Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-9

499 Az Országgyűlés 9. ülése 1960. évi január 29-én, pénteken 500 lődésvágyát jó irányba fejlesztő, szórakoztató anyagokat? Azt hiszem, ezeket a gondolatokat mindenki elfogadja, éppen azért helyes szerintem arról az oldalról vizsgálni a költségvetést, hogy_ mindezekre a kérdésekre úgy ad-e választ, hogy az megnyugtató legyen számunkra. Annál is inkább, mert az elmúlt esztendőkben — ezeket az igazságokat hangoztatva — sokszor találkozott az ember olyanfajta pénzügyi szemlélettel, hogy a kultúra csak viszi a pénzt, vissza nem ad. És elég szűkkeblűén bántak a költségvetésben a kulturális beruházásokkal, holott szerintem a kultúra igenis hoz pénzt, mert műveltebb ember, műveltebb emberfő, nemesebb lelkitartalom — mindez valahol sokszorosan visszafizetődik a termelésben is. De a szónoki kérdés után térjünk a válaszra: tükröződik-e ez a megnőtt feladat a költségvetésben? Azt merném mondani, bogy tendenciájában feltétlenül. S ez nem valami óvatoskodó válasz, hanem ez az igazság. Tudniillik rengeteg kielégítetlen igény marad még a költségvetés megnövekedett tételeiben is, viszont a költségvetésnek azt a tendenciáját, ahogy az elmúlt évekkel szemben nagyobb ütemben emeli a kultúrára fordított összegeket, feltétlenül olyan irányzatnak kell elfogadni, amelyet az ember helyesnek, jónak és üdvözlendőnek tart. Több mint félmilliárd forinttal emelkedik az elmúlt évhez képest a kulturális tárca költségvetése, s ez megfelel több mint 15 százaléknak. Ha ebbe beleszámítom azt, hogy ebben nyilvánvalóan oit van valahol az árrendezéssel kapcsolatos többlet is — az emelkedés akkor is nyilvánvaló. Ezért mondom, hogy 'tendenciájjában feltétlenül üdvözlendőnek tartom a kulturális költségvetésnek ezt a vonalát. Másik kérdés, amire válaszolni kell, hogy a kapott pénzt a Művelődési Minisztérium helyesen osztja-e el, jól gazdálkodik-e vele. Egyértelmű „igen"-nel kell felelni erre, ha a költségvetés belső felosztását vizsgáljuk. A lehetőségei szerint legtöbbet az alsófokú oktatásra adott, amit helyeselni kell azért, mert az 1956 « 1 ->tri kulturális politikánk egyik hibája éppen az volt, hogy ezt a területet hanyagolta el, s most pótolni kell ezeket a mulasztásokat. Helyes azért is, mert a kulturális poütika irányítói felismerték, hogy a nép általános műveltségi színvonalának alapjai itt vannak a népkultúra legszélesebb részeinél. Ezért helyes — mondom —, hogyha a rendelkezésre álló szűkös összegekből legtöbbet erre fordít a Művelődésügyi Minisztérium, ami meg is mutatkozik ilyen jó tényekben, hogy az óvodák férőhelyeit 7500-zal tudják emelni, közel ezerrel nő ebben az évben az általános iskolai tantermek száma. Az új típusú tanítóképzők munkájára is elég jelentékeny összeget adnak. Duplájára emelik a dolgozók levelezőoktatásában részt vevők számát, és erre biztosítják a megfelelő anyagi alapot. Rendkívül fontos dolog, hogy a politechnizációra és az iskolareformot kikísérletező iskolákra az eddigi tízmillióval szemben 25 millió forintot adnak. Igen jelentékeny emelést lát itt is az ember. Sorolhatnám tovább azokat a pozitívumokat, amelyek így megmutatkoznak a költségvetésben. Ellenben én is azt csinálom most már, amit Apró elvtárs, hogy ódatenném a „de"-t. Annak ellenére, hogy a vitában — a kulturális bizottság vitájában is — megállapítottuk, hogy tisztában vagyunk a népgazdaság teherbíróképességével, és tudjuk, hogy egyelőre több pénzt nem lehet adni, a de-t viszont annak szánjuk, hogy már előre figyelmeztessünk olyan problémákra, amelyeket a következő években, az ötéves tervben, elsősorban figyelembe kell majd venni. Igaz, hogy az óvodai férőhelyeket emeljük, ám ezzel csak azt érjük el, hogy az óvodáskorú gyermekeknek mindössze 27—28 százaléka juthat be az óvodákba, és ez, nem is kell magyarázni, nagyon kevés, különesen, ha hozzávesszük azt, hogy az óvoda-probléma falun most, a szocialista átalakulással, különösen szorítóan fog jelentkezni. A másik dolog. Végrehajtjuk a 3500-as, hároméves tanteremépítési tervet, de ez még mindig csak azt jelenti, hogy az eddigi nagyfokú tanteremzsúfoltság nem romlik tovább, de még mindig nem javul a helyzet (Nyers Rezső: Kicsit javul.), 2 százalékpt javul. Eddig 45 százalékban volt kétváltásos oktatás, most majd 43 százalékban lesz. Ez szintén jó tendencia, de a helyzet még mindig nagyon figyelmeztető. A napközi otthonokban a korábbi 87 ezerrel szemben 100 ezer az elhelyezhető gyermekek száma, de legalább 16 000 azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek égetően sürgős lenne az elhelyezése napköziotthonban. Egyelőre nem lehet biztosítani ezt számukra. A középiskolai oktatás iránt hallatlanul nagy és egyre növekvő érdeklődés van. Ebben az esztendőben azonban nem tudjuk a középiskolákba felvehetők számát emelni, mert a középiskoláknál a tanterem korlátot szab a további emelkedésnek. Sorolhatnám ezeket a problémákat. Ismétlem, ezek figyelmeztetnek arra, hogy a jövő években ezeket a ma megoldatlan kérdéseket kell majd előtérbe állítani. A problémák között én egyről szeretnék még szólni. Rendkívül nagy jelentőségű dologgal foglalkozik a Művelődésügyi Minisztérium, a szó talán nagy, de ide illik, forradalmi jelentőségű feladattal, amikör előkészíti az iskolareformot. Lényegét az elvtársak, azt hiszem, ismerik. Az élet, a valóság és az iskolai oktatás részbeni különszakadottságának megszüntetése, a kettő közelebbhozása, a munka és a tanulás szerves egységének megteremtése, ami részben nevelőjellegű probléma, erkölcsi, nevelőtartalmat ad, új szemléletet, de ugyanakkor a gyakorlati életre való felkészítést is szolgálja. A helyzet az, hogy a kísérleti iskolákban nagyon komoly munka folyik, s ezeknek a kísérleteknek a sorsa sok mindent el fog dönteni a jövőre. A tapasztalat az, hogy az üzemekben és az állami gazdaságokban nagyon szívesen, nagyon komolyan, nagyon jól foglalkoznak, értően és szívvel foglalkoznak a gyakorlatra oda-