Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-10

559 Az Országgyűlés 10. ülése 1960. évi január 30-án, szombaton 560 érdékei vezérlik, a magyar népnek pedig legfőbb, legéletibevágóbb érdeke országa függetlenségének megóvása és a szocializmus építése. Ez a politikai vezet bennünket akkor, amikor mindent megteszünk, hogy egyre szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat, szélesítsük és mélyítsük együttműködésünket a kommunizmust építő Szovjetunióval és valamennyi szocializmust építő országgal, amelyek a béke megszilárdításáért harcolnak. Gazdasági és kulturális együttműködésünk, annak egyre szaporodó kézzelfogható bizonyítékai hétköznapjaink valóságának szerves részévé váltak. Még nagyobb jelentőséggel bír politikai együttműködésünk. Ezen a helyen nem kell külön hangsúlyoznom, hogy a szocializmus útját csakis a szocialista tábor valamennyi országával karöltve járhatjuk. Ez biztosítja felemelkedésünket, ez ad sziklaszilárd támaszt ahhoz, hogy minden beavatkozási kísérletet, függetlenségünk és szocializmust építő rendszerünk' ellen irányuló minden cselszövést meghiúsíthassunk. Ez a békepolitika vezet bennünket, amikor mindent megteszünk, hogy biztosítsuk a békés egymás mellett élést a világ valamennyi országával, függetlenül azok állami és társadalmi rendszerétől, hogy normalizáljuk kapcsolatainkat a kapitalista országokkal. Különös jelentőséget tulajdonítunk azokhoz a gazdaságilag gyengén fejlett országokhoz fűződő kapcsolatainknak, amelyek nemrég nyerték el függetlenségüket, vagy amelyeknek népe még harcot folytat szabadsága kivívásáért. Népünk saját történelméből ismeri, mit jelent a politikai elnyomás, a gazdasági kizsákmányolás. Az érzelmi szálakon, a rokonszenv érzésén túl sok vonatkozásban összefűz bennünket ezekkel az országokkal objektív érdekeink azonossága is: a közös küzdelem a békéért, a népek felemelkedésének biztosításáért. Éppen ezért mindent megteszünk, hogy ezekkel az országokkal baráti kapcsolatokat építsünk ki és gazdasági fejlődésüket erőnkhöz mérten támogassuk. E politika máris igen szép sikereket ért el. A Magyar Népköztársaság súlya és tekintélye az ázsiai és afrikai országokban minden imperialista mesterkedés ellenére is egyre növekszik. Jól tükrözik ezt azok a tények, amelyek diplomáciai kapcsolataink kiszélesedéséről, meglevő kapcsolataink magasabb szintre emeléséről tanúskodnak. Ez a következetes békepolitika vezetett és vezet bennünket, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezetében és a nemzetközi politikai élet más fórumain aktívan 'együttműködünk és harcolunk mindazokkal az országokkal, amelyek a béke megszilárdításáért, az agresszív hidegháborús imperialista politika meghiúsításáért, a gyarmati rendszer marad ványainak felszámolásáért, a népek önrendelkezési jogának megvalósulásáért küzdenek. Együttes erőfeszítéseinknek meg is van az eredménye. A hidegháború folytatásában érdekelt csoportok nem is olyan régen, mindöszsze egy-két évvel ezelőtt még álcázni sem kényszerültek a hidegháború fenntartására irányuló politikajukait. Kérkedve nevezték politikájukat a szakadék szélén táncolás politikájának, és a hidegháborút, mint módszert — hogy úgy mondjam — szalonképesnek tekintették. Hol vagyunk ma már ettől? Adenauer kancellárt és körét kivéve nincs már egyetlen kormányon levő politikai csoport sem, amely nyíltan tagadni merné a magasszintű tárgyalások szükségességét és nyíltan el merné vetni azt .az elvet, hogy a vitás problémákat közös erőfeszítéssel lehet és kell békés tárgyalások útján rendezni. Vagy vegyük a gyarmati rendszer felszámolásáért folytatott küzdelmet. Szemünk láttára zajlott le Ázsia ébredése. Most a fekete földrész ébred és rázza le magáról bilincseit. Szinte napról napra új országneveket tanulunk, új politikusok nevei tűnnek fel az ismeretlenségből. Bátran elmondhatjuk — mert így igaz —, hogy e folyamat megállíthatatlan és nem is ér véget irándaddig, amíg csak egyetlen gyarmati sorban sínylődő ország is marad a földtekén. Nincs meszsze a nap, amikor az utolsó gyarmat is szabaddá és függetlenné válik. A tartós béke esélyeinek növekedése és a gyarmati rendszer végső bomlása egy és ugyanazon folyamat két oldala. Mindkettő diadalmasan, feltartóztathatatlanul halad előre. Tisztelt Országgyűlés! Az a megtisztelő feladat jutott osztályrészemül, hogy mint a magyar delegáció vezetője, részt vehettem az ENSZ nemrég lezajlott XIV. közgyűlésén. Jelen voltaim, amikor a Szovjetunió miniszterelnöke elmondta történelmi jelentőségű beszédét és megtette javaslatát az általános és teljes leszerelésre. Szemes fültanúja lehettem annak, hogyan fogadták 82 ország képviselői ezt a beszédet és javaslatot. Régi, sok politikai és diplomáciai vihart látott diplomaták ültek ott abban a teremben. Az érzelmeknek, a lelkesedésnek azok között a falak között általában nem nagy szerepe van. És mégis a Szovjetunió javaslatának, Hruscsov elvtárs beszédének elhangzásakor nem akadt egyetlen küldött, vagy hallgató sem, aki képes lett volna kivonni magát a történelmi pillanat hatása alól. És nem csoda, hiszen a tény önmagáért beszélt. Mekkora erővé kellett válnia a szocializmusnak ahhoz, hogy a világ első szocialista államának miniszterelnökét meghívják New Yorkba, a világ legnagyobb nemzetközi szervezetének plenáris ülésére, és hogy ő ott megalapozott, reális javaslatot tehessen arra, hogy négy esztendőn belül számoljunk fel minden hadsereget, katonai intézményt és iskolát, minisztériumot és vezérkart. Az a hatás, amelyet ez a beszéd és javaslat valamennyi küldöttségből kiváltott, világosan mutatta, hogy a szovjet javaslat az egész békeszerető emberiség legfőbb óhaját fejezi ki. S ez érthető is, mert ennek a javaslatnak megvalósításától az egész világ jóléte és jövője függ. Hruscsov javaslata új szakaszt nyitott a világbéke végleges biztosításáért folytatott harcban, új reményeket keltett az egész békeszerető emberiség számára. Voltak, és még mindig akadnak politikusok, akik tagadják a szovjet javaslatok realitását. Itt-ott hivatkoznak a régi rómaiak közmondására: si vis paoem, para bellum. (Ha békét akarsz, készülj a háborúra.) Ez a közmondás a valóság helyes összefüggéseit tükrözte a kizsáiklmányoló osztályok uralmának valamennyi típusú társadalmában. Akkor, amikor az államokban a hatalom a rabszolgatartóké, a földes-