Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-4

213 Az Országgyűlés 4. ülése 1959. február 20-án, pénteken 214 Erre való figyelemmel az ügyészségek ezentúl nem foglalkoznak olyan lakásügyi panaszokkal, amelyekben a bírói út igénybevételét — bár erre lehetőség volt — az ügyfél annak ellenére mellőzte, hogy erre kioktatták. Egyébként azt sem tartom indokoltnak, hogy az illetékes felettes szakigazgatási szerv kikapcsolásával az ügyészséget foglalkoztassák lakásügyekkel. Ezért az olyan panaszokat, melyekben bírói eljárásra nincs lehetőség, elbírálás végett az illetékes felettes szakigazgatási szervekhez tesszük át. Szép számmal akadnak olyanok is, akik még ma sem értik, hogy az ügyészség csak akkor léphet fel, ha törvénysértés történt, de nincs módja ahhoz, hogy bárkit is lakáshoz, vagy álláshoz, iparengedélyhez, útlevélhez juttasson és azt sem teheti meg, hogy más szervek nem törvénysértő döntéseit belátása és főleg a panaszos ízlése szerint hatályon kívül helyezhesse, más szerveket különböző intézkedésekre utasítson. A fentiekből látható, hogy a panaszintézés meglehetősen nagy munkaterhét ró az ügyészségre. Ha ehhez hozzáteszem, hogy 1958-ban a panaszoknak csupán 18.7 százaléka volt törvényileg alkalmas ügyészi közbelépésre, akkor kiderül, hogy ez a nagy munkateher részben elkerülhető lenne, ha a panaszosok csak olyankor fordulnának hozzánk, ha valóban törvénysértést követtek el sérelmükre. Mi persze a régi, idejétmúlt panaszok kivételével a panaszokat kötelességünkhöz képest megvizsgáljuk, mert hiszen rendszerint csak ennek eredményeképpen derül ki, van-e törvénysértés, vagy nincs. Ha van, akkor kötelesek vagyunk a törvényesség érdekében az előírt intézkedéseket megtenni, ha nincs, akkor nem áll módunkban intézkedni — még akkor sem, ha nagyon jó ajánlója van a panaszosnak és „öszszeköttetéseit" nálunk is érvényesíteni próbálja. Ki kell hangsúlyoznom, hogy bár a panaszok jelentős része magánszemélytől ered, az ügyészség panaszintéző tevékenysége is közérdeket szolgál. Közérdeket szolgál, mert a törvényesség megszilárdításának az egyedi törvénysértések kiküszöbölése is fontos eszköze. A dolgozó nép államának akarata ugyanis a jogszabályokban fejeződik ki, melyek egyrészt az állami szervek jogait és kötelességeit, másrészt az állampolgárok jogait és kötelességeit szabályozzák. A jogszabályok maradéktalan végrehajtása tehát a dolgozó nép érdekeit képviselő állam akaratának az érvényesülését jelenti még akkor is, ha ez adott esetben valamely állampolgár javát szolgálja és akkor is, ha ez a szűk helyi szemlélet szerint nem látszik kívánatosnak. ( Ehhez azonban hozzá kell tennem, hogy a panaszosok nem mindig magánszemélyek, hanem közületek, állami szervek, vállalatok, szövetkezetek is. A munkaügyi panaszok jelentős részében például vállalatok a panaszosok, melyek azt sérelmezik, hogy a TEB törvénysértéssel állította helyre az általuk elbocsátott dolgozó munkaviszonyát. Persze a panaszok nagyobb részében az állampolgárok sérelmezik az állami szervek intézkedését. Ennek rendkívül egyszerű a magyarázata. Ha ugyanis valamely állampolgár nem teljesíti a kötelezettségét, akkor az illetékes állami szervnek minden eszköze megvan arra, hogy az állampolgárt a kötelessége teljesítésére szorítsa (bírság, végrehajtás). Az tehát, hogy az ügyész milyen arányban képvisel közvetlenül egyéni, vagy állami érdeket, nem az ügyész szemléletétől, függ, hanem attól, hogy milyen arányban fordulnak állampolgárok és milyen arányban állami, vagy más szervek az ügyészséghez. Az állami fegyelem és a törvényesség között szoros kapcsolat van. Az állami fegyelem megsértése számos esetben törvénysértéseket eredményez, a törvényesség megerősítése szempontjából tehát az állami fegyelem megszilárdítása döntő jelentőségű. Kétségtelen, hogy az állami fegyelemben is javulás mutatkozott 1958-ban. A múlt év első felében az ügyészség megvizsgálta az állami fegyelem helyzetét és a megállapított tényeket a felső párt- és kormányszervek elé tárta. E vizsgálatunk adatai szerint az állami fegyelem megsértéséhek megnyilvánulási formái és okai lényegében az alábbiak: Egyes alsófokú államigazgatási szervek — abból az elgondolásból kiindulva, hogy a törvények, rendeletek és a felettes szervek nem tartják eléggé szem előtt a helyi viszonyokat, helyi „specialitásokat" — felmentve érzik magukat a jogszabályok végrehajtása alól, ezért azokkal nyíltan, vagy burkoltan szembehelyezkednek, vagy egyszerűen nem hajtják végre azokat. Emellett — ha nem is a szembehelyezkedés szándékával — igen sok ilyen utasítás, stb. végrehajtása marad el hanyagságból, nemtörődömségből, hozzá nem értésből, vagy pedig a végrehajtás húzódik el vég nélkül. Nem segíti az állami fegyelem megszilárdulását az sem, ha a felettes szervek át nem gondolt, végrehajthatatlan utasításokat adnak ki, azokat gyakran megváltoztatják, a végrehajtást nem követelik meg következetesen, nem alkalmaznak a mulasztókkal szemben felelősségrevonást. A vizsgálatok tapasztalatai alapján arra utasítottam az ügyészségeket, hogy a jövőben minden indokolt esetben maguk kezdeményezzék a felelősségrevonást, továbbá kezdeményezzék a kártérítési eljárás lefolytatását is, ha törvénysértés, vagy mulasztás következtében a népgazdaságot kár érte. Ez azokra a gazdasági vezetőkre — vállalati igazgatókra — is vonatkozik pl., akiknek törvénysértő felmondásai következtében az államot — pl. a kiesett munkabérnek a dolgozó részére történő megtérítése folytán — kár érte. Mind a törvényesség, mind az állami fegyelem megszilárdítása terén elért eredményekben jelentős szerepe volt az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény gyakorlatban v*aló érvényesülésének. Amilyen ütemben az államigazgatási szervek dolgozói ezt a törvényt elsajátították és a gyakorlatban alkalmazták, olyan arányban csökkentek a törvénysértések is. Az a tény, hogy a panaszok száma pl. Szabolcs—Szatmár megyében 22 százalékkal, Hajdú —Bihar megyében 20 százalékkal csökkent, nem utolsósorban annak tulajdonítható, hogy e nie-