Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-44

2327 Az Országgyűlés 44. ülése 1958. évi január 28-án, kedden. 2328 megválasztására vonatkozó javaslatát elfogadják, szíveskedjenek kézfelemeléssel szavazni. (Megtörténik.) Van-e valaki ellene? (Senki.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés Benke Valéria elvtársnőt művelődésügyi miniszterré egyhangúlag megválasztotta. Tisztelt Országgyűlés! Az ülést 90.00 percre felfüggesztem. (Szünet: 15.00—16.32.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést újból megnyitom. Az Országgyűlés tudomására hozom, hogy Apró Antal, Benke Valéria, Kádár János, Kállai Gyula és Münnich Ferenc elvtársak a Népköztársaság Elnöki Tanácsánál a hivatali esküt letették. Ügy gondolom, Képviselőtársaim egyetértenek velem abban, hogy megválasztott elvtársainknak hazánk függetlenségéért, népünk jólétéért, a békéért és a szocializmusért folytatandó munkájukhoz sikert, erőt és jó egészséget kívánjak. (Nagy taps.) Münnich Ferenc elvtárs, a Minisztertanács elnöke kíván szólni. MÜNNICH FERENC: Tisztelt Országgyűlés, tisztelt Elvtársak! Az, hogy az újonnan megválasztott miniszterelnök felszólal az Országgyűlésben, azt hiszem, újítás. A mi praxisunkban ez eddig nem fordult elő. Én most sem azért szólalok fel, hogy újító legyek, hanem a helyzet megkívánja, hogy egy néhány szót mondjak ne csak arról, hogy hogy tekintem én ezt a változást, hanem arról is, hogy hogy gondolom a további munkát, hogy ezzel tisztázzuk ennek a változásnak a jelentőségét, bár Kádár elvtárs beszámolójában ezt részletesen kifejtette, de semmiesetre sem árthat az ügynek, ha én is beszélek erről a kérdésről. Én itt kötelességszerűen tegnap este és ma éjjel előkészítettem egy felszólalást, de közben azután az események hatása alatt lemondtam róla és irattárba, helyezem. Nem azt akarom elmondani, amit az ember kigondol és kiagyal, hanem azt, amit az események hatása alatt gondol és tesz. Bizonyos, nálunk nem vitás az, hogy ez a személycsere a kormány vezetésében nem jelent semmiféle politikai változást. Nem titok az az országban, hogy Kádár elvtárs és én ugyanahhoz a politikai párthoz tartozunk, amelynek tudományos elmélete a marxizmus—leninizmus. Tehát, ha ez így van, közvetlen egyezik az ideológiai állásfoglalásunk, a mentalitásunk, együtt gyakoroltuk ennek a tudományos elméletnek az alkalmazását az ország életére, feltehető joggal és indokoltan feltehető, hogy ez a jövőben is így történik. És ez az én felszólalásom nem is annyira befelé szól, mint inkább kifelé. Befelé azoknak, akik még suttogó propagandát folytatnak, kifelé pedig azoknak, akik idegen pénzért, hivatásszerűen gyakorolják a hazaárulást, vagy azoknak szól, akik hát nem tartoznak hozzánk, nem a magyar állam állampolgárai, idegen állampolgárok, de egy ellenséges reakciós propagandának a szószólói. (MA~ ROSÁN GYÖRGY: Elveszed a kenyerüket.) Biztos az, hogy ezt a kérdést érdemen felül fogják felfújni. Mi ezt belső kérdésnek tekintjük, de Kádár elvtárs is, és mindannyian nem látunk ebben egy nagy dolgot, mert hiszen ez egy belső erőátcsoportosítás az új helyzetben, amikor a konszolidáció bizonyos fokát és mértékét elértük, és amikor maga a helyzet, a párt, a kormány, a dolgozó néptömegek érdekei megkívánják azt, hogy differenciáltabban dolgozzunk, hogy mélyebben menjünk bele a dolgok lényegébe, hogy lássuk, azt amit fenn elhatározunk, az a legalsóbb sejtjében is a népi demokráciának, a gazdaságnak és pártnak megvalósul-e ugyanolyan módon, ugyanolyan szellemben és ugyanolyan minőségben, mint ahogy azt elhatároztuk. Ezért van szükség erre az erőátcsoportosításra. Nem is félek én attól, hogy odakint talán ártanának sokat nekünk ezek az urak, akik ezt az átalakulást kombinációkra, . találgatásokra használják fel. Hiszen ez eddig is megtörtént. Nincs olyan hét, hogy át ne csoportosítsanak bennünket. Egyszer Marosán fogja magát megszökik és keressük, az Apró sztálinista lesz, belőlem is sztálinista lesz, most is megint sztálinistává avattak. De olyan összevisszaság van, ahogy egy orosz közmondás szól, hogy még az Ördög is eltöri a lábát ebben a bonyolult helyzetben. Szóval nem azért, hiszen alkalmazhatjuk azt a perzsa közmondást, hogy a kutya ugat, a karaván halad. Azonban mégsem árt, mert nálunk is hallgatják egyesek ezeknek az uraknak a rádióját, és nem ártunk az ügynek, hogyha ismételten felhívjuk a figyelmet ezekre a dolgokra. Kijelenthetem elvtársak, hogy Kádár elvtárshoz nemcsak^ az elvtársi kötelékek fűznek, hanem a személyes megbecsülés és tisztelet egy olyan ember iránt, aki erejét nem kímélve dolgozott azért, hogy az ellenforradalom által számunkra készített szakadékból felemelkedjünk. Mi ebben őt mindannyian áldozatosan, egyetértéssel támogattuk és ebben a pártban, ez alatt a 15 hónap alatt, ebben a kormányzásban olyan szilárd egység alakult ki a marxizmus—leninizmus alapján, amelyet a felszabadulás után nem ismertünk. (Nagy taps.) És ez éppen ezért továbbra is így fog maradni. Csak dolgozzék az ellenség fantáziája, minket a mi útunkról leteríteni nem lehet. Hogy mégis beszélek erről, annak egyrészt az is az oka, hogy gyakran találkozom külföldi újságírókkal és elképedve állapítom meg, menynyire tudatlanok és tájékozatlanok, sok esetben mennyire naivak, a rosszindulatuktól eltekintve. Aki ellenség, azt én inkább megbecsülöm, mert tudja, hogy mit akar, de az a hülye, aki az ellenség befolyása alá kerül, szánalomraméltó. (Derültség.) Előfordult például, hogy valaki azt kérdezte egy delegáció egyik tagjától: látott-e már vasfüggönyt? Hát — azt mondja — voltam Bulgáriában, Romániában, most itt vagyok, eddig még nem láttam, de még megyünk Csehszlovákiába. (Derültség.) Szóval nem mondott le a reményről, hogy a vasfüggönyt azért mégis