Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-49

2603 Az Országgyűlés 49. ülése 1958 Mindehhez hozzá kell fűznöm azonban, hogy a magyar mezőgazdaság fejlesztésének összes terhét az állam egyedül nem vállalhatja. A dolgozó parasztok által is ismert és értékelt jelenlegi ár- és felvásárlási rendszerünk mellett azt várjuk a termelőszövetkezetektől éppúgy, mint az egyénileg dolgozó parasztoktól, hogy jövedelmük egy részét gazdaságuk fejlesztésére, beruházásokra, termelésük növelésére fordítsák. A mezőgazdasági termelők számára kedvező helyzetet teremtett a párt, a kormány politikája. Ezzel a politikával a dolgozó parasztság meg van elégedve. Mi ezen az úton kívánunk a jövőben is haladni, felvásárlási rendszerünkön, árpolitikánkon nem változtatunk. De azt is meg kell mondanom, hogy az egész ország, a dolgozó nép érdekében a piacokon szigorú rendet, fegyelmet kell teremtenünk! Igen keményen fellépünk a spekulánsokkal szemben. Nem tűrhetjük, nem engedjük meg, hogy spekuláció folyjék a dolgozó nép kenyerével! Ezért | szigorúan be kell tartani a piaci rendet, a törvényes felvásárlási szabályokat. Hozzáteszem, hogy államunk rendelkezik azokkal az eszközökkel, rendelkezik megfelelő készletekkel, amelyekkel a nyugodt felvásárlást és ellátást biztosítani tudjuk. A hároméves terv időszakában jelentős intézkedéseket teszünk a termelőszövetkezetek megszilárdítása érdekében is. A mezőgazdaságra fordított beruházások mintegy 30 százaléka a termelőszövetkezetek erősítését szolgálja. De itt is kevés egymagában az állami segítség: elengedhetetlenül szükséges, hogy a termelőszövetkezetek vezetői és tagjai igyekezzenek elsősorban saját erejükből fejleszteni gazdaságukat. Ha szövetkezeteink fejlesztik a közös alapot, ha jelentősen növelik az állatállományt és jól használják fel az állami segítséget, akkor évről évre gazdagodnak, bebizonyítják termelési fölényüket az egyéni gazdálkodással szemben. Így biztosíthatnak tagjaiknak magasabb jövedelmet, s ez a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődését segíti, mert az egyénileg dolgozó parasztok az eredmények láttán csatlakoznak hozzájuk. A kormány most számos intézkedést hozott a szövetkezés egyszerűbb formáinak fejlesztésére. A mezőgazdaságot irányító állami szervek, a tanácsok, a társadalmi szervek fontos kötelessége, hogy ezeket az egyszerűbb szövetkezeti formákat támogassák, meggyőző munkával tömörítsék ezekben a dolgozó parasztságot s így fokozatosan megteremthessék a nagyüzemi gazdálkodáshoz szükséges anyagi feltételeket. A hároméves terv időszakában állami gazdaságainknak is jelentős előrehaladást kell elérniük. Állami gazdaságaink a korszerű szocialista nagyüzemi gazdálkodásban, a mezőgazdasági munkák gépesítésében és a nagyüzemi munkaszervezésben túlvannak a kezdeti nehézségeken, minden előfeltétele megvan annak, hogy mintaszerű gazdaságokká váljanak. A mezőgazdaság műtrágyaellátásának kérdésével az előbbiekben már foglalkoztam. Itt csak annyit teszek szóvá, hogy míg 1957-ben 35.7 kilogramm műtrágya jutott a mezőgazdaságilag megművelt terület egy holdjára, ez a mennyiség ORSZÁGGYŰLÉSI fiRTESlTO évi június 19-én, csütörtökön 2604 1960-ra csaknem 60 százalékkal, kereken 56 kilogrammra növekszik. Dolgozó parasztságunk bízik a pártban és a kormányban, pártunk és kormányunk bízik a dolgozó parasztságban. Segítségül hívja a dolgozó parasztságot, a tsz-tagokat, az egyénileg dolgozókat az Országgyűlés által most tárgyalt népgazdasági terv sikeres megvalósításához. Még egyszer hangsúlyozom, hogy a párt és a kormány következetesen folytatja mezőgazdasági politikáját, s attól semmilyen formában, semmiféle eltérést nem enged meg. Tisztelt Országgyűlés! Valamennyien tudjuk, hogy a megoldásra váró problémák közül mennyire közvetlenül érinti és foglalkoztatja a dolgozókat a lakáskérdés. Elöljáróban hangsúlyozottan felhívom a figyelmet, hogy eredeti tervünket megváltoztattuk. A hároméves terv időszakában nem százezer — mint arról már a sajtó írt —, hanem száztízezer lakást akarunk építeni. Amikor ezt a valamennyi dolgozó által nyilván örömmel fogadott tényt közöljük, a helyzet megvilágítása céljából szükségesnek látom, hogy elmondjam a lakáskérdéssel kapcsolatos néhány elgondolásunkat. Nem árt megemlíteni, hogy a lakáshiány nem valami különleges magyar jelenség. A második világháború utáni időszakban és napjainkban is jellemző ez az egész világon, beleértve a gazdaságilag fejlett kapitalista országokat is. Nálunk nagy a lakáshiány, mégis az Egyesült Nemzetek Szervezetének hivatalos statisztikájából azt látjuk, hogy az ezer lakosra jutó lakásszám tekintetében hazánk valamivel az európai átlagszínvonal fölött áll. Az európai átlag ezer lakosra 250 lakás, nálunk ezer lakosra 264 lakás jut. Mögöttünk van a statisztikában Olaszország, Írország, a Német Szövetségi Köztársaság, Hollandia, Görögország és Jugoszlávia. A magyar népi demokrácia nagy erőfeszítéseket tett már eddig is a lakáshelyzet javítására. Nagy anyagi áldozatokkal helyreállítottuk a második világháború során megrongálódott vagy megsemmisült körülbelül 360 ezer lakást. 1950 óta állami és magánerőből kereken 210 ezer lakás épült, ez idő alatt erre a célra az állam kereken 9 milliárd forintot fordított. Arra is utalnom kell, hogy a megváltozott, megjavult életkörülmények és kereseti viszonyok növelték a dolgozók lakásigényét. A horthysta statisztikai hivatal „A hajléktalanság kérdése a székesfővárosban" című kiadványában ez olvasható: „1930-ban már zsúfolásig megteltek a fővárosi menhelyek azokkal a szerencsétlen emberekkel, akik sem albérleti szobát, sem ágybérletet nem tudtak megfizetni. A menhelyekről kirekedtek az óbudai téglagyár kemencéiben igyekeztek éjszakára meghúzódni..." Ugyanez a kiadvány közölte az' 1930. évi lakásösszeírás adatait. Eszerint Budapesten a munkások 85 százaléka egyszoba-konyhás, vagy csak egy helyiségből álló lakásban lakott. Ugyanakkor például Budapesten évről évre 8—10 ezer lakás állott üresen a magas lakbérek miatt, amelyek akkor a kereset 30—40 százalékát is kitették. Mi a kapitalista időket nem azért 180