Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-9

517 Az Országgyűlés 9. ülése 1960. évi január 29-én, pénteken 518 önkéntelenül is felvetődik a kérdés, mi az oka ennek az elmaradásnak, amit a magyar szénbányászat területén tapasztalhatunk. Elsősorban mégegyszer hangsúlyozni kell, hogy a nagyon eredményes kísérletezés és munka mellett nem. számoltunk eléggé azokkal a problémákkal, amelyek a magyar szénbányászat földtani és egyéb geológiai problémáiból származnak. Sajnos az államosítás előtt ez fel sem volt mérve, ismeretlen volt, pedig ahány szénmedence van az országban, mindannyi geológiai és más problémákkal küzd. A döntő hiba azonban az volt, hogy nagyon sokféle géppel kezdtünk kísérletezni, nagyon szerteágazó volt a bányagépesítés iránya. Akár a belföldi, akár a külföldi gépeket nézzük is, mind megtalálhatók, akár keleti, akár • nyugati oi .szagokból származnak. És ahelyett, hogy a külföldről behozott, vagy a Magyarországon tervezett, szerkesztett és előállított bányagépeikhez megfelelő időt adtunk volna a kikísérletezésre, ezt nem tette lehetővé az a termelési hajsza, ami ismert az országgyűlés előtt. Éppen ezért feltétlenül kívánatos, hogy most, a (második ötéves terv indulása előtti időben valósítsuk meg-azt a szigorú összpontosítást, irá-, nyitást, amely magában foglalja az erős kéz politikáját azoknak a géptípusoknak a bevezetésénél, alkalmazásánál, amelyekről már látszik, hegy beváltak. Ugyanakkor szigorú központosítás keil, szükséges a tervezésnél, a gyártásnál is. Amikor szót emelek a központi irányítás, szerkesztés és ellenőrzés, gyártás és kivitelezés mellett szeretném azt is felvetni: nem szabad, hogy ez a megnövekedett központi irányítás elnyomja a helyi kezdeményezéseket, mert ha ezt teszi, az egyik nagy társadalmi gyökerétől szakítja el a magyar bányagépesítés fejlesztését: Sajnos, több példa van arra, hogy éppen az volt az egyik ok az elmúlt időben az elmaradásunknál, hogy ezt a sok helyi kezdeményezést, az egészséges javaslatokat nem karolták fel a bányászati kutató intézetek és más vállalatok, hanem azok sokszor az élettől elvonatkoztatott problémával foglalkoztak. Kívánatosnak látszik az is, hogy a szénbányászati trösztök készítsenek gépesítési programot és azt következetesen valósítsák meg, s ha szükséges, még a gépi beruházásra előirányzott összeg cak gépre való felhasználásának előírása útján is. Azt hiszem, hogy nemcsak a műszaki, hanem a fizikai dolgozók kívánságával is találkozna az a javaslat, hogy akár keleti, akár nyugati országokban külföldi tanulmányutakat végezzünk a magyar szénbányászati gépesítés egészséges útjának megjelölése érdekében. A gépesítés problémáján túl a termelékenységben nagyon nagy szerepet játszik a már meglevő lehetőségek fokozottabb kihasználása, a meglevő gépek jobb kihasználása. Előre szeret- i ném bocsátani, hogy a Nógrádi Szénbányászati Tröszt 1959-ben minden téren túlteljesítette a bányagépek kihasználásának tervét. Mégis, ha megnézzük, re r/k:.nként a legelterjedtebb, vagy legjobban bevált géptípusokat, akkor azt kell látnunk, hogy a folyamatos szállításnál a gépek kapacitásának kihasználása mindössze 20 százalékos. A Kóta-féle felrakóból, amiből a trösztnek 1959-ben 55 darabja volt, de ebből csak 39 üzemelt és a 40 tonnás műszákonkénti teljesítményt is csak 32 tonnára tudták teljesíteni. Ugyancsak a Hidasi-féle felrakóból, amiből 15 darab volt a trösztnek 1959-ben, csak 11 üzemelt és az 52 tonnás teljesítmény helyett csak 45 tonnát ért el. Ezek a Nógrádi Szénbányászati Trösztre vonatkozó adatok, de ugyanez áll országosan, mert például 1958-ban a meglevő 275 Kóta-féle felrakóból csak 165 volt üzemben 1958-ban és hasonló teljesítménnyel. Felvetődik a kérdés, hogy mi ezeknek az áll-e még az a sokat vitatott probléma, amelyet a sajtóban és másutt, értekezleteken is tel:y a bányászok nem szeretik a gépet. Véleményünk szerint legalábbis a medenvc-natkoztatva bátran kijelenthetjük, hogy ez a tétel már régen megbukott, és korábban, amikor a magyar szénbányászat körében felmerült ez a gépellenesség, a mi bányászainkat nem a régi géprombolók, vagy a kapitalista világ bányászai által vezetett gépellenes elvek vezették, hanem az a méreg, az a bosszúság tetette sokszor félre a gépet, amely a kezdeti stádiumokból, a .kísérletezésből adódott. Még egyszer hangsúlyozom, hogy nincs idegenkedés a gépektől a mi medencénkben. Politikai munkával és más úton elősegítettük, hogy ez megszűnjék. Ezt az is bizonyítja, hogy az 1958., illetve 1959. évben egyaránt más trösztök területéről vettünk át ki "nem használt gépeket és most is korlátlan számban fogadnánk el akár a Kóta-, akár a Hidasi-féle felrakót is, ha esetleg máshol idegenkednek tőle. A hiba véleményünk szerint ott vanr hogy a gépekhez, amelyeknek többsége kísérleti stádiumban van, nincs megfelelő alkatrésze Ha a Hidasi-féle" felrakó elromlik, nem tudjuk a másik, üzemképtelen gépre elhelyezni az alkatrészét, mert a két gépnek nem azonosak az alkatrészei. Ugyanez megvan a Kóta-féle felrakónál: egyiknek gyengébb, másiknak epésebb a motorja, amiatt nem lehet használni, s általános probléma, hogy a láncos kaparőknál, vagy általában a kaparószalagoknál a páncélozottság hiánya miatt* nagyon sok kiesés, szakadás, törés következik be. Állandóan kérni kell a tartalékalkatrészeket akár a Nehézipari Minisztériumtól, akár a kohó- és gépipari tárcához tartozó vállalatoktól. A másik probléma, amely a gépkihasználást nem teszi lehetővé, hogy nem összefüggésben végeztük a műszaki fejlesztést. Nemzetközileg elfogadott elv, hogy a bányák gépesítése a nap- _ szintről kell, hogy kezdődjék, szinte az akna szájától haladjon befelé és a szénfalnál kell, hogy végződjék. Ehelyett sokszor ellentétes, vagy keresztező irányzatot tapasztaltunk, s emiatt van most sok lehetőség arra, hogy javítsunk a hely' zeien és fokozzuk a gépek kihasználását. Előbb, vagy utóbb megoldásra vár az a kérdés is, hogy a hatvan—salgótarjáni vasútvonal kettősvágányát megépítsük. Ma csak időnként visszatérő jelenség a vagonhiány, ebből kifolyólag a csillehiány. De előbb-utóbb tény lesz, mert a Salgótarjáni Acélgyár, a salgótarjáni és a pálfalvai üveggyár megnövekedett termelése, megnövekedett áruszállítása napi többezer vagont kíván, márpedig ezt ez az egy szál vágány nem