Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-2

49 Az Országgyűlés 2. ülése 1959. február 18-án, szerdán 50 egyenlőséget, testvériséget és szabadságot hirdetni, aminek bolsevizmus a végállomása." (Derültség.) És folytatom tovább: „Az észnek — itt az ész kultuszára céloz — lélek és vértagadó teóriájából burjánzott ki a materializmus és a marxizmus." Azt hiszem, aligha kellene méltatni ezt a legalantabb, legalpáribb hangú szöveget, amely képes azt állítani, hogy az egyenlőség, a szabadság, a testvériség eszméje, a racionális tiszta értelem megbecsülése kártékony és romboló jelenség lenne, és ismét hirdeti a vérnek, a fajnak mítoszát. Azt hiszem tanulságos mindenkinek figyelembe venni ezeket a mondatokat. Nem kétséges előttünk, hogy az a politika, amely ilyenfajta szövegeket támogat és ilyenfajta gondolatok érdekében szervezkedést enged, vajon Európa — ez emberiség, a humánum érdekében, a jövendő érdekében dolgozik-e, vagy mind a magyar nép, mind Európa, az egész világ népei ellen. Persze nemcsak ilyen primitív és kultúrálatlan hangok vannak. Kultúráltabban, finomabban, ravaszabbul is megjelennek ugyanezek a reakciós erők, vagy ezek áttételei. Hadd adjak ebből is csak ízelítőnek valamelyest. A legutóbbi időben sok szó esik egy politikailag igen törekvő úriemberről, aki Habsburg-Lotharingiai Ottónak nevezi magát és az osztrák állampolgárságtól kezdve, sok mindenre törekszik. 1955-ben jelent meg Kölnben egy könyve Döntés Európáról, nem éppen szerény címmel. Ebben a könyvben többi között a németekről szólva ezt írja: (Olvassa.) „Nem is említve a dicső múltat, csak a legutóbbi évtizedeket, ezek során is a bátorságnak, a legfőbb férfierénynek számtalan bizonyítékával találkozunk. Két világháborúban vívta ki a német katona hősiessége barát és ellenség megbecsülését... És a legutóbbi három évben — a világháború legutóbbi három évére gondol — a kötelességteíjesítésnek egyedülálló példáját adta." Azt hiszem azt sem kell nagyon Magyarázni, hogy mi volt az a hitlerista hadsereg és mi volt még az első világháború imperialista wilhelminus hadserege, amelynek Habsburg-Lotharingiai Ottó úr így a dicsőségét zengi Európáról dönteni kívánó könyvében. Hogy természetesen az ő politikai állásfoglalása a szudétanémetek visszatelepítésétől kezdve a kapitalizmus reorganizációjáig, amely az egyéni tőkés vállalkozáson alapuló kapitalizmust a kereszténység alappillérének nevez, ez csak magától értetődő, és arra se fecsérelnék szót, hogy hogyan igyekszik a maga hivatástudatát úgy a köztudatba állítani, hogy ő az, aki a régi német—római birodalom fényét és ragyogását vissza tudná állítani. Még csak azt jegyzem meg, hogy könyvének egy másik pontján, ahol a felépítés alaptételeiről beszél, a Duna-térség új rendjében — így írja, a Duna-térség új rendje és a Duna-térség es a világtérség terminológiáját szintén a nyilas terminológiából elég jól ismerhetjük — a többi Kozott nyíltan megírja, hogy „Ami Kelet-Európa kisebbségeit illeti, Kelet-Európa népei számára voltaképpen egy közös státuszt, közös államot ORSZÁGGYŰLÉSI £RTESlTO kell létesíteni és ez a státusz az összes nemzetiségek, tehát a magyarok számára is biztosítaná a kulturális és a nyelvi szabadságot. Különösen a nevelés terén kell biztosítani a tanítás autonómiáját és a szabad nyelvhasználat jogát! Ennyi az, amit a szabadságból és a nemzeti függetlenségből Habsiburg-Lotharingiai Ottó úr nekünk juttatni kíván, és nem véletlenül rímel ezzel a gondolattál az amerikai külpolitika egy iránya másik képviselőjének, a szlovák Tiso úrnak felfogása, aki a volt szlovák államelnök unokaöccse és a napokban Regensburgban tartott beszédében a többi között a következőket mondotta: „Ha ismét kis-államrendszert akarnának létrehozni Európában végső megoldásként, mint ahogyan ezt az első világháború után tették, akkor nem lenne értelme — mondja ő — felszabadítani Csehszlovákia, Magyarország, Románia és Bulgária területét a kommunizmustól." Azt mondja Tiso úr: „E közép-európai kis országoknak, tekintettel csekély lélekszámukra, nem lenne joguk a szuverenitásra. Egy dunai államszövetség keretében, amely monarchikus, vagy köztársasági alapon épülhetne fel, e népek csak az igazságszolgáltatásban, a kultúr- és az iskolapolitikában élvezhetnének autonómiát." Nagyon jól rímel egymással ez a két nézet. Azt hiszem, nem kell ezt fejtegetnem, s nem véletlen, hogy a Neue Zürcher Zeitung február elsejei számában Friedrich Wlating úr már figyelmezteti Habsburg Ottót, hogy lassan az agarakkal, nagyon hamar kiderül minden terve, ha ilyen nyíltan ír. De akinek ez nem lenne elég, az elolvashatja a New Statesman and Nation február 7-i számát, amelyben egy angol szocialista, legalábbis magát szocialistának nevező közgazdász megírja, hogy a német ipar, a német kapitalizmus szerkezete Nyugat-Németországban most ismét olyan természetű, hogy a világversenyben az imperializmus hangját, a kardot a serpenyőbe dobó imperializmus hangját hallatja Strauss hadügyminiszteren keresztül. Mi két ellenforradalom tapasztalataival vagyunk gazdagabbak és a legutóbb is, alig két évvel ezelőtt egy tragikus, véres ellenforradalom tapasztalatai alapján tanultuk meg, hogy mit jelent a dolgozó nép, az egész magyarság egyeteme számára mindaz az eszme, amiből itt csak rövid kivonatot adtam. Mindez szükségessé teszi, hogy az egész magyar nép világosan lássa, hogy a szovjet javaslatokban a magyar nép érdeke is benne van. Amikor a Szovjetunió azért áll ki a síkra, hogy a demokratikus Németországért, a német ügyek demokratikus rendezéséért, mindenfajta álcázott fasizmus ellen kell fellépni, ez a magyar hazafiaknak is ügye és a Hazafias Népfrontnak is kötelessége, hogy minél szélesebb körben tudatosítsa ezt az állásfoglalást, mert ez a német népnek is, a magyarnak is, az egész világ békéjének az ügyét szolgálja. Tisztelt Országgyűlés! Ennyit kívántam hozzáfűzni Münnich elvtársnak, a Minisztertanács elnökének beszámolójához. Ez a beszámoló amint mondottam, értékes áttekintés volt és a jövő útjára is rámutatott, őszinte örömmel ajánlom a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra. (Taps.) 3