Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.
Ülésnapok - 1958-10
581 Az Országgyűlés 10. ülése 1960. évi január 30-án, szombaton 582 adója a bérleti jogviszonyt — megfelelő cserelakás felajánlásával — felmondhassa, ha a lakásra maga, vagy egyeneságbeli rokona számára tart igényt. A lakásrendeletnek ez a rendelkezése az életben úgy jelentkezett, hogy a lakás- vagy háztulajdonosok a számukra biztosított jogaikkal visszaéltek s a spekulációs lehetőségektől eltekintve is, úgyszólván egyetlen egy esetben sem teljesítették >azt a kötelező feltételt, hogy megfelelő cserelakást biztosítsanak. A feleik között felmerült vitás kérdések a bírósághoz kerültek, ahol nem volt az ítélkezés egyöntetűsége biztosítva éppen abban a kérdésben, hogy a felajánlott cserelakás megfelelő-e. így sók helyen bíróságaink e kérdésiben elnagyolva, a körülmények tüzetesebb megvizsgálása nélkül döntöttek. Ebben a kérdésben a megfelelő elvi irányításit a Legfelsőbb Bíróság megadta. A háztulajdonosok részéről azonban a zaklatásszerű perek ezután sem szűntek meg — úgy, hogy kormányzatunk szükségesnek tartotta a lakásrendelet vonatkozó rendelkezéseinek felfüggesztését. A lakáskérdés gyökeres megoldását, a lakóházak építését szolgálja kormányzatunk 15 éves lakásépítési programja. Ezen terv megvalósítása szükségessé teszi az állami építkezések céljaira a nagyobb mérvű telekkisajátítást. A közérdek és a jogos magánérdek összeegyeztetése céljából hozta meg a Legfelsőbb Bíróság a XIX. számú polgári jogi elvi döntését, amely a kártalanítás alapjául szolgáló használati érték megállapításánál kizárja a spekuláció által befolyásolt áringadozásokat. A Legfelsőbb Bíróság által gyakorolt elvi irányítás további igen fontos eszköze a törvényességi óvás. Ennek a szocialista jogi intézménynek célja a szocialista törvényesség biztosítása, a törvénysértés orvoslása útján. A törvényességi óvás emelése iránt előterjesztett kérelmek két irányú tapasztalatot eredményeztek. A kérelmek irányából és tartalmából elsősorban azt a tapasztalatot lehet levonni, hogy alsófokú bíróságainknál egyre ritkábban fordulnak elő törvénysértések és azok is kisebb hibákra vezethetők vissza. Ezt bizonyítja az is, hogy a panaszok rendszerint csak az ítélet egy-egy részére vonatkoznak, nem pedig teljességére., örvendetes jelenség az is, hogy dolgozó népünk nagyobb bizalommal fordul bíróságaink felé, orvoslást kór és vár olyan esetekben is, amikor a jogerős bírói határozat ellen egyébként már fellebbezéssel élni nem lehet. , E pozitívumok mellett megállapítható azonban a törvényességi panaszoknak egy káros irányzata is. A panaszok igen jelentős része nem alapos vagyis fennáll még az a téves nézet, amely a törvényességi óvást afféle hairmadfokú eljárásnak tekinti. Háttere ennek az, hogy egyesek a törvényességi panaszon keresztül igyekeznek maguknak a büntetés-végrehajtása tekintetében halasztást biztosítani — polgári vonalon pedig a panasz beadásával megkísérlik a végrehajtást késleltetni. A törvényességi óvás intézménye az elvi irányításnak olyan eszköze, melyekben a Legfelsőbb Bíróság az irányítást olyan ügyek tekintetében is megadja, melyek egyébként hatásköri szabályok értelmében nem kerülnének oda. Éppen ezért a törvényességi határozatok túlnyomó részét tájékoztatásul valamennyi megyei bíróságnak megküldjük, ezzel is elősegítve az egy• séges ítélkezési gyakorlat országos kialakítását. Tisztelt Országgyűlés! A beszámoló kerete természetesen távolról sem teszi lehetővé, hogy részletesen foglalkozzak az ítélkezési gyakorlat egyes problémáival és az alsóbírósági munka elemzése során szerzett tapasztalatokkal. Kétségtelen annyi, hogy az elmúlt évek során bekövetkezett nagyarányú gazdasági és társadalmi fejlődés az ítélkezés területére is jelentős kihatással volt. Hazánkban az elmúlt években a bűnözés csökkent és a bűnügyi statisztika lényegesen kedvezőbb képet mutat, mint bármely nyugati tőkés országban. Államhatalmunk szilárdságát is bizonyítja, hogy az ellenforradalom leverése után, az ellenforradalmi bűnügyek befejezését követően, mind kisebb számban fordulnak elő politikai bűnügyek. Kedvező jelenségek megállapítása mellett továbbra is ítberen kell védelmeznünk dolgozó népünk érdekeit, meg kell akadályozni a népellenség tevékenységét, s biztosítani kell a szocializmus építését, mind a külső, mind pedig belső ellenséggel szemben. Kedvezően alakul a helyzet a társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények, valamint az élet és testi épség elleni bűntettek tekintetében is. Ezek vonatkozásában azonban a javulás mértékével még nem lehetünk elégedettek. Éppen ezért a két területen elkövetett bűncselekményekkel, ha szűk keretek között is, de szeretnék külön foglalkozni. Nemcsak az említett két bűncselekménycsoport fontossága teszi ezt indokolttá, hanem elsősorban az, hogy ezeken a területeken nemcsak a bíróságoknak, sőt elsősorban nem a bíróságoknak, hanem, állami és társadalmi szerveinknek van igen sok tennivalójuk. Szocialista társadalmunk gazdasági alapja a társadalmi tulajdon. A VIL. kongresszus határozata is irányként jelölte meg a következőket: ,,... Párt- és állami szerveink a néptömegek bevonásával harcoljanak a társadalmi tulajdon fokozottabb védelméért,..." E téren a Legfelsőbb Bíróságra, de általában bíróságainkra döntő jelentőségű feladatok várnak. Sajnos, még mindig él egyes elmaradt gondolkodású emberek tudatában az az alapvető káros szemlélet, amely a személyi tulajdon ellen elkövetett lopást, sikkasztást lényegesen súlyosabban ítéli meg, mint a társadalmi tulajdon károsítását. Társadalmi szerveinknek is oda kell hatni, hogy ez a szemlélet végleg eltűnjön az emberek tudatából. A társadalmi tulajdon fosztogatása — népgazdaságunk békés építésének időszakában is — veszélyes támadás, amellyel szemben büntetőjogi téren megfelelő határozottsággal kell fellépni. A kormány jogpolitikai irányelveinek érvényesítése ezen a téren különösen nagy körültekintést, alapos politikai és szakmai tudást igényel. A kisebb súlyú bűncselekményektől kezd-