Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.
Ülésnapok - 1958-9
515 Az Országgyűlés 9. ülése 1960. évi január 29-én, pénteken '516 ELNÖK: Szólásra következik Jakab Sándor* képviselőtársunk. JAKAB SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Az- 1960. évi költségvetési törvényjavaslat indokolásából, a pénzügyminiszter elvtárs költségvetési expozéjából tudjuk, hogy az 1960-as népgazdasági terv szerint a termelés növekedésének körülbelül a felét a termelékenység javításával kell elérni. Kitűnik az is, hogy az e célra fordítható összeg az 1960-as költségvetésben megfelelő lékben nő. 1960-ban az ipari vállalatok másfél milliárd forinttal számolhatnak el többet költségeik között a műszaki fejlesztés céljaira, ami 200 millió forinttal több, mint 1959-ben. Ugyancsak a törvény javaslat indokolásából és az expozéból egyaránt kitűnik, hogy az 1960-as évi, több mint 20 milliárd forintos beruházásában kívánatosan és hosszú idő után megfelelő mértékben emelkednek a gépi arányok. Megyénk, elsősorban a Neh' i iumhoz, valamint a Kohóés Gépipari Minisztériumhoz tartozó vállalatainál ezek megfelelő helyet kapnak. Azon túl látjuk a kormány megfelelő erőfeszítéseit, figyelmét a műszaki feilesztés növelésére. Szeretném szóvátenni azt is, hogy a békés gazdasági verseny szempontjából elmondott szükségességen kívül helyes, ha látja a Tisztelt Országgyűlési éppúgy, mint egész dolgozó népünk, hogy a műszaki fejlesztés szükségességét megköveteli az a nagyszerű elv is, amelyet Hruscsov elvtárs Magyarországon jártakor fejezett ki, hogy a szocializmust építő országok együtt lépnek a kommunizmusba. Ez a tény, hogy a szocializmust építő országok valamenynyien egyszerre lépnek a kommunizmusba, nekünk is szükségszerűen írja elő a műszaki fejlesztés színvonalának emelését, a termelékenység megfelelő növekedését. Nekünk is előbb vagy utóbb megfelelő szinten közel kell kerülnünk a szovjet, a csehszlovák, a német demokratikus és más népi demokratikus országok ipari színvonalához. Éppen ezért — mint ahogy mondottam — a kormány megfelelő figyelmén túl szükséges, hogy minél szélesebb réteget kapa műszaki fejlesztés színvonalának be, keressük, kutassuk azokat a fel nem ket, amelyek előrehaladásunkat ezen a téren meggyorsítják. Feltétlenül érvényt kell szerezni annak a célnak, amelyet a pénzügyminiszter elvtárs kifejtett, hogy gazdaságvezetésünk egyik legfontosabb feladata, hogy a í vezéri intézkedésekkel, a létszám-, a bérgazdálkodási fegyelem megszilárdításával biztosítani kell a termelékenység emelését a tervezett mértékben, de ahol lehetséges, ezen túl is. Az ellenforradalom óta megyénkben a terg megfelelő mértékben emelkedett. 1959-ben — az előzetes jelentések szerint — a megemelt tervet is túlteljesítettük. Azonban ez nem jelenti azt, hogy megnyugodhatunk e feladat végrehajtásában. Véleményünk szerint többet lehet és többet is kell tenni ezen a téren. Indokolja ezt az is, hogy az 1960. évi termelékenységi növekedésből a műszaki intézkedések végi ; során csak mintegy 35—40 százalék az, amit ezen keresztül elérhetünk, a többit, a szocialista lelkesedésre és más szubjektív tényezőkre bízzák. Akár a Salgótarjáni Acélárugyár, akár a Nógrádi Szénbányászati Tröszt termelékenységi tervét nézzük, nincs sok eltérés ezen a téren. Nem vitatjuk mi azt, Tisztelt Országgyű' lés, hogy ezen a téren van lehetőség és kell is előre menni. Mert ha csak olyan egyszerű dolgokat veszünk, mint a műszaki feltételek biztosítása a napi munkához, hogy a munkakezdéskor a megfelelő munkaanyag, szerszám és más szükséges feltételek ott legyenek, akkor ez magában is emelheti a munka termelékenységét. Lehetnek 'és vannak még nagy lehetőségek a szállítási feltételek megjavításánál is, de véleményünk szerint ha ehhez még hozzáadjuk a munkafegyelem javulását, akkor is ez a folyamat véges, ez nem folytatható hosszú időn keresztül. Ebből más nem jöhet ki, mint amiről itt már nagyon sokan szóltak előttem, hogy a termelékenység emelkedését elsősorban létszámemelkedéssel és megnövekedett túlóráztatásokkal próbálják elérni. Éppen ezért ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy a termelékenységnek, a műszaki fejlesztés az eszköze, ahol vannak olyan tartalékai, amelyeket fel kell és fel is lehet használni az 1960-as költségvetés sikeres teljesítéséhez. Egy kérdést tennék szóvá ezzel kapcsolatosan: a szénbányászat gépesítését. Azért választom szándékosan ezt, mert a gyáriparban a gépesítést, a gépek kapacitásának kihasználását nyersanyag, piac és egyéb gondok is korlátozhatják. A szénbányászatnál viszont nemhogy korlátozó, hanem egyelőre most emelő tendenciára van szükség. Előre szeretném bocsátani, hogy nincs szégyenkezni valója a magyar szénbányászatnak a felszabadulás óta végzett gépesítési munkájában. Alapjaiban nagyon sokat mentünk előre és egészséges is az irány. Mert az tény, hogy a szénbányászatból kivonták a lóvontatást, hogy most már diesel-mozdony van a szállításnál, az hogy a kézifúrást felváltotta a gépi fúrás, a villamos vontatás és így tovább. Ez mind a magyar szénbányászat gépesítését, műszaki fejlesztését dicséiri. Azonban az is igaz: ha a magyar szénbányászat gépesítési állapotát csak a népi demokráciák két országával, a Szovjetunióval és Csehszlovákiával, összehasonlítjuk, akkor mindjárt szembetűnik az a nagy lemaradás, amely ezen a téren van. Amíg Magyarországon 1958ban a kitermelt szén nem egészen egy százalékát jövesztették géppel, addig a Szovjetunióban és Csehszlovákiában csak a réselőgéppel kitermelt szén az össztermelésnek a Szovjetunióban 33.7 százaléka, a Csehszlovák Köztársaságban 27,3 százaléka volt. 1958-ban a magyar szénbányászatban a szénnek gépi úton való felrakása 5,5 százalékos, az említett két ország közül viszont a Szovjetunióban 36,1, Csehszlovákiában 38.8 százalékát géppel rakták fel. Még csak egy példát szeretnék mondani: A szállításnál Magyarországon a legnagyobb, mondhatnám átütő sikert értünk el, mert hiszen a gépi szállítás 54 százalékos, ezzel szemben a Szovjetunió és Csehszlovákia szénbányászata már .100 százalékos gépi szállítást végez.
