Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-14

797 Az Országgyűlés 14. ülése 1960. évi december 7-én, szerdán 798 kapott, hanem az a tény, hogy a Demokrata Pártra, tehát a jelenlegi republikánus rezsim ellen mintegy tíz millióval több szavazatot adtak le, mint az előző választások alkalmával 1956ban. Ez a választási eredmény kétséget kizáróan a republikánus kormány politikájának s elsősorban agressziós, hidegháborús külpolitikájának elítélését, a nép széles rétegeinek politikai változásokra irányuló óhaját mutatja. 2. Egyre világosabban megnyilvánul az imperializmus külpolitikájának válsága az utóbbi években — és főleg a most elmúlt évben — a támadó Atlanti Szövetség kebelén belül dúló ellentétek éleződésében is. Mialatt a blokk vezetői ünnepélyes alkalmakkor nagyhangon szónokolnak a blokk egységéről általában, alig van olyan kérdése a nemzetközi politikának, amely ellentéteket ne váltana ki a szövetségesek között. A piacok kérdésében, mint ismeretes, a fennálló ellentétek már nyílt szakadásra is vezettek: az „egységes" atlanti blokk két egymással szemben álló csoportra szakadt. A francia imperializmus tagságot követel magának az Atomklubban és vissza akarja szerezni régi vezető szerepét Európában. A nyugatnémet militarizmus, amelyet az angol—amerikai imperialisták újra életre keltettek, magasra emeli a fejét, atombombát és rakétákat követel és nem hajlandó tovább másodosztályú partner szerepét játszani. Szinte közhellyé vált már, hogy valahányszor az Atlanti Szövetség tagjai bármilyen fontos nemzetközi kérdésben közös értekezletre gyűlnek össze, az értekezlet befejezése után kiadott kommünikék, vagy ha a kommünikék farizeus módra a szövetség egységét hangoztatják, úgy a nyugati sajtókommentárok — sajnálattal állapítják meg, hogy az értekezlet részvevőinek a tárgyalt kérdésekben nem sikerült egységes álláspontot kialakítaniuk. Régebben megszoktuk, hogy legalább a kettesben tartott megbeszéléseik után jelent meg rendszeresen „a tárgyaló felek teljes egyetértéséről" szóló sablonos közlemény. Ma már ez is a múlté. Egyik magasszintű kettős találkozó a másikat, követi, de — mint azt a legutóbbi napok párizsi, bonni, londoni és római találkozói tanúsítják — az utazások nem érik meg az útiköltséget. Az amerikai imperializmus partnerei egyre jobban rakoncátlankodnak. A tengerentúli bűvészinas bajbajutott: a szabadjára bocsátott szellemek nem hajlandók a bűvös korsóba viszszabújni. 3. További megnyilvánulása az imperializmus válságának a gyarmati rendszer bomlása. Mint az imperializmus válsága általában, úgy annak keretén belül a gyarmati rendszer válsága is hosszas történelmi folyamat, amely legutóbb tizennyolc gyarmati ország felszabadulásával és a Szovjetuniónak az ENSZ jelenleg folyó közgyűlésén a gyarmati rendszer teljes felszámolására tett javaslatával döntő szakaszába lépett. A gyarmati országok jelentékeny része elnyerte függetlenségét. Az ENSZ-ben jelenleg részvevő negyvenhat független ázsiai és afrikai állam közül harminchét a második világháború előtt mint önálló független állam még nem létezett, gyarmati elnyomás és kizsákmányolás alatt szenvedett. A második világháború óta felszabadult gyarmatok összlakossága mintegy 850 millió. (Az összes ázsiai és afrikai országok népessége — Kínát is beleértve — jóval több, mint 1,5 milliárd.) Ugyanakkor még mindig vannak országok és népek, amelyek mindmáig gyarmati sorban sínylődnek. Ezek össznépessége 150 millió körül van. A szovjet javaslat követeli, hogy valamenyn

yi gyarmati népnek halogatás nélkül, azonnal adják vissza függetlenségét. De ez még nem minden. A tapasztalat azt mutatja, hogy a függetlenség formális helyreállítása nem mindig, sőt igen ritkán jelenti a gyarmati elnyomás és kizsákmányolás teljes megszűnését. Számos, függetlenségét hivatalosan már elnyert, volt angol és főleg francia gyarmat példája arról tanúskodik, hogy az angol—francia gyarmatosítók a gyarmati népek soraiból kiválasztott és e célra megnevelt helyi vezetők segítségével a névleg felszabadított gyarmati országokban továbbra is ott maradnak, azokat politikailag továbbra is kézben tartják, s azok lakosságát új formák között, új módszerek alkalmazásával továbbra is kizsákmányolják. Az angol—francia gyarmatosítók példáját próbálták követni, módszereiket utánuk csinálni — csak túlságosan durván és ügyetlenül — belga kollégáik, ök ugyanis csak akkor eszméltek fel, amikor a függetlenségét elnyert Kongói Köztársaság már elindult a valódi függetlenség útján. Most — angol, francia és főleg amerikai barátaik (valamint az ENSZ főtitkára) támogatásával — azon erőlködnek, hogy kongói bérenceik útján régi pozícióikat új formák között visszanyerjék. _, A szovjet javaslat nemcsak a gyarmati rendszer formális felszámolását, de egyben a gyarmati elnyomás és kizsákmányolás minden formájának megszüntetését követeli. Az imperialista gyarmatosítók ideig-óráig még elhúzhatják korunk e nagy történelmi feladatának megoldását, de arra, hogy megakadályozzák, már nem képesek. Nincs messze az idő; a gyarmatosítók és lakájaik letűnnek a világtörténelem színpadáról és a világ valamennyi népe szabad és független lesz, egyenrangú tagja az emberiség nagy családjának. A nemzetközi helyzetet, az erőviszonyok változását tükrözi az ENSZ idei közgyűlése is, melynek fő jellemzője az, hogy jelentékenyen erősödött az imperialistaellénes front és kialakulóban van az Egyesült Államok elszigetelődése. Az ENSZ alakulásakor, 1945-ben, a szervezetnek 51 tagja volt; 1956-ban, amikor mi először vettünk részt az ENSZ közgyűlésén, a szervezet 79 tagállamot számlált; ma a taglétszám 99, vagyis a kezdetinek mintegy kétszerese. Amikor az ENSZ megalakult, tagjai közül még csak a Szovjetunió, Csehszlovákia és Lengyelország képviselték az imperializmussal következetesen szembenálló erőket. Ma a szocialista tábor súlya, tekintélye hallatlanul megnőtt: 37*