Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-46

2401 Az Országgyűlés 46. ülése 1958. évi április 16-án, szerdán. 2402 lálkozó igazi hazaszeretetét sem kínzásokkal, sem hosszú börtönévekkel nem tudták belőle ki­verni Horthy pribékjei. Ugyanez a meggyőződés, ugyanez a hazasze­retet vezette őt akkor is, amikor a felszabadulást követő években a Magyar Népköztársaság moszkvai, washingtoni, londoni és prágai kül­képviseleti szerveiben végzett odaadó munkájá­val szolgálta szocializmust építő népünk érde­keit. De különös erővel jelentkeztek Horváth Imre emberi és politikai értékei az ellenforra­dalmi támadás és az azt követő nehéz időszak elatt, amikor a Népköztársaságunk külügymi­nisztereként képviselte dolgozó népünk, prole­tárállamunk, a békéért vívott harc érdekeit. Ál­dozatkész és minden nehézséggel bátran szembe­szálló munkásságával nagyban hozzájárult a a Magyar Népköztársaság nemzetközi helyzeté­nek és tekintélyének megszilárdulásához. Horváth Imre elvtárs egész élete és mun­kája példaképül szolgál mindannyiunk számára. Javaslom, hogy emlékét Országgyűlésünk jegy­zőkönyvében örökítse meg s erről özvegyét ér­tesítse. (A képviselők helyet foglalnak.) Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége a magyar Országgyűlésnek megküldte a Legfelsőbb Tanács felhívását, amelyet a nukleáris fegyver­kísérletek beszüntetésével kapcsolatban a világ összes országának parlamentjéhez intézett. A felhívást az Ügyrend 24. §-a (1) bekez­désének megfelelően tanulmányozás és állás­foglalás céljából az Országgyűlés külügyi bi­zottságának kiadtam, s az Országgyűlés tagjai között történő szétosztásáról gondoskodtam. Bejelentem, hogy a Legfelsőbb Tanács fel­hívásával kapcsolatban a külügyi bizottság ha­tározati javaslatot fogadott el, amelyet az első napirendi pont vitája során a külügyi bizottság előadója ismertetni fog. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy ügyrendünk 23. §-a (2) bekezdésének meg­felelően benyújtotta hozzám: a pénzügyminiszter az 1958. évi állami költ­ségvetést és költségvetési törvényjavaslatot, amelyeket előzetes tárgyalásra az illetékes ál­landó bizottságoknak kiadtam. A költségvetést az Országgyűlés tagjai kö­zött szétosztattam. Tisztelt Országgyűlés! Az ülésszak tárgyso­rozatául javaslom: 1. a Minisztertanács elnökének beszámolóját az időszerű nemzetközi kérdésekről, valamint a külügyi bizottság határozati javaslatát; 2. az 1958. évi állami költségvetés és a költ­ségvetési törvényjavaslat tárgyalását. Kérdem az Országgyűlést, elfogadja-e a napirendi javaslatot? (Igen.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés az ülés­szak tárgysorozatára vonatkozó javaslatot elfo­gadta. A költségvetés és à költségvetési törvény­javaslat tárgyalási módjára javaslom, hogy az Országgyűlés a költségvetés általános és részle­tes vitáját együttesen folytassa le és vele együtt tárgyalja a költségvetési törvényjavaslatot. Kérdem az Országgyűlést, hogy a tárgya­lásra vonatkozó javaslatot elfogadja-e? (Igen.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a ja­vaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Országgyűlés 1958. január 29-én berekesztett ülésszaka óta nyolc törvényerejű rendeletet alkotott, amelye­ket — eleget téve Alkotmányunk rendelkezései­nek — képviselőtársaim között szétosztattam. Kérdem az Országgyűlést, tudomásul ve­szi-e a bejelentést? (Igen.). Az Országgyűlés a bejelentést tudomásul veszi. Tisztelt Országgyűlés! A kulturális bizott­ságban, Beinké Valéria képviselőtársunknak mű­velődésügyi miniszterré történt megválasztása folytán, megüresedett egy tagsági hely. Javaslom, hogy a kulturális bizottságba Ilku Pál képviselőtársunkat válassza meg az Ország­gyűlés. Aki a javaslattal egyetért, szíveskedjék kéz­felemeléssel szavazni. (Megtörténik.) Van valaki ellene? (Nincs.) Megállapítom és határozatban kimondom, hogy az Országgyűlés Ilku Pál képviselőtársun­kat a kulturális bizottság tagjává megválasz­totta. Tisztelt Országgyűlés! Meghívásunkra ha­zánkba érkezett az Albán Népköztársaság par­lamenti delegációja és részt vesz Országgyűlé­sünk mai ülésén. (Az Országgyűlés tagjai fel­állva, hosszasan nagy tapssal üdvözlik a delegá­ciót.) Az Országgyűlés és a magyar dolgozó nép nevében szívből jövő szeretettel üdvözlöm a ba­ráti albán nép képviselőit, élükön Tónin Jakova elvtársat, az Albán Munkapárt Központi Bizott­ságainak tagját, az Albán Népköztársaság közle­kedésügyi miniszterét. (Nagy taps.) Kedves Elvtársak! Kedves Barátaink! A dol­gozó magyar nép előtt ismeretesek azok a hősi harcok, amelyeket az albán nép hazája szabad­ságáért és függetlenségéért évszázadokon ke­resztül folytatott. E harcok során — különösen a török elnyomás ellen — népeink legjobbjai, a törökverő Szkander bég és a mi Hunyadi Jáno­sunk egyidőben és szorosan együttműködve küz­döttek. E hősi harcok időszakába nyúlnak vissza a magyar és az albán nép testvéri kapcsolatai. Népeink szorosabb baráti kapcsolata és test­véri együttműködése azonban csak akkor vált lehetővé, amikor felszabadító nagy barátunk, a Szovjetunió hősi harcainak és Önzetlen támoga­tásának eredményeként lehulltak kezeinkről a fasiszta bilincsek, s megindulhattunk a népi de­mokratikus fejlődés, a szocializmus építésének útján. Ez az időszak, a felszabadulásunk óta el­telt 13 esztendő alapvető változásokat hozott né­peink életében. Szocialista építömunkáink közös célkitűzései örökre eltéphetetlenekké tették a testvéri kap­csolatoknak azokat a szálait, amelyek mélyen gyökereznek országaink történelmi múltjában. Tanúságát adta ennek az Albán Népköztársaság dolgozó népe azokban a napokban is, amikor a magyar nép feje felett az ellenforradalom szeny­nyes vihara dühöngött. Ekkor és az ezt követő nehéz hetekben és hónapokban az albán dolgo-

Next

/
Thumbnails
Contents