Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.
Ülésnapok - 1958-10
579 Az Országgyűlés 10. ülése 1960. évi január 30-án, szombaton 580 ben tovább szilárdítottuk a szocialista törvényességet. Tisztelt Országgyűlés! A Legfelsőbb Bíróságnak állandó jellegű és legfontosabb feladata az alsóbbfokú bíróságok elvi irányítása. A szocialista törvényességnek, az állampolgári fegyelemnek és a szocialista erkölcsnek a bírói ügyintézéssel való eredményes szolgálata ugyanis igényli, hogy a törvények alkalmazása hazánk egész területén egységesen történjék. Ezért az lalsó bíróságok egymástól eltérő ítélkezési gyakorlatát a Legfelsőbb Bíróságnak — az Alkotmányból eredő kötelezettség alapján — elvi irányítással kellett és kell a jövőben is egységessé tenni. Ezen túlmenően a társadalmi és gazdasági élet terén történő fejlődés iis állandóan felvet olyan problémákat, melyekben az elvi irányítás nem utólag, hanem már a bírói gyakorlat kialakításának kezdetén válik szükségessé. A Legfelsőbb Bíróság elvi 'irányításának egyik fontos módszere az elvi döntések meghozatala. A beszámolási időszakban négy polgári és négy büntető elvi döntést hozott a Legfelsőbb Bíróság. Ez utóbbiak közül kiemelkedik a XX. számú elvi döntés. A büntetőpolitikánk konkrét alkalmazását tényleges gazdasági és politikai viszonyaink befolyásolják. A legutóbbi években a bűnözés alakulásában kedvező változások állottak be. Ez elsősorban az államhatalmunk megszilárdulásának, társadalmi és gazdasági rendünk fejlődésének következménye — de jelentős szerepük volt ebben a bűnüldöző szerveinknek, köztük a belügyi és ügyészi szervek egyre fejlődő munkájának. A Legfelsőbb Bíróság a XX. számú büntető elvi döntésében lényegében összefoglalta büntetőpolitikánk alapvető követelményeit. A valamennyi bíróságra kötelező elvi döntés hangsúlyozza, hogy a szocialista büntetőpolitikánk alapvető különbséget tesz egyfelől a népi demokráciánk tudatos ellenségei, valamint a súlyos bűncselekmények elkövetői — másfelől pedig a kisebb súlyú bűncselekményt megvalósító, dolgozó osztályhelyzetű megtévedtek között. Az előbbi kategóriánál a törvény teljes szigorát, a megtévedt dolgozókkal szemben pedig az ítélkezés jiavító-nevelő funkcióját kell érvényesíteni. Az elvi döntés lényegében azt is kifejezi, hogy a volt kizsákmányoló osztály tagjaival szemben, amennyiben nem osztályhelyzetükiből fakadó bűncselekményt követnek el, ugyancsak érvényesíthetők az állampolgári fegyelemre való neveilés szempontjai. Törvényes rendünk ugyanis ezek számára is biztosítja az állampolgári egyenjogúságot, amennyiben népi demokráciánkkal szemben lojális magatartást tanúsítanak. A XVIII. számú büntető elvi döntés a társadalmi tulajdon elleni bűntettek helyes jogi megítélését, vagyis a büntetőtörvények helyes és egységes alkalmazását biztosította, az e téren mutatkozó egymástól eltérő bírói gyakorlattal szemben. Ez év elején hirdette ki a Legfelsőbb Bíróság a XXI. számú elvi döntését, amely az igazságügyi kereteken túlmenő, szélesebbkörű érdeklődésre tarthat számot. Népi demokráciánk fejlődése során lehetővé válik a népi szerveknek az államügyek intézésébe való fokozatos bevonása. A szocialista demokratizmusunk alapvető elve, hogy a munkásosztály által vezetett dolgozó nép közvetlenül is részt vesz az állani politikai, gazdasági, kulturális és igazgatási feladatainak megoldásában. Az igazságszolgáltatás területén pl. ezt szolgálja a népi ülnökök működése. Az említett cél érdekében jött létre a népi ellenőrzési rendszer, amelynek zavartalan működését büntetőjogi eszközökkel is biztosítani kell. Az elvi döntés kimondotta, hogy a hamis vád bűntettének a megállapítását nem zárja ki az a körülmény, hogy a hamis vádolás a népi ellenőrző bizottságnál tett közérdekű bejelentés címén történt. Az észlelt hibák és fogyatékosságok bejelentése az állampolgáróknak nemcsak joga, de egyben kötelessége is. E jognak rosszhiszemű, illetve felelőtlen gyakorlása azonban, büntető jogi következményekkel is járhat. Másfelől viszont büntetőjogi védelmet kell biztosítani a bejelentő személynek, a vele szemben esetleg bosszúból tett hátrányos intézkedés miatt. Az ilyen magatartás ugyanis súlyosan veszélyezteti a népi ellenőrzés rendszere által elérni kívánt célokat és alkalmas arra, hogy az állampolgárokat visszatartsa a közérdekű bejelentés megtételétől. Ezért az elvi döntés kimondotta azt is, hogy ha hivatalos személy a közérdekű bejelentésit jóhiszeműen tevővel szemben bosszúból hátrányos intézkedést tesz — pl. állásából elbocsátja, hátrányos körülmények közé átrTelyezi, stb. —, ez olyan kötelességszegésnek minősülhet, amely •hivatali visszaélést valósíthat meg. Rámutat az elvi döntés arra, hogy ez természetesen nem eredményezheti sem a vezetőnek a szükséges jogszerű intézkedések megtételében való korlátozását, sem azt, hogy a bejelentő valamiféle kedvezményezett helyzetbe kerüljön. A polgári ítélkezés területén az elvi irányítás fontosságát fokozottan aláhúzza az a körülmény, hogy egyrészről az adott politikai körülmények között a büntető ítélkezés lépett előtérbe, másrészt az, hogy az alsóbíróságok között az a helytelen szemlélet is lábrakapott, hogy politikai és társadalmi fontossága csak a büntetőítélkezésnek van és a polgári pereket mintegy társadalmi viszonyainkból kiragadottan szemlélték és bírálták el. Ezt a helytelen álláspontot csakhamar követte az a felismerésünk, hogy polgári jogviszonyaink is, — sőt ezek talán még számosabban — ugyancsak társadalmi és politikai viszonyaink élő részei, és a polgári ítélkezésnek nemcsak atz a feladata, hogy két fél jogvitáját eldöntse, hanem az is, hogy döntésével nevelje a társadalom tagjait. A polgári ítélkezésnek ezt a fontosságát fokozza, hogy fejlődésünk jelenlegi szakaszálban máris tapasztalható a büntetőügyek számának csökkenése, ami a polgári perek területén nem észlelhető. De ezen túlmenően arra is lehetőséget ad, hogy az új társadalmi viszonyokkal össze nem férő magatartásokat helytelenítse és a követendő magatartásokat megszabja. Az egyik polgári elvi döntés például a lakásbérlet felmondásának kérdésével foglalkozott. A lakásrendelet lehetővé tette, hogy a személyi tulajdoniban levő szabadrendelkezésű lakás bérbe-