Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-45

2367 Az Országgyűlés 45. ülése 1958. évi január 29-én, szerdán. 2368 amelyet ebben az évben a forradalmi munkásparaszt kormány bérügyi rendelkezései nyomán a dolgozók kaptak. Ezzel a módszerrel lehetőséget akarunk adni a forradalmi munkás-paraszt kormány azon célkitűzésének eléréséhez, hogy dolgozóink életszínvonalát tovább tudja javítani. Tisztelt Országgyűlés! Az a véleményem, hogy az iparban dolgozók többsége egyetért azokkal a célkitűzésekkel, amelyek az 1958. évi népgazdasági tervben meg vannak határozva, s amelyeket az előttünk fekvő előterjesztések tartalmaznak. Ha az egyes előirányzatokat, azok jelentőségét megfelelően ismertetjük a dolgozókkal, akkor a dolgozók széles tábora pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével e feladatokat meg fogja oldani. A dolgozók támogatásáról biztosíthatom az Országgyűlést és kormányunkat, s arról, hogy számíthatnak az 1958. évi terv teljesítésére, sőt számos helyen túlteljesítésére is. Meg vagyok győződve arról, hogy az ipari munkásság, s a kitűnően felkészült műszaki értelmiség egymás munkáját segítve mindent elkövet, hogy az előttünk álló feladatokat megvalósítsuk, a jelenleg még meglevő hiányosságokat kiküszöböljük, mielőbb kijuthassunk a nehéz gazdasági helyzetből, s megvalósíthassuk pártunk és kormányunk széleskörű programját. Ehhez a munkához komoly segítséget fog nyújtani számunkra az 1958. évi népgazdasági terv, amelyet a magam részéről elfogadok, azt erőm és képességeim szerint, karöltve az üzemi dolgozókkal, támogatom. ELNÖK: Az ülést 20 percre felfüggesztem. (Szünet: 11.50—12.13) (Elnök: HÓNAI SÁNDOR) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik Nagy Józsefné képviselőtársunk. NAGY JÓZSEFNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Az Országos Tervhivatal elnöke tegnap ismertette az Országgyűléssel az 1958. évre kidolgozott tervjavaslatokat. Ebből az ismertetésből látható, hogy 1958-as célkitűzéseink szerények ugyan, de ugyanakkor reálisak, az egyes arányokat jól felmérték és a célokat megalapozták, ezért fegyelmezett munkával ez a terv végrehajtható. Kiss elvtárs beszédében utalt arra, hogy 1957-ben eredményeink nagyobbak lehettek volna, ha tervszerűen munkálkodtunk volna gazdálkodás közben a feltáruló tartalékok ésszerű felhasználásán. Ez kétségtelenül javította volna a termelékenység és költségszint 1957-ben kialakult mutatóit. Ezek a megállapítások helyesek és valóban szükséges az, hogy 1958-ban — az 1957-es év eredményeire támaszkodva — mindjárt a terv végrehajtásának kezdetén egyik legnagyobb gondunk legyen a körültekintő, alapos felmérés és szervezőmunka, hogy a kínálkozó tartalékok felhasználásra, kerüljenek. 1957 elején ilyen körülmények és lehetőségek, az ellenforradalom okozta zűrzavar miatt nem voltak, bár év közben ezek a körülmények már kialakultak, de ez a munka a gazdasági vezetők részéről sem felső szinten, sem alsó szinten teljes tudatossággal nem valósult meg. Sajnos nálunk a tartalék elég lebecsült dolog, s van olyan vélemény, hogy erről akkor szokás beszélni, amikor kevés a beruházás. A tartalék ilyen módon mindig tartalék marad, s nem kerül tervszerű felhasználásra, s így nem is segítjük elő, hogy ezáltal újabb tartalékok táruljanak fel. A tartalékok közül én csak egy párat szeretnék megemlíteni, amelyek egyéni tapasztalatom szerint is, de azt hiszem, némely része általános tapasztalat szerint is segítheti a még nem kielégítő termelékenység alakulását, ha azokat valóban tervszerűen felhasználjuk. Általános az is, hogy problémáinkat, feladatainkat, amelyeket elénk tűz a felső vezetés, szeretjük úgy beállítani, ha arra mód van, hogy azok csak beruházással oldhatók meg. Természetesen vannak ilyen természetű dolgok is, azonban mégsem minden kérdés megoldása függ össze a beruházással. Sok esetben alaposabban átgondolt szervezési, számítási módszerekkel, jól felmért helyzetben, helyesen alkalmazott intézkedésekkel is lehet nagyon komoly eredményeket elérni. Ezzel kapcsolatban szeretném ismertetni, hogyan alakult nálunk, a Goldberger gyárban a helyzet, a fonó- és szövőnők terheléscsökikenést előíró kormányintézkedés végrehajtása nyomán. Ha azt az intézkedést csak a kezelt gépek száma szerint nézzük", akkor látszatra a végrehajtott terheléscsökkentéssel visszafelé léptünk egyet a termelékenység szempontjából. Ugyanis a rendelet előtt egy szövőnő 8—10—12 gépet kezelt. A gépek számánál figyelembe kell venni, hogy nálunk a szövőgépek nem automatizáltak, és a többgépes rendszer feltétele a gépek helyzetét illetően nem volt meg. Ezért a magas gépszámok miatt a szövők körülbelül 90 százalékos leterheléssel dolgoztak, ebből következően igen sok volt a gépek együttállási ideje, és az első osztályú darabok aránya sem volt megfelelő. A kormányrendelkezés önmagában helyes volt, és helyes most is, amit a tapasztalatok alapján számokkal is szeretnék ismertetni, de az ellenforradalmi időkben alakult munkástanács olyan ésszerűtlen terhelést alakított ki, hogy általánossá vált a négygépes rendszer. Ilyen módon valóban jelentős termelés kiesés állt elő, csupán ebből az egy intézkedésből. Mihelyt az üzem vezetőségének módja volt intézkedést hozni, hozott is, és normálisra kezdtük növelni a terhelést, a kezelt gépek számát. Ez természetesen nem ment simán. Egyes félrevezetett munkások — természetesen mind munkástanács tag —, mesterek ragaszkodtak az alacsony gépszámhoz és hosszú munka eredménye volt, amíg megértették, hogy ez annyira alacsony termelékenységet fog eredményezni, hogy végső fokon az