Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-10

S(i7 Az Országgyűlés 10. ülése 1960 vonástól: az objektív valóság tényeit, a béke megoltalmazásának elérhető lehetőségeit tárták fel és éppen ezért minden népek legmélyebb együttérzésével találkoztak. A Német Demokratikus Köztársaság a Szov­jetunióval párhuzamosan hosszú esztendők óta szintén a német kérdés békés, tárgyalások útján lehetséges megoldására törekszik. Számon sem lehet tartani, hogy hány kísérletet tett, hogy Adenauerékat józanabb belátásra bírja. A bonni kormány azoniban csökönyöisen ragaszkodik ve­szedelmes lázálmaihoz — állítjuk — Nyugat­Németország dolgozó népének békés szándékai elleniére is. Hiszen ez a nép sem akar atomtá- t maszpontok, rakétakilövő pályáik, ágyúk és tan­kok között élni. És ennék kifejezést is ad, annak ellenére, hogy a német békeharcosok ellen a leggyalázatosabb terrorhadjárat folyik. Most új bókekísérlet törtónt. Walter Ulbricht elvtárs, a Német Szocialista Egységpárt titkára, a Német Demokratikus Köztársaság első minisz­terelnökhelyettese, a napokiban levelet intézett Adenauerhez, amelyben azt javasolja, hogy a két német állam képviselői mihamarabb üljenek ösz­sze és egy arányos képviseletű össznémet bizott­ságon belül tárgyalják meg, miiként biztosítható Németország békéje, hogyan jöhetne létre a né­met békeszerződés és milyen módon volna lehet­séges lépésről-lépésre eljutni Németország egye­sítéséhez. Ulbricht elvtárs levelében hangsúlyoz­ta, hogy a német kérdés békés megoldása a leg­nagyobb nemzeti feladat, amely a német nép előtt áll. A levél teljes tartalmát ismerik önök. Nem lehet ezt a levelet végigolvasni anélkül, hogy íigazságérzetünk és minden jóakaratú józan ember igazságérzete ne felelne minden sorára „igen"-nel. Drámai mélységű tapasztalataink is a levél igazsága, jogossága és indokoltsága mellett szólnak — csak Bonn nem akar tudomást venni róla, válasz nélkül hagyja és ezzel megerősíti Ul­bricht levelének az1T az állítását, hogy Adenauer ott, ahol enyhülésről és megértésről van szó, az örök rendbontó szerepét játssza. A levél nemzetközi visszhangjia azt mutatja, hogy még Nyugaton is nagy jelentőséget tulajdo­nítanak Ulbricht elvtárs levelének, s nem lehet kétséges, hogy Adenauer, az örök rendbontó vé­gül is elszigetelődik. Mi baráti üdvözletünket küldjük a Német Szocialista Egysógpártniak és az NDK kormányá­nak Ulbricht elvtárs levelével valló teljes egyet­értésünk szellemében. Kifejezzük azt a remé­nyünket,-hogy nem maradnak eredményteleniek azok a fáradozások, amelyeket a Német Szocialis­ta Egységpárt kifejt az egész német nép, az egész német munkásosztály akcióegységének kialakítá­sáért, mert ez az egység a két német állam eljö­vendő egyesülésének megbonthatatlan alapja lesz. Az egység gondolatát maguk az események is a megvalósulás felé sodorják. A dolgozó töme­gekben egyre jobban megérlelődik ennek az egy­ségnek győzelmes eszméje i— nem utolsósorban azdknak a világra szóló sikereknek és eredmé­nyeknek hatására, amelyeket a szocialista világ­rendszer népei, élén a Szovjetunióval elértek. A nemzetközi békemozgalom is olyan erő­tényezővé vált, amely nagy hatást gyakorol a kü­évi január 30-án, szombaton 568 lönböző népek legjobbjaira, hogy munkálkodja­nak együtt egy cél érdekében, a béke megoltal­mazásának érdekében. A népek tisztában vannak és tisztában is kell lenniök azzal, hogy az a közös harc, amelyet az általános és teljes leszerelésért, az atom- és hid­rogóntéboly ellen, a háborús agresszió minden fajtája ellen folytatnak és folytatniuk is kell, nem lesz könnyű. De azt is tisztán kell látniuk, hogy e küzdelem kimenetele nem lehet kétséges, megnyugvással tekinthetnek a Szovjetunióra és a szocialista világrendszer többi országaira. Ezek­nek céljai egybeesnek minden nép békecéljaival és e célok megvalósításáért küzdenek, hogy győ­zelemre segítsék a világbéke megoltalmazásának és a fegyvertelen békének nagy és igaz ügyét. Mi, magyarok, mélységes örömmel állapít­hatjuk meg, hogy VII. kongresszusunk állásfogla­lásai a nemzetközi kérdéseikben, s a Szovjetunió általános és teljes leszerelésre vonatkozó javas­lata tekintetében, nem különben kongresszusunk határozatai' és dokumentumai hiánytalan össz­hangban állnak a Szovjetunió céljaival és őszinte békepolitikájával. Szeretetteljes hálával gondo­lunk arra, hogy Hruscsov elvtárs itt volt közöt­tünk, részt vett kongresszusunk tanácskozásain, itt mondta el nagyhatású beszédét és ezzel kong­resszusunkat történelmi jelentőségűvé avatta és a világközvólemény homlokterébe állította. Nem kötelességnek, hanem szívesen vállalt, nagyszerű feladatnak érezzük, hogy legnemesebb erőfeszítéseinket s lankadatlan buzgalommal vég­zett munkánkat teljes bizalommal az általános és teljes leszerelésért folytatott küzdelem szol­gálatába állítsuk. A Szovjetunió szakadatlanul gyarapodó ere­jét a marxizmus—'leninizmus szellemében fogant szocialista munkának köszönheti, annak a terv­szerű, tudományosan megalapozott és az egész szovjet népet magával ragadó szocialista munká­nak, amelynek ereje immár csillagokig ér fel. Ez a munka, amely oly magasra emelte a szovjet népet s a szovjet hazát, egyszersmind a világbéke kiapadhatatlan forrásává vált. Mi is akkor szolgáljuk legjobban a béke ügyét s egyúttal hazánk felvirágoztatásának ügyét is, ha VII. kongresszusunk szellemében cselekszünk, ha annak határozatait szenvedélyes buzgósággal teljesítjük, ha a kitűzött időnél ha­marabb elkészülünk a szocializmus alapjainak lerakásával, ha iparunkat és mezőgazdaságunkat oly szintre emeljük, amely teljes biztonságot nyújt arra, hogy véghez vigyük a szocializmus építésével reánk háruló feladatokat. A mi kis országunk is nagy szolgálatot tehet a béke ügyének. Meggyőződésem, hogy meg is teszi. Mert nem vagyunk egyedül, mint egykor hirdették, tragikus életérzéssel, jószándékú, de tévelygő útkeresők és honfibúval kereskedő po­litikai kalandorok. Nem, nem vagyunk egyedül. Tagjai vagyunk a szocialista világrendszer népeit egybefoglaló nagy, testvéri közösségnek. Olyan közösségnek, amelyet az emberiség sokezeréves története soha fel nem mutathatott. Ez a közös­ség egyesült erővel és teljes egyetértésben építi a béke és a szocializmus minden népeket felsza­badító, gyönyörű új világát.

Next

/
Thumbnails
Contents