Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-9

501 Az Országgyűlés 9. ülése 1960 kerülő gyermekek ügyével. Viszont a középszervek majd hogy rosszul — talán ez a szó erős —, de legalább is közömbösen, nem nagy megértéssel kezelik ezt a problémát, és fent a minisztériumnál sem találkozik az ember olyan lelkesedéssel, amivel szeretné, ha kezelnék ezt a problémát. A következő dolog, amiről szólni szeretnék, a felsőoktatás. Ez már gyengébb pontja az egész költségvetésnek, bár a költségvetés tesz erőfeszítéseket arra, hogy bizonyos beruházásokat adjon a miskolci, veszprémi egyetem befejezésére. Itt is évek óta megoldatlan problémák vannak. Az első ezek közül az, hogy egyetemeinknek, főleg a természettudományos oktatással foglalkozó karoknak, a műszerellátása hallatlanul rossz, haEatlanul gyenge. Novobáczky elvtárs mondotta a pártkongresszuson, az azóta szállóigévé vált mondatot, hogy: ,,A ma fizikája, a holnap technikája". Pedig a ma fizikáját — képletesen szólva elég szegényes körülmények között tudják tanítani az egyetemeken. Ortutay elvtárs mondott el egy példát a bizottságban, hogy egy nagyon neves, Kossuth-díjas tudós, akinek a dolgozatait a legkülönbözőbb külföldi lapok állandóan publikálják, legutóbb visszakapta egy dolgozatát azzal, hogy a demonstráció-sorozat, amit mellékelt ehhez a dolgozathoz, olyan korszerűtlen, amit a világon már sehol nem csinálnak — ezért nem tudják kiadni a dolgozatot. Az, hogy ilyen szűkös, korszerűtlen kísérleti lehetőségek vannak, nemcsak ennek az egy professzornak problémája, hanem problémája nyilván mindazoknak a diákoknak, akik ott tanulnak. A költségvetési bizottság vitájában a Pénzügyminisztérium képviselője mondott ebben a kérdésben valami vigasztalót. Azt mondotta, a műszaki fejlesztésre szánt összegekből a különböző ipari tárcák fognak adni az egyetemek műszerellátására valamit. Nem tudom, hogy ez így lesz-e. Jó lenne, ha nemcsak ott hangzott volna el ez az ígéret, hanem valóság is lenne. Erre is csak azt tudjuk mondani: megéri, vissza fogják kapni, jobban képzett káderekben. A következő probléma a népművelés néhány ügye. Itt a falu és a város problémájáról külön-külön akarok néhány szót mondani. Itt is vannak a költségvetésben vigasztaló dolgok. Egyik az, hogy a kultúrotthonok igazgatására, ellátására az elmúlt évvel szemben 70 százalékkal magasabb összeget biztosít a költségvetés, ami nagyon jó dolog, mert az elmúlt években a a kultúrotthonokat úgynevezett „önellátásra" kényszerítettük. Ez azzal járt, hogy mindenféle bóvli műsorokat adtak elő, hogy bevétel legyen, és élni tudjanak. Csak azt nem csinálták, amit kellett volna. Éppen fordítva, nem neveltek ezekkel, hanem bizony romboltak. Helyes tehát, hogy jobban támogatjuk most a kultúrotthonokat. A másik jó jelenség: a könyvtárak könyvbeszerzésére 50 százalékkal több pénzt biztosít most a költségvetés. Ez nagyon helyes, mert a könyvtárak könyvállománya eléggé elavult, a beszerzési lehetőség elmaradt az olvasók igeévi január 29-én, pénteken 502 nye mögött. Megmondom őszintén, hogy a népművelés területén nem is csak pénzügyi problémákat látok. Most már gondolnunk kell arra is, hogy az új követelményeknek megfelelően alakítsuk egész népművelésünket. A múltban kissé sztereotip módszerek alakultak ki. Itt egy kultúrotthon, egy könyvtár — s kész a népművelés. Persze, ezek adtak is valamit, nem akarom munkájukat lebecsülni. De változik a helyzet, új igények keletkeznek. Megint csak a falu szocialista átalakulását említem, mert ez veti fel falun a népművelés kérdését. Hunyadi elvtárs tegnapi felszólalásában azt javasolta, hogy a Földművelésügyi Minisztérium irányi«tása alatt folyó legkülönbözőbb jellegű tanfolyamok összefogására a megyében legyen egy valaki hozzáértő, aki koordinálja, rendbeteszi a dolgot. Szerintem még ez sem elegendő. Általában az összes falusi népművelési formákat, az FM vonalán folyó legkülönbözőbb tanfolyamokat, a Művelődésügyi Minisztérium és a TTIT vonalán folyó legkülönbözőbb ismeretterjesztő előadásokat stb. koordinálni kellene. Egységes szellemben, egységes alapelvek alapján kellene biztosítani az egész falusi kultúrmunkát. A falun ma elsősorban mezőgazdasági szaktudást kell adni és emellett, ezzel szervesen együtt a kultúra, az irodalom olyan alapismereteit, amelyek nélkülözhetetlenek egy szocialistává váló parasztember számára. Városon azt tartom nagyon nagy és évek óta megoldatlan problémának, hogy a szakszervezetek kulturális hálózatában folyó művelődési munka valahogyan terra incognita. Hogy ott mi folyik, nem nagyon tudjuk, főleg nem tudják azok a szervek, amelyeknek mégis országos felelőssége a kultúra irányítása. Amit pedig tud az ember, az nem a legmegnyugtatóbb, mert ott bizony nagyon sokszor nem az folyik, aminek folynia kellene, hanem nagyon sok szempontból ízlésromtJölás. Végezetül a művészet és az irodalom néhány kérdéséről szeretnék szólni. Nem mind-* ről, csak olyanokról, amelyeket én a ma problémájának érzek. Annyit elöljáróba mégis megmondanék, hogy az elmúlt időkben, véleményem szerint, az irodalomban és a művészetben is egy jó irányú megszilárdulásnak és konszolidációnak voltunk a tanúi, ami elsősorban arra vezethető vissza, hogy a párt eredményekben mutatkozó jó politikája az írókra és a művészekre is hat, és nem utolsósorban hat rájuk a dolgok jó menete a világban. Mindez összead egy olyan atmoszférát, hogy lassanként kezdik elrendezni szívükben és agyukban a dolgokat.- Mindez az alkotásokban is kezd megmutatkozni. Hiszen akár az irodalmat, akár a színházat, akár a filmet nézzük, az elmúlt évekből tudunk olyan eredményeket fölmutatni pártos alkotásokban is, amelyekre azt mondja az ember: „ez már valami!" De — és itt megint a „de" szócska kerül elő — most egy olyan alap teremtődött meg a párt jó általános és kultúrpolitikája révén, amelyet, szerintem, nem használunk ki eléggé.