Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-8

447 Az Országgyűlés 8. ülése 1960. évi január 28-án, csütörtökön 448 ban Kádár elvtárs szólott, miszerint míg iparunk 15 esztendő alatt mintegy 350 százalékra fejlődött, addig mezőgazdaságunk termelése összesen 115 százalékra. Mezőgazdaságunk ilyen elmaradásának oka nyilván abban kereshető, hogy régi technikával és a régi módszerekkel dolgoztunk az egyéni parasztgazdaságokban. Hogy csak egy példát hozzak erre Borsod megyéből: a megyében levő összes tehenek 64 százalékát járomba fogják, vagy fogták még a múlt esztendőben, szántanak velük, úgy művelik a földeket. De hiszen ez a 200—300 évvel ezelőtti technika! Ebben van a magyarázata a mezőgazdaság ilyen* mérvű elmaradásának. A költségvetésben előterjesztett mezőgazdasági beruházás éppen azt biztosítja, hogy 1960ban a termelőszövetkezetek szervezésével, illetve a létrejött termelőszövetkezetek megerősítésével, gépekkel, műtrágyával, építő beruházásokkal nagy lépést tegyünk előre, felszámoljuk a tehénnel való szántást, a korszerűtlen, a mezőgazdaság fejlesztését nem biztosító módszereket a mezőgazdasági termelésben. Miközben szeretném mélységes egyetértésemet kifejezni a költségvetésben előterjesztett népgazdasági 'beruházásokkal és egyáltalán a költségvetési számokkal; szeretném aláhúzni, hogy a költségvetésben biztosított kiadási összegek még csak lehetőséget nyújtanak arra, hogy ebben az esztendőben jelentősen fellendítsük mezőgazdaságunk termelését. Jól lehet mezőgazdasági termelőszövetkezeteink — Borsod megyéről beszélek — a múlt esztendőben búzából 32 százalékkal, rozsból 43 százalékkal, őszi árpából 57 százalékkal termeltek többet, mint az egyéni gazdák, azt is meg kell mondani, hogy termelőszövetkezeteinkben a kukorica vetésterületének aránya lényegesen kisebb az egyéni parasztgazdaságokban elért aránynál. Azt is meg kell mondani, hogy a 100 holdra eső állatállomány a termelőszövetkekezetekben alacsonyabb, mint az egyéni parasztgazdaságokban. Más szóval, ha a mezőgazdiaságunk egészét fel akarjuk lendíteni és a költségvetésben biztosított összegeket a népgazdasági érdekeknek megfelelően akarjuk felhasználni, akkor — úgy vélem — 1960-ban nagy lépésit kell tennünk előre a termelőszövetkezetekben a kukoricatermesztés, s az állattenyésztés vonalán is, figyelembe véve azt is, hogy építési beruházásaink korlátozottak. Engedje meg a Tisztelt Országgyűlés, hogy néhány szóval kitérjek arra, hogy annak ellenére, hogy korlátozott lehetőségeink vannak a mezőgazdaság szocialista szektorában, a termelőszövetkezetekben, a beruházások tekintetében mégis ha szétnézünk az országban, azt látjuk, hogy ezek a lehetőségek nem is annyira korlátozottak. Nagyon, nagyon sok kihasználatlan épület van még, amely alkalmas arra, hogy a közös állatállományt jelentősen fejlesszük termelőszövetkezeteinkben és állami gazdaságainkban. Ne vegye rossznéven a földművelésügyi miniszter elvtárs és a földművelésügyi minisztériumi elvtársak sem, ha megmondom a következőket. Az állami gazdaságokban a sertésférőhely Borsod megyében csak 50 százalékra van kihasználva ma is. Az Élelmiszeripari Minisztérium kezelésében állt épületek, az úgynevezett célgazdaságok épületeinek zöme ma is üresen áll. Aki kételkedik benne, látogassa meg Ricse alatt, a volt Szabolcs Megyei Sertéstenyésztő Vállalathoz tartozott több mint 3000 férőhelyes sertéstelepet, amit nem is lehet istállónak vagy ólnak nevezni. Korszerű berendezés, vízvezeték minden van ott, a kis vasút mentén fekszik, de ma is patkányok lakják. Népgazdasági szempontból fel kell mérni ezeket az épületeket és ha átmenetileg is, de hasznosítanunk kell az állami gazdaságoknál, vagy termelőszövetkezeteknél a közös állatállomány fejlesztésére. Termelőszövetkezeti építési beruházásaink indokoltan korlátozottak, hiszen lakásépítési programot is végre kell hajtanunk és építőkapacitásunk is korlátozott. De ha nincs elegendő korszerű építőanyagunk, például cserepünk, stb., az egyszerűbb építkezéseknél elégedjünk meg egy ideig a náddal és más tetőfedő anyagokkal, amit egyébként a kormány és a párt is ajánl. Nagy elvtársnő sem fogja rossznéven venni, ha megmondom, tavaly márciusban, 'amikor Tiszaluçot termelőszövetkezeti községgé szerveztük, megkértük Fehér Lajos elvtársat, hogy segítsen nekünk a tiszaluci nád ügyében. Fehér Lajos elvtárs az ügyet elintézésre átküldte a Könynyűipari Minisztériumba. Onnan Várakozó elvtárs azt válaszolta, hegy a Hajdú-Bihar megyei tanács vb. elnöke — egyébként jelen van az országgyűlésen — Tatár Kiss Lajos elvtárs nem járul hozzá. Ezért a múlt héten felkerestük a Hajdú-Bihar megyei tanács végrehajtó bizottságát, és Bartha elvtársat, aki szintén itt van az országgyűlésben. Tárgyaltunk a megyei pártbizottsággal is. Itt van a jegyzőkönyv, amely szerint Hajdú-Bihar megye tanácsának végrehajtó bizottsága hozzájárul a tiszaluci nádterület (Nagy József né könnyűipari miniszter: Az ő haltásk őrébe tartozik!), továbbá Taktaharkány, Taktakenéz, stb. körzetében levő nagy nádgazdaságok átadásához hasznosításra azzal, hogy az ötezer kéve exportálható nádat mi termeljük ki és bocsássuk a népgazdaság rendelkezésére. Ezt vállaljuk. Ennek a nádnak ügyében nem arról akarok szólni, hogy elintéződött-e vagy sem, hanem arról, hogy 1956 óta Borsod megye nádasainak tekintélyes részét évről-évre felgyújtják és nem takarítják be, holott jól felhasználhatnánk tetőfedő anyagnak a termelőszövetkezeteknél. Más szóval minden síkon keresni kell a szövetkezeti építkezések meggyorsítására a rendelkezésre álló eszközöket, hogy tudjunk esetleg egyszerűbb épületeket létrehozni és növelni a közös állatállományt, ne pedig az legyen az állatok sorsa, hogy levágják őket és így az állattenyésztésben nem' tudjuk elérni a fejlődés kívánt mértékét, sem pedig a termelőszövetkezetekben a kívánatos gazdasági megerősödést. Ez nem bírálat akar lenni, hanem kérés, hogy a megyei szervekkel, a minisztériumi, vagy más illetékes szervekkel vizsgáljuk meg a lehetőségeket és amit lehet, használjunk fel átmeneti nehézségeink megoldására, termelőszövetkezeteink megszilárdítására. Szeretném megmondani, hogy ott lent, nekünk, megyei vezetőknek és a termelőszövetkezeteknek is mérhetetlenek az igényeink. Ahhoz már nagyszerűen értünk, hogy tartsuk a markun-