Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-7

363 Az országgyűlés 7. ülése 1959. évi július'30-án, csütörtökön 364 gyakorlat — ahol tehette — enyhítette a törvény merev formaságait, de a törvényt nem tehette félre. Ezért igen sok tartalmilag helyes, az örökhagyó akaratát valóban kifejező végrendelet alapján nem volt helye öröklésnek, mert a végrendelet valamilyen formahibában szenvedett, így például a Kúria több ízben érvénytelennek mondotta ki a végrendeletet, mivel a négy tanú közül csupán három ismerte jól a végrendelkezőt, a negyedik tanú azonban akkor látta először, holott a végrendelkező személyazonossága nem volt vitás. Akkor is érvénytelen volt a végrendelet, amikor az aláíró négy tanú közül az egyik csak 17 éves volt, s bár még további két tanú is jelen volt, ezek azonban nem szerepeltek a végrendeleten. Még abban a kérdésben is vita volt, hogy vajon a végrendeleten alkalmazott pecsétek zsinórjának két végét együttesen, vagy külön-külön kell-e a végrendelethez erősíteni. Ennek azután az lett a következménye, hogy dolgozó népünk a végrendelkezést valaminő különös, misztikus szertartásnak tekintette és sokan óvakodtak végrendeletet tenni, mert féltek a szigorú alakiságtól. A javaslat szempontja elsősorban az, hogy biztosítja a végintézkedési akarat érvényre juttatását. Ezért lényegesen egyszerűsíti a végrendelet alakiságait. öröklési jogunk eddig is lehetőséget adott a hagyaték visszautasítására, de ez csak az egész hagyatékra volt lehetséges. így az örökös, aki sohasem gazdálkodott — például a dolgozó parasztnak városban, gyárban dolgozó fia — nem utasíthatta vissza a hagyatékból a mezőgazdasági ingatlant, kénytelen volt a földet is megtartani, hogy például a házat, a berendezést örökölhesse. Ez a megoldás gazdasági szempontból sem helyeselhető. Ezért a javaslat lehetővé teszi, hogy az örökös, aki nem foglalkozik hivatásszerűen mezőgazdasági termeléssel, a mezőgazdasági termelés célját szolgáló föld, a hozzátartozó berendezés, felszerelési tárgyak, munkaeszközök öröklését külön is visszautasíthassa. Sokat vitatott kérdés volt, hogy vajon az ági öröklés intézményét fenn kell-e tartani. Ennek lényege a következő. Ha az örökhagyónak gyermeke, vagy unokája van, vagyonát ez örökli, akárhonnan ered is a vagyon. Ha azonban nincs gyermeke, vagy unokája, akkor özvegye örököl utána, de nem mindent. Az a vagyon, amit az örökhagyó saját szülőjétől, vagy nagyszülőjétől örökölt, vagy ajándékba kapott, ezekre, illetve, ha ezek már nem élnek, az ő leszármazóikra száll vissza. Az elhalt özvegyén kívül tehát örökölnek az elhalt testvérei, vagy más vérrokonai is, ha a hagyatékban van olyan vagyon, ami az ő águkról hárult az elhaltra. Ez az ági öröklés, amit sokan javasoltak elvetni. Ezek főleg azt az érvet hozták fel, hogy az ági öröklési rendszer erősíti a magántulajdonosi tudatot. Hivatkoztak arra, hogy az „ősi vagyon tudata" csak a földdel rendelkezők tudatában él; a szegényparasztság túlnyomó részét, az újonnan földhöz juttatottakat a kérdés nem érinti és annak jelentősége a termelőszövetkezeti mozgalom erősödésével egyébként is csökken. Ezek az érvek nem bizonyultak meggyőzőeknek. A ház, a lakóépület vonatkozásában az ági öröklés a parasztság nagy hányadát érinti. Mezőgazdasági politikánk egyik központi kérdése a középparasztság teljes megnyerése, ehhez pedig szorosan hozzátartozik a középparaszti tudattal való számottevés is. Azzal az érvvel szemben egyébként, hogy az ági öröklés fenntartása a magántulajdonosi tudatot erősíti, joggal vethető szembe, hogy az öröklésnek a magántulajdont erősítő jellegén semmit sem változtatna az ági öröklés kiküszöbölése, csupán azt eredményezné, hogy más örökölné a vagyont. S, hogy az ági öröklés intézménye valóban „paraszti szokásjoggá" vált, azt a javaslat előkészítése során végzett széleskörű adatgyűjtés is igazolta. A beérkező jelentések azt mutatták, hogy valamennyi hagyatéki tárgyaláson — ahol az ági öröklés lehetősége egyáltalán fennforgott -— általában érvényesítették is az ági igényt. Mindezeket figyelembe véve végül is a javaslat az ági öröklés intézményét fenntartotta, a jelenlegi joghoz viszonyítva azonban nemcsak az ági örökösök körét, hanem az ági vagyont is jelentősen korlátozta. Kiküszöbölte azokat a túlhajtásokat, amelyek a legelkeseredettebb családi perek okozóivá váltak. Tisztelt Országgyűlés! A, Polgári Törvénykönyv javaslatára vonatkozó vázlatos ismertetésemben arra törekedtem, hogy néhány jellemző vonás kiemelésével rámutassak a javaslatnak politikai szempontból is legfontosabb sajátosságaira. Természetes, hogy ilyen nagytérjedelmü alkotásnál a vizsgálatnak ez a módja a törvénykönyvnek csak egyes kiválasztott megoldásait tekintheti át, a további, részletesebb vizsgálat a jogtudomány elmélyült kutatómunkájának feladata kell, hogy legyen. Amikor a Polgári Törvénykönyv politikai jelentőségét méltatjuk, ezt az ellenforradalom leverése óta elért politikai és gazdasági konszolidációval összefüggésben kell vizsgálnunk. A párt és a kormány által elért nagy eredményekben része volt annak is, hogy a párt és a kormány szilárd törvényességre törekszik és az ellenforradalom fegyveres leverése után előállt bonyolult és nehéz helyzetben sem engedett meg semmiféle lazítást ezen a téren. Az ellenforradalom során elkövetett súlyos bűncselekmények tettesei ellen lefolytatott büntetőeljárások meszszemenően alátámasztják ezt a megállapítást. A törvényesség szigorú betartása előmozdította és alátámasztotta a politikai és gazdasági konszolidációt. A politikai és gazdasági konszolidáció pedig csak úgy volt ilyen rövid idő alatt lehetséséges és elérhető, hogy a párt és a kormány helyes politikáját a dolgozó nép magáévá tette és szorgalmas munkájával alátámasztotta. A párt és a kormány vezetői ismételten hangsúlyozták, hogy milyen jelentős szerepük volt a politikai és gazdasági konszolidáció megteremtésében az igazságügyi szerveknek. A Polgári Törvénykönyv javaslata és az előkészületben levő többi jelentós törvény azt a célt szolgálja, hogy még jobban alátámassza a politikai és gazdasági stabilizációt, még fokozottabban megteremtse a jogi élet terén is a stabilizációt, a kulturált bírói, ügyészi és államigazgatási munka előfeltételét. Ugy vélem azonban, hogy bármennyire is csak vázlatos lehetett az előadói beszéd, a kira-