Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-50

2655 Az Országgyűlés 50. ülése 1958. évi június 20-án, pénteken 2656 böző: ki a szocializmus ügyéért, ki magáért a tudományért, ki saját érvényesüléséért. Egészében azonban megvan az az erő, mint szubjektív tényező, amely ennek a munkának a fejlesztését és fokozását elő tudja segíteni. Sőt ez bizonyára fokozható is általános politikai feltételekkel'^ de különösen tudományos szervezési, fejlesztési munkával és természetesen bizonyos anyagi eszközökkel is. A másik oldalon pedig ott van egy olyan objektív tényező, amely szintén alátámaszthatja, hogy nem alaptalan az a várakozás, hogy a népgazdaság-fejlesztés számára mind több és több tudományos eredmény válik felhasználhatóvá. Arra gondolok, hogy bár több területen éppen nem kielégítő mértékben, de mégis országosan nagyon jelentős tudományos kapacitásunk van. Intézeti hálózatunk, kutatóink — magasabb és alacsonyabb fokon egyaránt — együttvéve nagyon jelentős kapacitást képviselnek, amiben nagyon sok tartalék rejlik. A népgazdasági fejlesztés számára tehát az eddigi eredményekkel kapcsolatban távolról sem merítettük ki azokat a lehetőségeket, amelyek megvannak, a jövő szempontjából pedig nagyon sok olyan ki nem használt kutatási kapacitásunk van, amelyeket kellő összehangolással és jobb szervezéssel realizálni lehetne. Éppen ezért a továbbiakban erről a két tartalékról szeretnék néhány szót szólni, szintén nem függetlenül a törvényjavaslattól, mert a tervnek a tudományra vonatkozó tételei nagyon komoly és feltétlenül helyes kifejezésekkel erre is utalnak. A javaslat például nagyon erőteljesen hangsúlyozza az összehangolt távlati tervek kialakítását, hogy összpontosítani lehessen anyagi és szellemi erőforrásainkat azoknak a feladatoknak a megoldására, amelyek ebben és a következő népgazdaságfejlesztési tervekben szerepelnek. Van itt szó a nemzetközi kooperációról is a tudományok vonatkozásában, aminek fontosságát éppenséggel nem akarom kétségbevonni. de a kérdés hazai összehangolási oldaláról szeretnék beszélni, miután ez inkább a kezünkben van és itt gyorsabban tudunk előrehaladni. E téren jogosan panaszolják mind a tudomány körében, mind a gazdasági életben, az üzemekben, a termelésben dolgozók, hogy nem működik olyan összehangolás, ami feltétlenül szükséges lenne ahhoz, hogy gazdaságosan és a lehető legjobb hatékonysággal, termelékenységgel használjuk ki kutatási erőinket. Például a Magyar Tudományos Akadémiának ezen a téren nagyon fontos szerepe van, illetve lenne, hiszen ezt a feladatát az Akadémia megújhodásáról szóló, 1949. évi törvény is nagyon határozottan leszögezi, mégis eddig a Magyar Tudományos Akadémia ezen a téren valami nagyon hatékony összehangolást, összpontosítást eddig nem tudott megvalósítani. Ennek főoka lényegében az. hogy intézeti hálózata nem terjed ki számos olyan területre, ahol az ilyen összehangolás szükséges lenne, másrészt nincsenek meg bizonyos lehetőségei és jogai arra. hogy a minisztériumokhoz tartozó intézetek munkájába elég hatékonyan bekapcsolódjék. De még ha bővebben lennének is ilyen lehetőségek, akkor sem volna lehetséges, hogy egy olyan tudományos testület, mint az Akadémia, ezt az összehangolást teljes egészében megvalósítsa. Nyilván ilyen meggondolások vezettek egy olyan szerv létrehozására, amely az Országgyűlés tagjai előtt talán még nem eléggé ismeretes: a Tudományos és Felsőoktatási Tanács életrehívása, amely éppen az itt jelentkező űrt kívánja pótolni, amelynek betöltését ugyan a törvények az Akadémiára testáltak, de az Akadémia nem képes betölteni. Persze ennek a munkának az eredménye még nem jelentkezhetik, hiszen fiatal intézményről van szó. Az bizonyos, hogv itt határozottan segítenünk kell és legyünk optimisták abban a tekintetben, hogy itt gyorsuló előrehaladás következik majd be. Erre már meg is születtek az illetékes szervek megfelelő -részletes elhatározásai is és megindult bizonyos szervező, kezdeményező munka is. Ügy gondolom tehát, hogy amit a törvényjavaslat a hároméves tervvel kapcsolatban tudományos feladatként előír, annak realizálásában már nem a null-ponton vagyunk, hanem előrehaladásra számíthatunk. Itt azonban számolnunk kell azzal, hogy a kutatások koncentrálása nem könnyű feladat, mert könnyen belezavarodhatunk valami olyan központos, bürokratikus tervezésbe, ami aztán több gondot okoz, mint amennyire előreviszi a dolgot. Nem tudom elhallgatni azokat a nagyon lelkesítő tapasztalatokat, amelyeket legutóbb a Szovjetunió Tudományos Akadémiáján tett látogatásunk során a tudományos tervezés terén tapasztaltunk. Sok régi — részben pozitív, nem kis részben negatív tapasztalat alapján elég alapvetően átalakították az efajta munka tervezését és nagyon sikeresen le tudták küzdeni azokat a bürokratikus, jelentési, tématerveket bontó és bürokratikusán különböző helyekre telepítő munkálatokat, amelyekkel mi nagyon sokáig küszködtünk, hiszen bizonyos mértékig ezek voltak az okai annak, hogy nerrr tudtunk hatékony összehangolást megvalósítani. Az ott megismert tapasztalatok, amelyek néhánv év alatt alakultak ki — lényegileg a XX. kongresszus nyomán és azt követően — sok vonatkozásban adnak támpontot számunkra is, de természetesen nálunk az Akadémia is más, az ipari kutatóintézetek egész hálózata is más. nyilvánvaló tehát, hogy ha okulhatunk is az ottani tapasztalatokból, azokat nem használhatjuk fel megoldásként saját viszonyainkra. Ahogy azonban erről a kérdésről tárgyalunk azokban a körökben, ahol ezekkel foglalkozunk, már kezd kibontakozni nálunk is a régebbi típusú, bürokratikus tervezéstől eltérő, valóban reális és az igazi főfeladatokra irányuló érdemi összeegyeztető munka iránya és módszere. A másik kérdés, amit még tartalékként említettem, a kutatási eredmények gyakorlati felhasználása. A tervnek ezek a passzusai, amelyeket kiemeltem, nyilván azon alapulnak, hogy a tudományos kutatások eredményeit részben már a hároméves terv időszakában is, de egyes, különösen most felfejlődő kutatások eredményeit majd a későbbi fejlesztési tervekben realizálni lehessen. Ismeretes az elvtársak előtt az a kétoldalú elég erős panasz, hogy a kutatási eredmények gyakorlati megvalósítása nem megy va/