Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-14

799 Az Országgyűlés 14. ülése 1960. évi december 7-én, szerdán 800 a fö kérdések kezdeményezői csaknem mindig a szocialista országok. Ugyanakkor komoly erőt képvisel az ENSZ­ben az ázsiai—afrikai csoport. 1955-ben, amikor mi az ENSZ-be beléptünk, annak összesen két független fekete-afrikai tagja volt: Etiópia és Libéria, az ázsiai és afrikai tagállamok csoport­jának pedig összesen huszonöt szavazata volt. Ma a fekete-afrikai tagállamok száma huszon­egy, az ázsiai—afrikai csoport pedig az ENSZ­ben nem kevesebb, mint negyvenhat szavazattal rendelkezik. Ha ehhez hozzávesszük a szocialista orszá­gok és Jugoszlávia összesen tíz szavazatát, ez azt jelenti, hogy a potenciális antiimperialista front­nak az ENSZ-ben ma már megvan az abszo­lút többsége. Az ENSZ-beli erőviszonyok ilyetén alakulásának logikus következménye a jelen­legi közgyűlésnek az a jellemvonása, hogy a le­szerelési kérdések mellett a napirenden szereplő főbb kérdéseknek csaknem valamennyije az im­perializmus elleni támadás jellegével bír, s így az imperialistákat védekezésre és visszavonu­lásra kényszeríti. Ilyenek a gyarmati rendszer likvidálásának kérdése, az algériai, kongói, ku­bai kérdés, Mauritánia kérdése stb. Az erőviszonyok új alakulása a jelen köz­gyűlésen több esetben megmutatkozott már a szavazásoknál is. így például a gyarmati rend­szer felszámolására irányuló szovjet javaslat plenáris ülésén való tárgyalásának kérdésében, úgyszintén néhány más ügyrendi kérdésben az ázsiai—afrikai országok és a szocialista országok együttes fellépésével az amerikai javaslatokat sikerült leszavaztatni. Ezek azonban egyelőre még csak szórványos esetek. Míg ugyanis kisebb, főleg ügyrendi kér­désekben az ázsiai—afrikai csoport tagjai között többé-kevésbé egységes állásfoglalás észlelhető, érdemleges kérdésekben a csoport — sajnos — nem mindig egységes. Míg ugyanis egyes ázsiai, afrikai országok — Indonézia, Guinea, Ghana, Mali és mások — képviselői bátran kiállnak a béke ügye mellett, az imperialista mesterkedé­sek ellen, a felszabadult volt gyarmati országok egy részének kormányai, illetve képviselői — sajnos — még erősen a gyarmatosítók befolyása alatt állanak s ez utóbbiaknak még gyakran si­kerül őket a maguk oldalára állítani és a szocia­lista országoknak — sőt nem ritkán saját ázsiai—afrikai testvéreiknek — a béke érdekeit szolgáló javaslatai elleni szavazásra mozgósí­tani, vagy legalábbis a szavazástól való tartóz­kodásra rábírni. Az imperialista szavazógépezet ilyenformán — ha nem is a régi erővel és biz­tonsággal —, de még mindig működik. Még kevésbé tükrözi a megváltozott erővi­szonyokat az ENSZ apparátusának s elsősorban legfőbb szerveinek, a főtitkárságnak és a Biz­tonsági Tanácsnak összetétele. Az ENSZ szer­vezeti felépítése, szerveinek összetétele, amit megalakulásakor dolgoztak ki, amikor az ENSZ­nek mindössze 51 tagja, s ezek közt az ázsiai cso­portnak mindössze 10, az afrikainak 3 tagja volt, szemben a jelenlegi 22, illetve 24-gyel, a szocialista csoport pedig mindössze 5 tagot szám­lált, szemben a jelenlegi kilenccel, ma már nyil­vánvalóan elavult, mert nem felel meg az ENSZ általános összetételének. Egyre világosabb, hogy nem odázható tovább az ENSZ hozzáalakítása a tényleges helyzethez, felépítésének, működésé­nek megfelelő átszervezése. A Biztonsági Tanács keretei — öt állandó és hat nem állandó tag — az ENSZ mai össze­tétele mellett túl szűkek ahhoz, hogy abban az ENSZ-tagok valamennyi földrajzi csoportja megfelelő képviseletet kapjon. Ügy az állandó, mint a nem állandó tagok számát feltétlenül szaporítani kell és a tagsági helyeket a külön­böző csoportok között arányosan elosztani. Az a körülmény viszont, hogy az ENSZ legfőbb végrehajtó szervének funkcióját egy személy tölti be, eleve kizárja annak lehetőségét, hoey az ENSZ határozatainak végrehajtása, az ENSZ apparátusának egész tevékenysége, az ENSZ kollektíváját alkotó három nagy országcsoport — az imperialista NATO-blokk országok, a szo­cialista országok és az úgynevezett semleges or­szágok érdekeinek egyként való figyelembevé­telével történjék. A tapasztalat megmutatta, hogy a jelenlegi főtitkár egész tevékenységében az imperialista-csoport politikáját és érdekeit szolgálja. Az ENSZ jelenlegi XV. közgyűlésének vitá­jában a legjelentősebb kérdés az általános és teljes leszerelés kérdése. Az imperialisták szó­ban elismerik az általános és teljes leszerelés szükségességét, a valóságban azonban ellene vannak és mindenképpen szabotálni igyekeznek a kérdés érdemben való megtárgyalását. A Szovjetunió újabb javaslata és következetes po­litikája azonban zsákutcába szorította őket. Másik legfontosabb kérdés a közgyűlésen a gyarmati rendszer teljes felszámolásának kér­dése. Az amerikai és más imperialisták, hogy a nyílt lelepleződést elkerüljék, a kérdés napi­rendre tűzése és plenáris vitája mellett szavaz­tak, ugyanakkor azonban nagy erőfeszítéseket fejtenek ki, hogy a Szovjetunió által javasolt radikális elgondolást elgáncsolják és mindent megtesznek, hogy a még meglevő gyarmatok felszabadítását elodázzák, a névleg felszabadított gyarmati országokban pedig továbbra is ott ma­radhassanak, s azokat saját számukra használ­hassák ki. Legjobban bizonyítja ezt a kongói helyzet, ahol a törvényes kormány elleni összeesküvé­sek egész sorozata az ENSZ cégére alatt ment végbe és az ENSZ-et jelenleg is arra igyekeznek felhasználni, hogy a belga imperialisták pozí­cióit megmentsék. A szocialista országok, vala­mint a leghaladóbb ázsiai és afrikai országok delegációi kötelességüknek tartják e törekvésü­ket leleplezni és segíteni a volt gyarmatok né­peit ezek felismerésében. A tömegpusztító fegyverek létezése, az erő­viszonyoknak a szocialista tábor javára végbe­menő eltolódása, az imperialista politika csődje, a gyarmati rendszer bomlása — mindezek köz­ismert tények. Az egész emberiség számára vi­lágos, hogy a jelenlegi helyzet, ha a fegyverke­zési verseny tovább folytatódik, új háborúhoz, s ezzel világkatasztrófához vezet. Ezért követeli az egész békeszerető emberiség a fegyverkezési verseny beszüntetését, az általános és teljes le­szerelés megvalósítását, a különböző társadalmi

Next

/
Thumbnails
Contents