Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-50

2701 Az Országgyűlés 50. ülése 1958. évi június 20-án, pénteken 2702 korábbi beiskolázás alapján 1960-ra a 10 000 lakosra jutó orvosszám a jelenlegi 14,1-ről 15,5-re emelkedik. Ez az orvoslétszám biztosítja az egészségügy hároméves tervének orvosfedezetét. Az 1958. évi egészségügyi létszámfejlesztés ellenére még mindig a legsúlyosabb problémát az ápolónőhiány jelenti. A nagymértékű túlórázás általánosnak mondható jelenség a fekvőbeteg intézményekben. E területen a felvilágosító munkának is nagy a jelentősége annak érdekében, hogy minél több fiatalnak hívjuk fel a figyelmét az ápolónőképző iskolákra, illetve az ápolónő hivatásra. A biztosítottak számának növekedése, valamint az egészségügyi ellátás iránti igény emelkedése azt vonta maga után, hogy a gyógyszertárak forgalma az 1952. évihez képest 1957-re több mint 80 százalékkal nőtt. Emellett a minőségi követelmények is emelkedtek. A további évek során ügyelni kell arra, hogy a gyógyszerfogyasztás az orvosilag indokolt és ténylegesen szükséges mértéket ne lépje túl, és a világszerte megbecsülésnek örvendő magyar gyógyszeripar gyártmányait itthon is elismerjék. Az egészségügyi ellátás gerincét képező fekvő- és járóbetegellátáson kívül tovább fejlesztjük a szülő- és csecsemőotthonok, valamint a bölcsődék hálózatát. Az egyedülálló és gondozásra szoruló öregek ellátásának növelésére mintegy 900 férőhellyel bővítjük a szociális otthonokat. Kormányunk megbecsülése jut kifejezésre azr öregekről való fokozottabb gondoskodásban. Engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy kitérjek egy-két tapasztalatra, amely az egészségügyi ellátottsághoz kapcsolódik. Az elmúlt tíz esztendőben a munkaegészségügy fejlesztése terén sok intézkedés történt: kiépült az üzemi dolgozók gyógyító, megelőző ellátása, az üzemorvosi szolgálat, a közegészségügyi és járványügyi állomások. A szociális juttatások területe nagymértékben bővült. Védőétel, pótszabadság, veszélyességi pótlék, rövidített munkaidő, védőruhaellátás és még sorolhatnám. A fejlődés még sem kielégítő. Annak ellenére, hogy a kormány évről évre jelentős összegeket irányzott elő a munkaegészségügy fejlesztésére, az eredmények nem állnak ezzel arányban. A fő hiányosság elsősorban abból adódik, hogy a múltban, de sok esetben még ma is a minisztériumok, a trösztök, a vállalatok Mtezetői, a műszaki szakemberek, sok esetben maguk a dolgozók sem veszik eléggé figyelembe a munkaegészségügyi követelményeket, a fennálló rendelkezéseket sok esetben nem hajtják végre, illetve hibák vannak a végrehajtás szakszerűségében és ellenőrzésében. Mivel a hároméves terv is jelentős összegeket fordít munkaegészségügyi célokra, megfelelő intézkedésekkel biztosítani kell, hogy az eddiginél eredményesebb és hatékonyabb legyen ezeknek az előirányzatoknak a felhasználása. Ismeretes, hogy a betegségek megelőzésében az üzemi egészségügyi szolgálatnak igen nagy szerepe van. Véleményem szerint az üzemi orvos összehasonlíthatatlanul többet tehet és többet is kell tennie a dolgozók egészsége érdekében, ha megfelelő intézkedésekkel az üzemi orvosokat ehhez hozzásegítjük. Célszerű lenne például, ha az üzemi orvosok az eddiginél szélesebb jogkört kapnának táppénzbe helyezésre, ezáltal a dolgozókat felesleges fáradozástól lehetne megkímélni és ugyanakkor ez a szervezési forma megadná a lehetőséget az üzemi orvosoknak a táppénzes helyzet tanulmányozásához, végső soron a táppénzes arány csökkentéséhez. Az üzemi orvos a keresőképtelenség megállapításánál előnyben van a körzeti orvossal szemben, mivel sokkal tájékozottabb az egyes dolgozók munkaerkölcséről és munkakörülményeiről, mint a lakóhelyi orvos. Az üzemi orvos emellett az esetleges jogtalan követelésekkel szemben a párt és a szakszervezeti szerveknek támogatásával sokkal inkább fel tud lépni az üzemvezetőségnél, mint a körzeti orvos. Az üzemi gyógyító-megelőző ellátás fejlesztése mindamellett tehermentesítené az üzemen kívüli egészségügyi szerveket a rövidlejáratú megbetegedések egy részének ellátása alól. A betegellátás még eredményesebb lenne akkor, ha az üzemek a rendelőiket röntgennel és laboratóriummal is ellátnák, mert ezzel lehetővé válna, hogy a keresőképtelen dolgozóknál a leggyakrabban szükséges szakvizsgálatokat helyben, küldözgetés nélkül oldják meg. Ennek a kérdésnek a megoldásánál elsősorban a nagy munkáslétszámmal dolgozó üzemekre gondolok. Javasolom ezért az üzemi szakrendelés minél nagyobb számban való létesítését és a rendelők megfelelő felszerelését. Mindazok a fejlesztések, amelyekről hozzászólásomban beszéltem, jelentős beruházási öszszeg felhasználását teszik szükségessé. Az ország vezetői nagy jelentőséget tulajdonítanak az egészségügy fejlesztésének és ez kifejezésre jut abban is, hogy az adott gazdasági helyzetben, a népgazdasági beruházási kereteken belül az egészségügy részesedése az előző időszakhoz, például az ötéves tervhez képest növekszik. Erre a növekedésre szükség is van, hogy az egészségügyi apparátus egyre megfelelőbb módon tudjon eleget tenni az egészségügyi szervekkel szemben támasztott követelményeknek. Figyelemre méltó és igen helyes célkitűzése az egészségügy hároméves tervének a meglevő egészségügyi intézmények és berendezések felújítása, korszerűsítése. Erre a célra az előző évekhez viszonyítva a hároméves terv nagyobb összegeket irányoz elő. A beruházási keret jelentős hányadát fordítjuk ezek megvalósítására. A hároméves terv számai reálisak, teljesíthetők, sőt egyes területeken megvan rá a lehetőség, hogy túl is teljesítsük. A terv teljesítéséhez szorosan hozzátartozik minden munkaterületen a fokozott takarékosság, hogy a meglevő anyaggal és rendelkezésünkre álló idővel úgy gazdálkodjunk, hogy a hároméves terv sikeres végrehajtása megalapozza az elkövetkezendő ötéves terv még magasabb követelményekkel járó célkitűzéseit. A hároméves terv sikeres végrehajtásához dolgozó munkásságunk, parasztságunk, értelmiségünk odaadó, lelkiismeretes munkája szüksé-