőket a kapkodástól, attól, hogy most dirr-durr belei-alapon — hogy a kormány őket erre felszólította — nem tudom én egy héten belül akarják megoldani azt, amit két esztendőn keresztül elmulasztottak. Ezt megfelelően és feltétlenül a dolgozókkal lefolytatott előzetes tanácskozás alapján kell az előttünk álló esztendőben elvégezni. Ez a szocialista építés és a dolgozó nép elemi érdekeiből fakad. A másik oka a bizonyos, nem nagyon kedvező eredménynek —> ezzel összefüggésben — általában a gazdasági vezetés nehézkessége. A mi gazdasági vezetésünk, állítom, hogy nem rossz, hiszen lehetetlenség is volna az ellenkező-