Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-51

2727 Az Országgyűlés 51. ülése 195 mit árverezni, ha jött a végrehajtó. Az 1928-ban kitört gazdasági válság a szó szoros értelmében megtizedelte a kis- és középbirtokos parasztságot. Hiába zárták le Horthyék, szinte légmentesen a keleti határt, Magyarországon nem ok nélkül volt már 1919-ben proletárforradalom, proletárdiktatúra. A 20-as évek fehérterrorista üldöztetései, a 30-as évek nyomorúsága közben a magyar munkás és agrárproletár, de még a földtulaidonos parasztok jórésze is Keletről, a Szovjetuniótól várta sorsa jobbrafordulását, Horthy, Hit

1 er oldalán még háborúba vitt bennünket, s ámilven volt a népből kikényszerített vér- és anyagi áldozat, legalább olyan mértékben nőtt a második világháborúban a gvűlölet az urak iránt és a várakozás, hogy jöjjön Kelet felől a szabadulás. 1945-ben a szovjet csapatok felszabadítónak Mr>rrvavors7:ígot a fasiszta uralom alól. Megtörtént a földosztás, levették a nép nyakáról a legterhesebb igát, a nagvbirtokrendszert. Azután elkezdődött egv folyamat, amelynek során néni tulaidonba került a pénzügvi szervezet, az ioar, a kereskedelem és megindult a falu szocialista átalakulása. Ennek legegészségesebb központi ai — érthetően — a régi uradalmi gazdasági központok, ahol a múltban a legnagyobb volt a nyomor és ahol évről évre szinte forintról forintra le tudják mérni az emberek : mit változott az életük, mennvit emelkedett az életszínvonaluk a szocializmusban. Nagvot változott. De a nagvüzemi mezőgazdaság szövetkezeti egvségei túlteriednek az egvkori uradalmi központokon és a falvakban a jó szövetkezetek tagságának életszínvonala már magasabb, mint a 12—14 holdas középparasztoké. Az iparban és a mezőgazdaságban megszűnt a munkanélküliség, a munkások és parasztok, gvermekei tömegesen foglalnak helvét a középiskolákban és az egvetemeken. Az államhatalmat valóban munkások és parasztok, s a velük egyetértésben dolgozó értelmiségiek gyakoroüák. Munkások és parasztok állnak a legmagasabb párt- és állami funkciók élén. Es mindez arra vezethető vissza, hogy Magyarországot nem a csepeli bárók szövetségesei, hanem a munkások és a parasztok szövetségesei szabadították fel. Ily módon nyílt meg a lehetőség arra. hogy a dolgozó tömeg ura legyen az államának. Ez az alapja a magyar dolgozó nép barátságának és bizalmának a szovjet hatalom és a szovjet ember iránt. Jó volna, ha ezt végre megpróbálnák megérteni Nyugaton. A szovjet—magyar barátságot sok pénzzel, árulók beszervezésével, hazug hírveréssel, időreórára meg lehetett zavarni, mint ahogy 1956 októberében történt, de semmiféle erőszak nem fogja tudni soha megsemmisíteni a magyar dolgozó milliókban azt a tudatot, hogy sok évszázados nyomorgás után a Szovjetunió segítségével értek el egy felszabadult és szebb életet és ezért semmiféle propaganda fogással nem lehet megrontani, vagy éppen kettészakítani a magyar— szovjet barátságot. (Tnps.) Es ebből a barátságból, ami a tömegek gondolkodásában él, a mély meggyőződésből, hogy jólétük és további felemelkedésük biztosítéka a szocializmus és a 8. szeptember 26-án, pénteken 2728 szovjet szövetség, következett, hogy Kádárék az ellenforradalom idején a Szovjetunióhoz, Magyarország természetes barátjához fordultak segítségért. A dolgozó tömegek akarata szerint jártak el. S a barátság őszinte viszonosságából következett, hogy a Szovjetunió a kért segítséget megadta. Ezek azok a dolgok, amelyeket érdemes volna a nyugatiaknak is tudomásul venniük. Sok pénzt költöttek árulókra, felforgatásra és mégis elvesztették a csatát. Hogy mekkora volt a csatavesztés, azt most láthatják igazán, amikor a magyar milliók, rövid idővel az ellenforradalom után olyan egységesen állnak a párt és a kormány mögött, és ennek az egységes helytállásnak a párt és a kormány iránti bizalomnak a következményei a magyar élet minden területén megmutatkoznak. Elkövetkezett az óra, amikor az urak szólásmondása szerint, de magunkfajta ember is megérti — Nyugatnak és elsősorban az Egyesült Államoknak — „szépen kellett volna veszítenie". Sajnos, nem ez történt, miután az ellenforradalom már elbukott, majdnem kétszázezer embert a legeszeveszettebb propagandafogásokkal rávettek, hogy hagyja el hazáját, menjen Nyugatra, ott majd megtalálja a maga paradicsomát. Ezeknek egy részét nem sajnáljuk. Ebben a csoportban lehettek talán húszezren is mindenféle börtöntöltelék, rabló, gyilkos, tolvaj, bandita. Mint szabadsághősöket ünnepelték őket, ők futottak ki elsőnek az országból — volt mitől tartaniuk —, ők aratták le odakint az első „paradicsomtermést''. Azóta pedig rabolnak, ölnek, betörnek, garázdálkodnak odakint és egyik nyugati börtönből a másikba hányódnak. Az újságok most már nemigen mondják őket szabadsághősöknek. Mondom, értük nem kár. De sajnáljuk a fiatalokat, akiknek a kalandvágyát használták ki és most szemétdombra vetik őket. És sajnáljuk a sok megtévesztett szerencsétlent, akivel most már legfeljebb a különböző jótékonysági intézmények foglalkoznak. Itthon dolgoztak, odakint jó, ha kapnak egy levest a népkonyhán, de arra még most is vigyáznak, hogy visszatartsák őket a hazatéréstől. Még mindig börtönnel, Szibériával rémítik őket. Nyugat nem tudott szépen veszteni a magyar ellenforradalomban és az Egyesült Államok máig sem tud beletörődni, hogy vesztett. Hónapokig a legostobább terrorhírekkel töltötték meg a világsajtót. Újra meg újra előszedték az ócska gramofonlemezt, hogy magyarok ezreit és ezreit vitték és viszik Szibériába kényszermunkára. Itt vannak a diplomatáik és az újságíróik, látják, hogy se gyilkosságok nincsenek, se terror nincs, se szibériai deportálások nincsenek. Hogy a rendőrségi és bírósági ügyeinket mi magunk intézzük és ezekbe senki bele nem avatkozik. Az Egyesült Államok kémeket küldött Magyarországra és követségi tisztjeik néhányát kémkedésen tettenérték. Erről éppen a minap részletesen beszélt a kormány szóvivője és az újságírók előtt nyilatkoztak kémek, akiket ideküldtek és jelentkeztek a hatóságainknál. A magyar kormány kénytelen volt jegyzéket küldeni az Egyesült Allamok kormányának az