Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-50

5649 Az Országgyűlés 50. ülése 1958. évi június 20-án, pénteken 2650 a világűrbe, mint a herecséplő elkészül. (Derültség.) Erről a helyről tisztelettel felhívom a kohóés gépipari miniszter elvtárs figyelmét arra, hogy nyújtson segítséget a magyar mezőgazdaságnak. A többtermelés útja a mezőgazdaságban a belterjes művelés, a jó talajmunka, a talajerő pótlása, s még több más feltétel is, nem utolsó sorban a talajjavítás. Nem minden talajunk egyformán jó. A gyengébb minőségű talajok lényegesen kevesebb vizet tudnak raktározni, kevésbé bírják az aszályt átszenvedni, de ezeknek megjavítására ma már közismert lehetőségeink vannak. Nagyon helyes a tervnek az a célkitűzése, hogy csaknem 250 000 holdon végzünk talajjavítást. Itt megint Apró Antal elvtárs tegnapi felszólalására utalok: nekünk nincsenek szűzföldjeink, legalább is abban az értelemben nincsenek, mint a Szovjetunióban. Mi nem terjeszthetjük széjjelebb a 9 és fél millió hold szántónkat, de azt, ami van, meg lehet és meg is kell javítanunk. Közismert, kipróbált módszerei vannak már a szélsőséges talajok megjavításának. A megjavítatlan szikes területek az idén 2—3 mázsa búzát adnak, a megjavított szikes területek pedig az idén is 10—12 mázsát adnak. Nem közömbös, Tisztelt Országgyűlés, hogy azonos talajmunka, azonos vetőmag és azonos termelési költség mellett 2—3, vagy 10—12 mázsa búzánk lesz-e. A talajjavítást tovább kell fokozzuk, s szerintem e tekintetben megnyugtató a hároméves terv ez irányú célkitűzése. A mezőgazdasági termelésnek másik, már inkább vitatható módja az öntözés. Ez a látványosabb, a többet hangoztatottabb és talán tetszetősebbnek is mondható. Bizonyság rá, hogy az utóbbi 12 év alatt több mint 1300 millió forintot költöttünk az Öntözésre, de az eredmények nem igazolták az ehhez fűzött várakozást. Érdemes ennek is néhány számadatát megemlíteni. Eddig 370 000 katasztrális hold területre folyósítottak beruházást, de a belső berendezés csak 254 000 katasztrális holdon valósult meg, s ebből 1957-ben — ahol az öntözőberendezés készen van — mindössze 135 000 hold lett üzemeltetve, csaknem 100 000 hold üzemen kívül van. Hát ha arról beszélünk, hogy csökkentenünk kell a befejezetlen beruházásokat, s a jövőben célszerűbben kell felhasználnunk, akkor emellett a kérdés mellett nem lehet közömbösen elmenni. Megbocsáthatatlan mulasztás népgazdaságunkkal szemben, hogy az öntözés elmaradása — enyhe becslés szerint is — évi 300 millió forint terméskiesést jelent. Különösen állattenyésztésünkre káros ez, mert a magtermelésnél a mi éghajlatunk mellett, jó tápanyag biztosítása és'talajmunka esetén — mint az előbb is említettem — viszonylag kicsiny a kiesés, de nem így van a zöldtakarmánynál. A zöldtakarmány bázist szélsőséges időjárás mellett csak öntözés útján lehet teljes biztonsággal megteremteni. E téren viszont nagyon elszomorítóak a jelenségek. Nemrégen a sinatelepi állami gazdaságban jártam, ahol 800 hold öntözésre berendezett területből csak 190 holdat öntöznek, ezen zöldséget termelnek. Nincsenek öntöztető berendezéseik, csupán a kertészetben van három, a MAVAG gépgyárban még annakidején készített öntöztetőberendezés. Ez nem megnyugtató. Ezért javasoltuk azt, hogy a szövegmódosításba az eredeti tervvel szemben kerüljön bele az: mindent el kell követnünk azért, hogy öntözésre berendezett területeinket üzemeltessék, s hogy ezt a 135 000 katasztrális holdat legalább 170 000-re emeljék. Itt a hangsúly a „legalább"-on van. Károsnak tartottuk volna a törvényben leszögezni azt a 168 000 holdat, mert hiszen akkor könnyen azt mondhatta volna a pénzügyminiszter elvtárs, hogy ezentúl nem is ad pénzt, hiszen csak 168 000 holdat akarunk üzembehelyezni. Ezzel kapcsolatban megemlítek még egy kérdést. Ha az.okát vizsgáljuk, hogy miért ilyen kedvezőtlen nálunk az öntözés hatásfoka, mindenütt abba a kérdésbe ütközünk, hogy nincs öntözési szakemberünk. Ez így igaz. A legtöbb megyében, ahol öntözőberendezéseink vannak, esetleg a megyéknél itt-ott van -szakember, a járásokban egyáltalán nincs, sőt az állami gazdaságokban is kevés van. Én az öntözéstől nem várok túl sokat. Azt mondanám inkább, ha még nem volna meg. most ne valósítsuk meg. Szerintem az öntözés a mezőgazdasági kultúra betetőzése — és nem a kezdete. Valahogy ez olyan, mintha a meztelen ember legelőbb cilinderkalapot venne azzal, hogy majd valamikor lesz hozzá lakkcipője és csíkos nadrágja is. (Derültség. — APRÓ ANTAL: Nagyné majd csinál!) Amíg nálunk nincs kellően biztosítva a talajtápanyagvisszapótlás — mert nincs! —, amíg nem tudunk minden talajnak megfelelő agrotechnikát biztosítani, addig szerintem az öntözéssel is mérsékelten kell foglalkozni. De ha már megvan az öntöző berendezés, belefektettük népgazdaságunk pénzét, akkor ezért a pénzért hozamot is kell biztosítani. Talán még arra kell utalnom: döntő szempont, amikor a hároméves népgazdasági tervet elfogadjuk így, ahogy van, megnyugvást okoz, hogy a zárórendelkezésekben, az első paragrafusban lefektették: a Minisztertanács előírja az egyes minisztériumoknak a népgazdaság rájuk eső tervével kapcsolatos teendőket. Felhívom a kormány figyelmét arra, hogy ezen a szűkös beruházáson belül is helyes gazdálkodással döntő eredményeket érhetünk el, de meg kell szűnnie annak a következetlenségnek, amely eddig gazdálkodásunkban volt. Valahogy nem volt meg az egyensúly a beruházások területén sem. - t . Több más példát tudnék felhozni, de talán elég ennyi: évről évre gyártottunk cséplőgépeket, kombájnokat és egyéb drága eszközöket, amelyek évek óta mind a mai napig télen-nyáron kint vannak az ég alatt. Élettartamuk megrövidül, üzemeltetésük bizonytalanabbá válik. Talán helyesebb lett volna valamivel kevesebb kombájnt gyártani, de a meglevőknek mindnek gépszínt építeni. Amikor a mostani hároméves tervben tulajdonképpen kevés összeggel gazdálkodunk, alkalom és mód van az egyensúly biztosítására. Alkalom és mód van a jövő ötéves terv megalapozására az egyensúly kérdésében is.