Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-45

2363 Az Országgyűlés 45. ülése 1958. évi január 29-én, szerdán. 2364 Engedjék meg, hogy az előttünk álló feladatok közül néhányat kiemeljek és közelebbről megvilágítsak. Ilyen például a bérezés kérdése. Az ellenforradalom sok üzemben és egyes vállalatoknál — a munkástanácsok káros tevékenysége, sőt helyenkint az ipari vezetők gyengesége következtében — felszámolta a helyes szocialista bérezési formát, a teljesítménybérezési rendszert és felelőtlenül hajtott végre olyan béremeléseket, amelyeknek egyáltalán nem voltak anyagi alapjai. Mondanom sem kell, és képviselőtársaim is éppen olyan jól tudják, mint én, hogy hónapokig, sőt 1957. első negyedévében a kifizetett bérek mögött nem volt, vagy nagyon alacsony volt a termelés. Mindannyian megállapíthatjuk, hogy az üzemek dolgozói nem magát a kialakult teljesítménybérezési rendszert helytelenítették, hanem a helytelen bérezési kategóriákat és formákat, vagy besorolásokat kifogásolták. Az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy gyakran a helytelen bér- és normaügyi intézkedések gátoltak bennünket abban, hogy az új bérezési formákat és módszereket kidolgozhassuk. Az új bérezési formák, amelyek az elmúlt két-három hónapban láttak napvilágot, azt bizonyítják, hogy valóban helyes a szocialista elveken alapuló bérezés. Az új bérezési rendszernek nemcsak a többtermelésre, hanem a jobb minőségre és anyagtakarékosságra is kell ösztönöznie a dolgozókat. Az új bérezési rendszerben minden becsületes dolgozó a borítékán feltüntetett keresete révén érezze, hogy ha jobbat termel, ha takarékosabban bánik a rábízott anyaggal és géppel, ha a közösségnek több haszna van munkájából, az saját magának is közvetlen érdeke. A forradalmi munkás-paraszt kormány új bérügyi rendelkezései ezeket a visszásságokat igyekeztek megszüntetni, illetve komoly lépést jelentenek a rendellenességek kiküszöbölésére és a helytelen besorolások megváltoztatására. Most az a feladat vár a vállalatok igazgatóira, műszaki vezetőire és minden olyan dolgozóra, aki ebben a munkakörben dolgozik, hogy ezeknek a rendeleteknek a végrehajtása helyes mederben folyjék. Maguk a dolgozók, a szorgalmas és jó szakomberek szívesen dolgoznak teljesítménybérben, sőt maguk kérték a teljesítménybérek visszaállítását. Engedjék meg a tisztelt Képviselőtársak, hogy a gyöngyösi MÁV Kitérőgyárból — ahol dolgozom — néhány példát elmondhassak. Vállalatunk 1957. október 1-től dolgozik darabbérben. Eddig az időig egyes üzemegységek időbérben dolgoztak. 1957 első negyedében vállalatunknál a termelés — az áramkiesések következtében — még igen alacsony volt. A termelés a második negyedévben rohamosan emelkedett és emelkedtek a termelékenység különböző mutatói is. Ha 1956. harmadik negyedévében az egy főre eső termelési értéket száz százaléknak veszem, ehhez viszonyítva 1957. harmadik negyedévében 17 százalékos növekedés mutatkozik. A teljesítménybér bevezetése után egy munkás havi átlagkeresete — a forradalmi munkás^ paraszt kormány bérügyi rendelkezései következtében — 57 forinttal emelkedett. Eredményként kell beszámolni a tisztelt Országgyűlésnek arról is, hogy míg 1956 első háromnegyedévében az önköltség alakulásában 10,6 százalékot értünk el, addig 1957. év ugyanezen időszakában 16,9 százalékos eredménnyel zártunk. Meg kell említenem, hogy a mi vállalatunk sem volt mentes az ellenforradalom káros tevékenységétől. Engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy a számok tükrében ismertessem azt a képet, amely vállalatainknál az ellenforradalom után elénk tárult. 1956 negyedik negyedévében, sőt 1957 első két hónapjában 2,400.000 forint olyan munkabért fizettünk ki, amely mögött nem nagyon volt termelés. Ha megnézzük a termeléskiesést készáru vonalon, megállapíthatjuk, hogy ez vállalatunknál 22 és félmillió forintot tett ki. Ilyen körülmények között kezdte meg vállalatunk munkáját 1957 második negyedévében teljes kapacitással. Szükségesnek tartom, hogy egy másik igen fontos kérdéssel is foglalkozzam: a gazdaságossággal. Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy sokszor a túlzott tervek elterelték figyelmünket a gazdaságosabb termelésről. Most. amikor mindannyiunk előtt világos, hogy az 1958. évi népgazdasági tervünkben megszabott, feladatok reálisak, meg kell állapítani, hogy módunk és lehetőségünk van arra, hogy termelésünket gazdaságosabbá tegyük, a minőséget javítsuk, a műszaki színvonalat emeljük és versenyképesebbek lehessünk. Az iparban dolgozó műszaki értelmiség, kiváló szakemberek és szakmunkások egvik legfontosabb feladatának tartom gyártmányaink minőségének, műszaki színvonalának emelését, úgy, hogy az minél előbb és minden tekintetben megfeleljen a világpiaci követelményeknek. Úgy vélem és azt hiszem, képviselőtársaim is egyetértenek velem abban, hogy ma az ipar legfontosabb feladatai közé kell sorolnunk az igények kielégítését, mind az életszínvonal, mind nz export szempontjából. Második fontos feladatnak kell tartanunk, hogy a nemzetközi színvonalhoz kéoest egyes gyártmányokban mutatkozó lemaradásokat mielőbb felszámoljuk. A harmadik nagyon fontos feladat: gyártmányaink gondos előállítása, ezen keresztül a kooperáló vállalatokkal a megállapodás értelmében a kisebb ráhagyás, amely megmutatkozik az anyagtakarékosságban, a termelékenység növelésében, az önköltség csökkentésében. A negyedik fontos feladatnak tartom, hogy a magyar ipar gyártmányai exportképességének fokozására minden lehetőséget biztosítsunk. Nem utolsó, de fontos feladatnak tartom továbbá, hogy a munkafegyelemmel is foglalkozzunk. Ügy érzem, hogy a becsületes dolgozók többsége egyetért azzal a javaslattal, hogy a munkafegyelem megszilárdításában a pártszervezetek, a szakszervezetek és nem utolsó sorban az újonnan megalakult üzemi tanácsok nagy se-