Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-15

873 Az Országgyűlés 15. ülése 1960. évi december 8-án, csütörtökön 874 százalékkal emelkedett. Megnőtt a parasztság reáljövedelme is. Mindezek nyomán a lakosság összfogyasztása három év alatt 20 százalékkal lett magasabb, elsősorban élelmiszerekből. Továbbá az ipar nyersanyagszükségleteinek jelentős részét a mezőgazdaság adja. Megnőttek az exportfeladatok is: exportunk kerek egynegyede mezőgazdasági eredetű. A tőkés piacon az iparnak szükséges nyersanyagot nagyobbrészt mezőgazdasági cikkek kiviteléből szerzett devizán szerezzük be. Mindez az egész népgazdaság egészséges továbbfejlődése szempontjából egyre sürgetőbb, megoldandó feladatként állítja elénk a mezőgazdasági termelés eddiginél erőteljesebb fokozását, amelynek legfontosabb előfeltétele: a nagyüzemi keretek végleges térhódítása az egész mezőgazdaságban, s ennek alapján a termelés gyorsütemű fellendítésének biztosítása. De szükséges a szocialista átszervezés sikeres végigvitele a falu szempontjából is. Ez érdeke az egész parasztságnak. Érdeke mindenekelőtt a parasztság nagy többségét jelentő termelőszövetkezeti parasztságnak, amely feltétlenül amellett van, hogy menjünk tovább előre és tegyük teljessé az ügyet. Az átszervezés befejezésének esetleges időbeni elnyújtását nem is értené meg, sőt bizonyos mértékben bizalmatlanná tenné a párt és a kormány politikája iránt. Számol a továbbfejlesztéssel az egyéni parasztság is. Egy részük, az öntudatosabbak, olyasformán gondolkoznak manapság: „Ha az egész ország szövetkezeti ország lesz, lehetetlen, hogy éppen a mi falunk maradjon ki." Másik része, a kistulajdonhoz, a régihez görcsösebben ragaszkodó része, még azt a hitet táplálja és melengeti önmagában: hátha kaphat még „egy évi haladékot". De megmondjuk neki is — mint testvérünknek — nyíltan és őszintén: ez nem segítene sem saját magán, sem az országon. Nem segítene rajta, mert ő és a hozzája hasonlóan gondolkozó még egyénileg dolgozó parasztok nagy része — számolva azzal, hogy a szervezés egyszer mégis csak eléri az ő községüket is — ma már jóval kevesebbet, vagy egyáltalán nem ruház be gazdaságába, s egyre csökken az árutermelés, éppen a népgazdaság részére legfontosabb cikkekből. Ezzel kárt okoz elsősorban önmagának, mert ahogyan csökken árutermelése, annak arányában természetesen kisebb a bevétele és alacsonyabb az életszínvonala is. De kárt okoz ezzel a munkás-paraszt államnak is, mert az ország szántóterületének ma még csaknem egynegyedén gazdálkodó egyéni- parasztgazdaságoktól a népgazdaság ma már korántsem kapja meg azt az élelmiszermennyiséget, nyersanyagot, amelyet a társadalomnak, az iparnak meg kellene kapnia és feltétlenül szüksége lenne rá. így például egy katasztrális hold kenyérgabona-vetésterületről adógabona, cséplőrész, szerződés- és szabadfelvásárlás formájában a termelőszövetkezetek az idén 372 kiló gabonát adtak az országnak, az egyénileg gazdálkodók pedig 136 kilógrammot. Ezen belül szerződéses és szabad gabonából a termelőszövetkezetek 129 kilogrammot, az egyéniek meg — igen gyakran túlhajtott tartalékolás miatt — ennek még tizedrészét sem, csupán 10,4 kilogrammot országos átlagban. Képviselőtársaim tucatszámra tudnának felsorolni saját megyéjükből olyan egyéni községeket, ahol kenyérliszt, kenyér és péksütemény formájában többszöröse fogy el annak, mint amennyi szerződéses és szabadgabonát a termelők az államnak eladtak. Nyilván ez tarthatatlan. Úgyszintén az is, hogy amikor jelenleg a tanácsi szektor sertésállományának kereken 40 százaléka az egyéni gazdaságok és kisállattartók kezén van: a jövő évre eddig leszerződött 514 000 darab hízott sertésből mindössze 31 000 darab jut rájuk. Ugyanakkor a termelőszövetkezeti közös gazdaságok — a háztáji gazdaságokkal együtt, amelyekben a tanácsi szektor sertésállományának hatvan százaléka van — lekötöttek 480 000 darab sertést, az összes szerződéskötés 94 százalékát. Nem akarok megsérteni senkit, de az ilyen csökkent árutermelést folytató, vagy ma már csupán családi szükségletre termelő, nem egy esetben spekuláló egyéni parasztgazdaságot joggal lehet elmarasztalni, s joggal lehet azt mondani, hogy ebből a szempontból rosszabb a legrosszabb termelőszövetkezetnél is, mert az utóbbi mégis csak ad árut, mégpedig növekvő mértékben az országnak. Természetesen ez az állapot nem tartható fenn sokáig. Ez nem lenne egészséges sem az ország, sem a parasztember szempontjából. Nem lenne helyes és célszerű az ilyen okokból eredő népgazdasági nehézségeinket tovább nyújtani. Ezeket is csak a mezőgazdaság szocialista átszervezésével, illetve befejezésével lehet és tudjuk megoldani. Ezzel a kisparaszti gazdálkodásból eredő, a népgazdaság fejlődését ma még jelentősen korlátozó tényező véglegesen megszűnik. Ezért nyíltan és becsületesen megmondjuk az egyénileg dolgozó parasztoknak, testvéreinknek és szöveTségesünknek : sem a népgazdaság, sem önmaguk szempontjából nincs tovább értelme és jövője a céltalan egyhelyben topogásnak. Ehelyett bátran tegyék meg ők is — sok-sok máshoz hasonlóan — a következő lépést, s családjukkal együtt csatlakozzanak az immár igen népessé vált „nagyobbik családhoz", a több mint 800 000 tagot számláló szövetkezeti parasztság hatalmas táborához! Tisztelt képviselőtársaim! Mostanában gyakran hallani, részben az üzemekben, részben azon kívül, munkások és az ügy iránt egyébként lelkesedő dolgozók részéről olyan aggodalmaskodó hangokat, hogy: „megint a munkásoknak kell áldozatot hozniuk", „a termelőszövetkezeti szervezés a munkások zsebére megy". Mások jóhiszeműen, s részben tájékozatlanságból azt teszik hozzá: „azért vannak problémáink az ellátásban, mert gyorsabban fejlesztettük a termelőszövetkezeteket", vagy: „az állam nem tudja gépekkel és műtrágyával ellátni a termelőszövetkezeteket, ezért csökken a mezőgazdaság terméshozama". Másrészről vannak pánikba esettek, sőt pánikkeltők is, akik viszont úgy tódítják meg: „a termelőszövetkezetekben minden megrohad, csőd előtt áll a mezőgazdaság". Az igazság az, hogy a mezőgazdaságban végbement és végbemenő nagy változások valóban kihatnak az egész népgazdaságra. A termelőszövetkezeti mozgalomnak a vártnál gyorsabb, örvendetes fejlődése szükségessé tette menetköz-