Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-4

207 Az Országgyűlés 4. ülése 1959. február 20-án, pénteken 208 tárása is, amelyek végső fokon a bűnözés megelőzését is eredményesen szolgálhatják. Az előbb vázolt eredmények hangsúlyozása mellett azonban azt sem hallgathatjuk el, hogy még szép számban akadnak a tervszerű munkát hátráltató hibák is. Bár az általános helyzet az állami ellenőrzés vonatkozásában igen sokat javult, még mindig tapasztalhatók olyan nézetek egyes gazdasági vezetők, sőt felügyeleti szervek részéről is, hogy a társadalmi tulajdon védelme rendőri, igazságügyi feladat, s ezért a tudomásra jutott bűncselekmények feljelentésével a vezetők kötelességüknek eleget is tettek. Ez igen káros szemlélet. Ebből fakadnak legtöbbször azok a megdöbbentő hanyagságra utaló, a vétkes nemtörődömséggel fémjelzett mulasztások, amelyek az esetek legtöbbjében a bűnvádi felelősségrevonást vonják maguk után. A sok közül csak egy példa: Zsigrai György, a MÁV kisterenyei fűtőházának volt vontatási számadás vezetője. Több bűntársával együtt öt éven át, 1954-től 1958-ig folytatta bűnös üzelmeit és több mint 200 000 forint kárt okozott a társadalmi tulajdonban. Módszere az volt, hogy az utazó szolgálatos vasúti személyzetnek rendszeresen magasabb illetményt számfejtett, mint amennyi járt volna. Ezt könnyen megtehette, mert az illetmények számfejtésére szolgáló egyéni okmányokat és a fizetési jegyzékek adatait öt év alatt soha senki nem egyeztette. Később már odáig merészkedett, hogy két fizetési jegyzéket állított ki, egyet az alacsonyabb összegről, amelynek alapján a fizetést ténylegesen teljesítette, egyet pedig az illegálisan magasabb összegről. A MÁV igazgatósági revizorok, akik 1954-től 1957-ig a kisterenyei és a salgótarjáni fűtőházakban, — ahol Zsigrai cselekményeit elkövette • 60 alkalommal tartottak ellenőrzést, egyetlen egyszer sem fedezték fel az átlátszó 'és csekély körültekintéssel leleplezhető csalást. Volt olyan ellenőrzés is, amelyet éppen a fizetés napján tartottak, de a revizor képtelen volt észrevenni azt, hogy a terhelt két fizetési jegyzékkel dolgozik! Jellemző, hogy a bűncselekményt nem az ellenőrzés tárta fel, hanem bejelentés alapján indult meg az eljárás. Végül mit mondhatnánk ennek a fosztogatónak hivatali feletteséről, akinek figyelmét évek során többször is felhívták a különböző bejelentések Zsigrai üzelmeire, de vizsgálatot egyetlen egy esetben sem indított. Az eddiginél több és lényegesen nagyobb segítséget várunk a tömegszervezetektől, főleg pedig a szakszervezetektől. Gondolok itt elsősorban a társadalmi bíróságokra. Pártunk büntetőpolitikai célkitűzéseinek megvalósításában, a társadalmi tulajdon tiszteletben tartására való nevelésben még távolról sem használtuk ki azokat a lehetőségeket, amelyek a társadalmi bíróságok eredményes működésében rejlenek. Az ellenforradalom előtt a Minisztertanács és a SZOT együttes határozata előírta a társadalmi bíróságok felállítását. Az ellenforradalmat közvetlenül megelőző hónapokban már igen szép eredményeink voltak, a szakszervezetek és a gazdasági vezetők egymást támogató intézkedései sok helyen hozták létre azt az intézményt, amelynek létjogosultságát és a szocialista tulajdon tiszteletbentartására irányuló nevelő hatását számtalan eredményes társadalmi bírósági eljárás bizonyította. Az ellenforradalom ezeket az intézményekel is szétrombolta. A Minisztertanács és a SZOT határozata azonban változatlanul hatályban van, annak végrehajtása továbbra is kötelező. Ennek ellenére sem 1957-ben, sem az elmúlt esztendőben nem dicsekedhetünk komoly előrehaladásról. Bár a bűnüldöző szervek — különösen 1958 első felében rendszeresen szorgalmazták a társadalmi bíróságok újjászervezését, mind az egyes tárcák, mind a szakszervezetek részéről megállapítható az, hogy a határozat végrehajtása igen vontatottan halad. Ezek a negatív jelenségek a meg nem értésből és a társadalmi bíróságok céljainak fel nem ismeréséből fakadnak. Világosan kell látni, hogy a dolgozók nyilvánossága előtt lefolytatott eljárások a legjobb eszközök arra, hogy a szarkákat visszatartsuk a köz megkárosításától és kialakítsuk velük szemben a megvetés légkörét. Több alkalommal fordult elő, hogy a kisebb tolvajlásokat elkövető megtévedt emberek, szégyenkezésükben elviselték volna a rendes bíróság által rájuk kiszabott bármely büntetést is, csak ne dolgozótársaik nyilvánossága előtt tárgyalták volna ügyüket. Az ügyészi, rendőri szervek és a bíróságok eddig is, ezután is minden segítséget megadnak a társadalmi bíróságoknak az ügyek helyes kiválasztásához és az eljárás lebonyolításához, de joggal várják el a tömegszervezetek és a gazdasági vezetők támogatását, amelyre őket az idézett minisztertanácsi és SZOT határozat kötelezi. Tisztelt Országgyűlés! Büntetőpolitikánk következetes alkalmazása legfontosabb biztosítéka annak, hogy a bűnüldözésben az osztálypolitika torzulásoktól mentesen, revizionista, vagy szektáns elhajlások nélkül maradéktalanul érvényesüljön. Ellenségeinkre, társadalmi életünket megzavaró huligánokra és a súlyos bűncselekményeket elkövetőkre szigorúan lesújtunk, ugyanakkor a megtévedteknek lehetőséget adunk arra, hogy megbélyegzés nélkül, bűnüket megbánva, hasznára váljanak a társadalomnak. Az ellenforradalom főkolomposaira, eszmei irányítóira és vezetőire, a terroristákra a törvény teljes szigorával sújtottunk le, az ellenük lefolytatott bűnvádi eljárások során a bűncselekmények sértettjei, a tanúk vallomásai, a beszerzett okiratok és egyéb dokumentációs anyagok alapos bírói megvizsgálásával, olykor a köteles mértéken felül is, bizonyítást nyertek a terhükre rótt ellenforradalmi cselekmények. Míg a felelősségrevonás szigora a proletárhatalom ellenségeivel szemben a legsúlyosabb ügyekben mindenütt érvényesült, az eseményekbe belesodródott, megtévesztett dolgozókkal szemben az elmúlt esztendőkben még inkább a figyelmeztetés, a nevelő jellegű intézkedések alkalmazása volt a jellemző. Bár az 1958. évben a politikai bűncselekmények miatt félelősségrevont személyek száma csökkent, 8 százalékkal több esetben alkalmaztak