Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.
Ülésnapok - 1958-7
351 Az országgyűlés 7. ülése 1959. évi július 30-án } csütörtökön 352 társaság alkotta meg elsőízben a magyar nép J alkotmányát. A mai nap is ilyenféle adósságfizetés napja. Ha a Polgári Törvénykönyv jelentősége nem is vetekedhetik az említett történelmi vívmányokkal, jóleső és jogos büszkeség tölt el, amikor a tisztelt Országgyűlésnek bejelentem: á Polgári Törvénykönyvet, amelynek megalkotását az első magyar forradalmi országgyűlés 1848. évi XV. törvénycikkel elrendelte és amelyet a magyar burzsoá feudális uralkodóosztály 100 éven keresztül több kísérlet ellenére sem tudott megvalósítani, szocializmust építő államunk elkészítette és a tisztelt Országgyűlés elé bocsátja. Talán nem lesz érdektelen ismertetni a tisztelt Országgyűlés előtt azokat az okokat, amelyek a burzsoá törvényhozásnak ezeket a kísérleteit csődbe juttatták. A fő ok az volt, hogy a burzsoázia és a földesurak érdekeinek sokkal inkább megfelelt a bírói gyakorlaton alapuló bizonytalan szokásjog, mint az írott törvénykönyv. A szokásjog volt ugyanis az, amit az uralkodó osztály érdekei és tetszése szerint ennek bírósága jogként elfogadott és ítéleteiben alkalmazott. Amikor a burzsoázia érdekei megkívánták, a bírói gyakorlatot irányító Kúria —a kizsákmányolók érdekeit mindenkor híven kiszolgáló legmagasabb bírói szerv — könnyebben és gyorsabban tudott eltérni a korábbi jogtól. A magánjog területén ugyanis túlnyomórészt a Kúria döntése után rögzített szokásjog fejezte ki az alapvető szabályokat. A burzsoázia jogtudósai a magyar magánjognak ezt a fejlődési irányát egyenesen érdemnek tudták be. Büszkén hasonlították össze az angol joggal, amely ugyancsak szokásjog és soviniszta módon méltatták ezt az állapotot, amely szerintük a „magyar jogalkotó géniusznak" volt a megnyilvánulása. Ez a sajátosság azonban egyáltalán nem a jogalkotó géniusznak, hanem az uralkodó osztály érdekeinek a megnyilvánulása, amely különösen a fasizmus korszakában nagyon is vigyázott arra, nehogy a saját törvényességével korlátozza önmagát. Ezek az okok vezettek arra, hogy bár 1900tói 1928-ig négy tervezet készült, közülük egyesek nem is kerültek az országgyűlés elé, azokat pedig, amelyeket oda benyújtottak, hosszas vita után levették a napirendről. Ennek ellenére az uralkodó osztály megtalálta a módját annak, hogy a törvénnyé nem vált javaslatokból a számára kedvező rendelkezéseket átültesse a bírói gyakorlatba, ami még jobban fokozta a magyar magánjog áttekinthetetlenségét és bonyolultságát. Az uralkodó osztály azonban sohasem ís-f merte be saját jogrendszerének bonyolultságát, sőt igyekezett ezt úgy beállítani, mintha a javaslatoknak törvényként alkalmazása egyenes folyománya volna a magyar jogfejlődésnek és mélyen benne gyökereznék a magyar jogtudatban. Nézzük csak # meg, tisztelt Országgyűlés, mi is volt az a magyar jogtudat és hol gyökereztek ezek a jogszabályok. Idézek az 1928. március elsejei képviselőházi ülés jegyzőkönyvéből, Pesthy Pál igazságügyminiszter szavaiból. A kodifikációs törekvés nyomait olyan törvénycikkekben találjuk meg, amelyek „alapját képezik Werbőczi Hármaskönyvének. Ezeknek a törvényeknek alapján készült a Werbőczi-féle magyar magánjogi munkálat. Ennek a munkálatnak azonban ismét a szomorú sors jutott osztályrészül, mert ez törvénnyé sem eredeti, sem átjavított formájában nem lehetett". Tisztelt Országgyűlés! 1928-ban még mindig fáj az igazságügyminiszternek, hogy a jobbágyelnyomó Werbőczi-féle tervezetből nem lett törvény. Persze a földesurak gondoskodtak arról, hogy a tervezetet ugyanúgy alkalmazzák, mintha az szentesített törvény lett volna. Jellemezheti-e jobban — tisztelt Országgyűlés — a Horthy-korszak vezető jogászainak gondolkodásmódját más, mint az, hogy Werbőczit tekintették szellemi atyjuknak, és fennen hirdették a vele való szellemi rokonságot. Ahol viszont bizonyos törekvések nyilvánultak meg a régi javaslatokban a korábbi jogtól való eltérésre, ott nyomban sorompóba lépett a földesúri osztály érdek, amellyel a burzsoázia sem akart tengelyt akasztani, így például maga az igazságügyminiszter is kénytelen volt bevallani, az 1928-as javaslat általános indokolásában, hogy — idézem — „ősi jogunknak azok a maradványai — amelyek a törvényes öröklés szempontjából különböztetnek nemesek, tisztségviselők és közrendűek között —, ha a gyakorlatban rendszerint nem vezetnek is igazságtalan eredményekre, mégis alapot adnak arra, hogy jogunkat az elmaradottság, a középkori színvonal vádjával illessék". Az igazság- v ügyminiszter tehát igazságosnak tartotta, hogy a nemes más jogszabályok szerint örököljön, mint a közrendű, s csupán azért javasol változtatást, mert ezt a jogot még a burzsoá külföld is elmaradottnak bélyegezte. Az uralkodó osztály képviselőit azonban még ez az indok sem győzte meg, s a feudálkapitalisták érdekösszefonódásai elbuktatták a változtatásra irányuló törekvéseket. Ennek a szégyenteljes állapotnak a felszámolása is csak a felszabadulással kezdődhetett meg. Történelmi tapasztalataink tanítják: a nagy kodifikációk korszaka a győztes forradalom megszilárdulásának idejére jellemző. Ezért nagy a jelentősége annak, hogy 1953-ban hozzákezdtünk a szocialista jogrendszer tudatos kiépítéséhez, ós ezt a nagy munkát — amint a Polgári Törvénykönyv javaslatának a tisztelt Országgyűlés előtt fekvő példányai mutatják — töretlen következetességgel folytatjuk. Az 1956-os ellenforradalom megrázkódtatása csak rövid ideig tartó, átmeneti fennakadást okozott a törvénykönyv előkészítésének munkálataiban. Az ellenforradalom gyors felszámolása, a pártnak és a kormánynak a konszolidáció megteremtése érdekében tett helyes intézkedései lehetővé tették, hogy rövid megszakítás után folytassuk az előkészítő munkálatokat, és aránylag rövid idő alatt tető alá hozzuk a Polgári Törvénykönyvet. Ügy gondolom — tisztelt Országgyűlés —ez mindennél meggyőzőbben bizonyítja, hogy a szocialista forradalom győzelme társadalmi viszonyainkban és népünk tudatában mély gyökereket vert és egy ilyen velejéig szocialista jogalkotás kidolgozása egyúttal szocializmust építő
