Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-10

569 Az Országgyűlés 10. ülése 1960. évi január 30-án, szombaton 570 Előttem szólott képviselőtársaim is hivatkoztak arra, én is azt mondom: büszkék lehetünk, hogy részesei vagyunk ennek a hatalmas és diadalmas erőfeszítésnek, az általános és teljes leszerelésért, a fegyvertelen békéért vívott küzdelemnek s hogy részt vehetünk abban a munkában, amelynek célját a moszkvai deklaráció záró mondata így foglal össze: Békét a világnak! A beterjesztett határozati javaslatot pártom, a külügyi bizottság és a magam nevében is elfogadom és elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik dr. Beresztóczy Miklós képviselőtársunk. - DR. BERESZTÓCZY MIKLÓS: Tisztelt Országgyűlés! Bármilyen nézőpontból vizsgálom a jó példával is alátámasztott szovjet leszerelési javaslatot tartalmazó felhívást, amelyről most tárgyalunk, bírálatom róla csak az elismerés és a helyeslés. Természetesen csak olyan nézőpontokról szólok, amelyeket magunkfajta becsületes ember magáénak ismerhet. Világos, hogy a fegyvergyárosok, a militaristák, a gyarmatosok és. híveik vagy lekötelezettjeik számára a leszerelés gondolata gyűlöletes és idegesítő l^het. Mindenekelőtt mérlegelem a javaslatot, mint magyar és ember, mint magyar ember. „Annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán..." — cseng fülembe a költő szava» Ezer esztendő természetes népszaporodását bőven megcsapolta nálunk az összegezve évszázadokat kitevő háborúk sora. Nemzeti kincseinket és értékeinket rommá tette vagy külföldre szórta a harcok pusztítása, a monarchia négy évszázada alatt belső gyarmattá vált helyzetünk és léha főuraink tékozlása. S mikor fiaiban, értékeiben megfogyott nemzetünk új életet kezdett a romokon, és az új élet már virágjába is szökken, lehet-e békét és hazáját szerető és ezért féltő magyar, aki viharcsináló kedvvel örülne a fegyverkezési hajszának. Esztergom és környéke az én kerületem. Szeretem és féltem nemcsak a gyönyörű bazilikát, amelynek szolgálatában negyedszázadot töltöttem el

; de szeretem és féltem az ottani szerszámgépgyár munkásait és alkotásaikat is, amelyeket tíz éve csodálok s amelyek Brüsszelben világsikert értek el. Szeretem és féltem a maróti parasztokat, akik pár éve még majd kihordták falujukból, amikor a termelőszövetkezet indulásáról beszélgettünk, ma pedig alig tudok elszabadulni körükből, oly lelkesen mutogatják alkotásaikat, a betonjárdát, a kultúrházat, az új vendéglőt, a nagy istállót, a basaharci otthont, az avarkori ásatásokat és iká tudja végigszámolni mind. közös munkájuk eredményeit és egymásratalált életük féltett kincseit. Szeretem és féltem a csévieket, akik alig várják, hogy tavaszra forduljon az idő és megkezdődjék a közlekedésügyi miniszter által akkorra megígért útjavításuk (derültség), mert ez viszont megvédi por és sár ellen az új villabornak is nevezhető házaikat, könnyebbé teszi a napi 75—80 fordulós autóbuszközlekedésüket. Es így sorolhatnám szűkebb hazám minden új, féltve őrzött alkotását és alkotóikat, a mi világunk immár felnövekvő új típusú embereit. S ebből a szűkebb világból kilépve most egy további, végeláthatatlan felsorolásba kezdhetnék a nyergesújfalusi Viscosától Kazincbarcikáig, a Pécs melletti új bányáktól a szabolcsi almás-erdőkig, a Balatontól a debreceni Nagyerdőig, s mindenhol emberekről és alkotásokról kellene szóhiom, hozzátéve : szeretem és féltem valamennyit, mert magyar vagyok. S mert szeretem. és féltem őket, szinte pajzsként ajánlom életem minden percét védelmükre a háború ellen. S mert ember vagyok, horizontom kiitágul. Amit szűk hazám szeretetében elmondtam, megismételhetem világviszonylatban: nem akarok háborút és köszöntöm a leszerelési javaslatot, mert szeretem és féltem a római Szent Péter bazilikát épp úgy, mint a leningrádi Ermitage-t, a délafrikai elnyomott bennszülöttet épp úgy, mint a kínai kohók felszabadult öntőit, a déli sarkvidék nemzetközi kutatóit épp úgy, mint a legközelebbi világűr-rakéta talán bentrepülő tudós utasait, könyveket és csodás palotákat, gépeket és orvosszereket, járványt fékező cseppeket... Szóval mindent, ami emberhez méltó építő, gyógyító és az életet szebbé tevő alkotás és mindenekelőtt magukat az alkotókat, az embereket. Elismerés és helyeslés szavával szólhatok a leszerelési javaslatról akkor is. ha mint katolikus és pap — katolikus pap vizsgálom tartalmát. A szovjet leszerelési javaslatban a humanitásról szól a vizsgakérdés a többi nagyhatalom felé. Nehezen tudná magát embernek, vagy emberi közösségnek tiszteltetni az, aki erre a kérdésre nemmel tudna választ adni. A kérdésben rejlő erkölcsi mélységen túl nekünk észre kell vennünk a keresztény szellemiséget is, az „anima naturaliter Christiana" megnyilatkozását. A szovjet javaslat szerint: ,,az államoknak nem lesz mit titkolniuk egymás előtt, egyiküknek sem lesz fegyvere, amelyet a másik ellen fordíthat." E gondolat szinte költői dokumentálására a szovjet kormány az ENSZ palota számára egy szobrot ajándékozott, Jazgenin Vutsevics művét, amelynek címe: Kovácsoljunk ekevasat a kardokból. Lehet-e nem hallani ezekben a gyönyörű izaiási jövendőt: ,,... ők kardjaikat ekevasakká olvasztják és lándzsáikat sarlókká. Nemzet nemzet ellen nem emel kardot és nem tanul többé hadviselést." Az evangélium szólalt meg e szavakban Judában és New Yorkban, Krisztus előtt 700 és Krisztus után 1960 év távolságában, mégis egybehangzóan. S ha keresztény hittel elfogadjuk a próféta szavait, miért tagadnánk meg, ha ugyanazt egy mai államférfi visszhangozza? Spiritus, ubi vult, spirat. A szellem érvényesülésének nincs személyi, vagy időbeli akadálya. S ha keresztény hivatással törekszünk az ígéret megvalósítására, miért ne törekednénk erre, ha reá egy most elhangzott szó figyelmeztet? Ha ti hallgattok, a kövek fognak szólni — ez a mai korra is vonatkozik. A jóakaratú hivők szavát erősítheti annak meggyőződése is, aki vallomása szerint távol, törekvései szerint sokban nagyon közel áll hozzánk. Például az izaiási béke megvalósításának szándékában. Keresztényi életelv, életforma és életakarat rejlik az egybehangzó régi és új szavak mögött. Es az evangélium kovásza is keltette elhatározásra az ENSZ 82 tagállamának képviselőit, akik faji, világnézeti, társadalmi, felfogásbeli kü-