Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-50

2675 Az Országgyűlés 50. ülése 1958. évi június 20-án, pénteken 2676 ítélete azokkal a lélektelen szülőkkel szemben, akik elhagyva hazájukat, gyermekeiket is elhagyták és eldobták maguktól. A társadalmi tudat és a közösségi összefogás új fejezetét jelzi az áldozatkészség, amely felkarolja ezeket az árvákat. Az ország megyéi összefogva, két-két megye egyegy pavilont épít a Gyermekvarosban, amelynek patronálását továbbra is magukra vállalják. Külön hálával tartozunk a nőtanácsnak és a szakszervezeteknek, a társadalom mozgósítása érdekében kifejtett tevékenységükért. Befejezésül örömmel üdvözlöm azt az új kezdeményezést, amelynek eredményeként az új tanévben veszi kezdetét az általános és középiskolákban bevezetett műszaki-gyakorlati oktatás, lényegében a politechnikai nevelés megvalósítása. Ezeken a tanfolyamokon a gyermekek megismerkednek a különböző munka fogásokkal, az egyszerű munkagépekkel, a fém, a fa elemi megmunkálásával, továbbá falun és a mezővárosokban a mezőgazdaság alapvető munkálatait kívánjuk ezáltal tanítani és megismertetni vele az általános és középiskolák tanulóit. Ezen a téren is nagyarányú társadalmi támogatásra van szükség. A gyárak, üzemek igazgatói és munkakollektívái segítséget adhatnak régi, a termelésből kivett gépek átadásával, segíthetnek szerszámokkal és ami a legfontosabb, jó szakmunkásokkal, technikusokkal, vidéken pedig az agronómusok nyújthatnak segítséget. A földművelésügyi miniszter elvtárs segítségét is szeretném kérni, mivel ennek a javaslatnak a megvalósítása, amit Gosztonyi képviselő társunk tett, a kétéves mezőgazdasági középiskolára vonatkozóan — csak akkor lehetséges, ha a tanítói földeket, amelyek a törvényben elő vannak írva, megkapják a tanítók és néhány iskola mellett ilyen kísérleti célra néhány hold földet tudnak biztosítani. Tudtommal ebben az évben járnak le az ötéves földbérleti szerződések, az, újrafelosztással vizsgálja meg a földművelésügyi miniszter, hogyan tud ezen segíteni. Azt hiszem a politechnikai oktatás, a műszaki gyakorlatok bevezetése egyre közelebb hozza a diákságot az élethez, ahhoz hogy megismerjék a munkát, megszeressék a munkát és munkásokat, a dolgozókat — és segít, hogy az élethez közelebb kerüljenek. Volt egy régi jelszó az iskolákban, amit soha nem tudtak tartalommal megtölteni. Majdnem minden iskolában oda volt írva: „Non skolae *sed vitae discimus" — „Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk". Azt hiszem, most meg tudjuk valósítani ezt az iskolai jelszót, meg tudjuk szerettetni a fiatalsággal a munkát, a gépeket és a műhelyeket, hogy az életbe kikerülve ne legyenek vándormadara^, akik egyik üzemből a másikba vándorolnak, akik keresik a boldogságot — a kék madarat. — Az első szocialista üzemben vagy gazdaságban, vagy az első szocialista' munkakollektívában találják meg, ahol az iskola évei után megkezdik az életet, s ahol igénylik, kérik, várják a fiatalságot. A hároméves népgazdaságfejlesztési tervet elfogadom, mint országgyűlési képviselő kötelességemnek tartom a hároméves terv célkitűzéseit népszerűsíteni és végrehajtására Budapest munkásait és értelmiségi dolgozóit buzdítani. (Taps.) ELNÖK: Tenczer Béláné képviselőtársunkat illeti a szó. TENCZER BÉLÁNÉ: Tisztelt Országgyűlés, Kedves képviselőtársaim! A beterjesztett hároméves népgazdaságfej^ lesztési tervezetnek ahhoz a részéhez kívánok hozzászólni, amely a nők munkájának megkönynyítését, a családok jobblétét, az emberekről való gondoskodást irányozza elő. A törvénytervezet tanulmányozásánál önkénytelenül is fel kellett hogy ismerjem azt a tényt, hogy az egész népgazdaságfejlesztési terv minden előirányzata a dolgozók munkájára épít. Ez annál is inkább indokolt, mert az 1956-os ellenforradalom leverése után bebizonyosodott, hogy a magyar munkásosztály és a vele szövetséges dolgozó parasztság, a haladó értelmiség magáénak érzi az országot, s munkájával támogatja annak felépítését. Ha visszapillantunk 1945-re és elgondoljuk. hogy milyen romokban heverő ország volt hazánk, milyen nagy volt a kifosztottságunk. akkor látjuk igazán, hogy milyen eredményeket értünk el A hárommillió koldus országa eltűnt, a munkanélküliség, a nyomor, amely addig a lakosság többségét sújtotta, megszűnt. Érdemes felidézni az angyalföldi munkásasszonyoknak, a bányászfeleségekrtek, a mezőgazdaságban élő volt cselédasszonyoknak — akár az én megyémben. Pest megyében is — mit jelentett a múltban gondoskodni a családról, amikor annyi férfi volt munka nélkül, amikor az asszonyok központi problémája még a mindennapi kenyér előteremtése volt. Akkoriban alig volt arra lehetőség, hogy a nők is dolgozzanak 1930-ban minden ezer keresőnek mindössze egynegyede volt nő. Ma már a dolgozók egyharmada női dolgozó, noha azóta az összes dolgozók száma jelentősen megnövekedett. Megszűnt a munkanélküliség réme, biztosítottuk a nők sokkal nagyobb számiban való munkábaállítását. De nemcsak a számarány-növekedésnek van itt nagy jelentősége. Amíg a múltban rendszeres volt a női munkaerő alacsonyabb díajzása, a nők kiszolgáltatottsága, addig napjainkban ez már ismeretlen fogalom. Egyenlő munkáért egyenlő bért kapunk. Mindezt a felszabadulás óta eltelt 13 év alatt értük el. Tizenhárom év a történelemben nem nagy idő, mégis azt mondhatjuk, hogy történelmi jelentőségű eredményeink születtek. Ezeket elsősorban a felszabadító Szovjetuniónak és a magyar munkásosztály pártjának köszönhetjük, amely megmutatta az utat egy új világ, a szocializmus felé, amely az emberiség boldogabb jövőjének alapja. Alkotmányunkban biztosított jogoknál fogva ma már a társadalmi élet minden területén megtaláljuk a dolgozó nőt. Ott vannak a legfelsőbb vezetésben: vannak női minisztereink, akikre mi nagyon büszkék vagyunk, sok női tanácselnök, tanácstag, mérnök, agronómus dolgozik. Ez a nők tokozott társadalmi megbecsülését jelenti. Hozzátehetjük: a nők rá is szolgálnak erre a megbecsülésre, munkájukban helytállnak, sokszor a férfiakénál nehezebb családi és egyéb körülmények között is. Tisztelt Országgyűlés! Minden nő. minden asszony és feleség nap mint nap láthatja, min-