Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-45

2371 Az Országgyűlés 45. ülése 1958. évi január 29-én, szerdán. 2372 nemcsak a termelékenység mutatóira van rossz hatással, de a túlzott létszám nehezíti az amúgy sem kielégítő munkafegyelem megszilárdítását, mert a munkával csak részben ellátott embereknek az időt valamivel el kell tölteniük, ezért sétálgatnak, lógnak, és feltartják a többi dolgozót is. Azt hiszem, a legtöbb iparágban — így nálunk, a textiliparban is — jelentős tartalékokat tárhatnánk fel azzal, ha a munkaidőt jobban kihasználnánk és a munkaeszközöket gondosabban kezelnénk. Naponta több száz méter esik ki a termelésből, csupán lógás, későbbkezdés, jogtalan ebédidő kivétel, a munka idő előtti abbahagyása miatt, ugyanakkor állandó gondunk, hogy a textilipar, különösen a kikészítő ipar technikailag nagyon elmaradt. Elég általános, hogy a dolgozók egy nagy része nem dolgozza ki — megközelítően sem — a nyolc órát. Ha csak ezen az egy területen tudnánk nevelő munkával, fegyelmezéssel a helyzeten változtatni, ez országosan is érezhető eredményt hozna. Egy másik igen súlyos probléma: nagyon sok pénz és anyagi eszköz folyik el haszontalanul a társadalmi tulajdon, a népvagyon hanyag és felelőtlen kezelése miatt. Itt elsősorban nem a lopásokra gondolok, bár a textilgyárakban ez is elég gyakori, hanem az alapanyaggal, a textillel való bánásmódra. Miután nálunk az alapanyag textil — ami egyébként száz százalékig importcikk, s csak a Szovjetuniónak köszönhető, hogy nincsenek ellátási nehézségeink —, ezt az alapanyagot a legkevésbé sem becsüli meg nagyon sok munkás, akinek a kezén a gyártási folyamatban keresztülmegy. Elég általános a textilgyárakban, hogy naponta több száz méter nyers és készárut tépnek el törülközőnek, kapcának és egyéb célokra, s azokat egy-kétnapos használat után eldobják, a drága nyersanyag és az addig befektetett munka a szemétre kerül. Ezekben a jelenségekben nagy része van az ellenforradalom által nagyon fellazított munkaerkölcsöknek és annak is, hogy 1957 elejétől kezdve következetesen nem foglalkoztunk ilyen kérdésekkel. Az év második felében mind a párt, mind a gazdasági vezetés következetesen szembeszállt az ilyen magatartással és mind nagyobb azoknak a munkásoknak a száma, akik megértik az efféle magatartás helytelenségét és fellépnek hanyag, pazarló munkatársaikkal szemben. A nyereségrészesedést és az egyéb jutalmazásokat szeretnénk arra is felhasználni, hogy a pontosan és fegyelmezetten dolgozók anyagilag is jobban járjanak. Ugyancsak számítunk arra, hogy a most megalakuló üzemi tanácsok az ilyen kérdések megoldásában is nagy segítséget fognak nyújtani. Kiss Árpád elvtárs beszélt arról beszámolójában, hogy 1957-ben nem sikerült megteremteni a beruházási fegyelmet és tovább nőttek a befejezetlen létesítmények. Ezzel nagy súllyal foglalkozott Apró elvtárs is, s én nagyon egyetértek azokkal a kilátásba helyezett felelősségrevonásokkal, amelyeket említett. A magam részéről javasolom a felsőbb kormányzati szerveknek, hogy a beruházás kérdéseinél — miután 1958ban is elég jelentős összegről van szó és ezeknek előteremtése nagy erőfeszítést kíván dolgozó népünktől — a legszigorúbb takarékosságot követeljék meg, és járjanak el minden egyes esetben, amikor olyan jelenség tapasztalható, hogy feleslegesen, meggondolatlanul fordítanak összegeket egyes létesítményekre, vagy amikor csak a gyár és nem a népgazdaság érdekét tartják szem előtt. Azt hiszem helyes volna, amikor egy bizonyos összeget valamilyen célra fordítunk, ha rögtön látnánk, milyen célból fektetjük azt be, mikor kezdünk belőle profitálni és mennyi idő alatt térül vissza a beruházott összeg. A nagy beruházások éveiben sajnos, elég nagy összegek különösebb felmérések, számítások nélkül kerültek elköltésre, ugyanakkor nagyon sok helyen — mint nálunk a textiliparban, különösen a kikészítő iparban — a legszükségesebb beruházásokra sem jutott pénz — ez tovább veszélyezteti az exportképességet, holott ezek a területek talán még elmaradottabbak voltak. Pár dolog, amelyet felsoroltam a lehetőségek és a tartalékok közül, önmagában nézve nem nagy dolog; ezért elég nagystílűén át szoktunk az ilyen dolgokon futni. Ezek feltárása, felhasználása nem egyszerű, és valóban nagyon alapos, szívós, türelmes felvilágosító, nevelő munkát igényel. ( Felhasználásuk azonban mégis szükséges a tervben előírt termelékenység-növelés eléréséhez, és a költségszínt további csökkentéséhez. Szeretnék még röviden pár szót szólni a minisztériumi vezetésben bekövetkezett jó tendenciáról és a részben már kialakult jó módszerekről, amelyek hatása az üzemben úgy érezhető, hogy a minisztérium és a vállalati vezetők régeboi helytelen, szinte azt lehet mondani, szembeállása nemcsak hogy csökkenőben, van, hanem nagymértékben megszűnt. Az 1957-es esztendőben a könnyűiparban megvalósították a vállalatok nagyobb fokú önállóságát. Az év első felében ez a nagyobb önállóság talán még kissé a tervgazdálkodás rovására ment, az év második felében azonban kialakult az a módszer, amely a tervgazdálkodás helyesebb alkalmazását jelentette, a centrális öszszefogás és a vállalati önállóság valóban helyes összeegyeztetését eredményezte. A vállalati önállóság elsősorban abban nyilvánult meg, hogy a megrendelések begyűjtését nem központilag végezték el az iparigazgatóságok és nem központilag történt az egyes vállalatok gyártási profiljának a megállapítása, s ezeknek a gyártmány-mélységben elkészült gyártási profiloknak jóváhagyása tervszámok formájában, hanem a vállalatok közvetlenül szerezték meg a megrendeléseket az átvevő szervektől. Ez nagyobb lehetőséget adott arra, hogy a vállalatok, az igényeket jobban megismerve, azokhoz a gyártmányokon keresztül jobban tudjanak alkalmazkodni, tehát így jobban szolgáljuk ki a közönséget. A múlt évben ez volt a gya-