Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-44

2321 Az Országgyűlés 44. ülése 1958. évi január 28-án, kedden. 2322 dolgunk. Ha nem a kormányban dolgoznánk, hanem a püspöki karban (Derültség) és nem a 64 munkáspárt értekezletén vettünk volna részt, hanem a nemrégiben volt szerzetes-világkongresszuson, a jezsuiták között, akkor ezzel mi foglalkoznánk. De azért megfontolásra ajánlom, hogy elvi alapjai is legyenek együttműködésünknek. Szerintünk ez elfogadható és kielégítő elvi alap az állam és az egyház számára is. És bár belügyekbe elvből nem akarok beavatkozni, de megmondom, hogy meggyőződésem szerint az egyház ügyét is az szolgálja jól, aki erre a kérdésre pozitíven válaszol. Még egy ilyen külön kérdéssel szeretnék foglalkozni. A magyar közvélemény és a magyar kormány is örömmel üdvözölte a szovjet kormánynak azt az egyoldalú döntését, amely a hidegháború feloldása érdekében újabb háromszázezer fővel csökkentette a szovjet hadsereg létszámát. Mi helyeseljük azt is, hogy ez a létszámcsökkentés együtt jár a Magyarországon állomásozó csapatok létszámának , csökkentésével is, ami ezzel összefüggő, de azért nem teljesen azonos kérdés, mert szerintem a szovjet kormány tudta volna csökkenteni háromszázezer fővel hadseregének létszámát anélkül, hogy azt kelljen mondania a magyar kormánynak, hogy itt is csökkenteni akarnánk, mi a vélemén Tudniillik most különös jelenséggel találkoztunk. Ugyanazoknak a szócsöveknek — igen rekedt hangú szócsöveknek —, amelyek korábban azt mondták: ,,Micsoda dolog ez, a szovjet kormány nem is kérdezi a magyar kormányt, hogy hány katonát és meddig akar tartani Magyarországon", azoknak, amikor ez hír napvilágot látott, hirtelen az lett a gondjuk, hogy „vajon a szovjet kormány megkérdezte-e a magyar kormányt, amikor 17 000 fővel csökkenti a magyarországi csapatok létszámát?" (Derültség.) Legyenek nyugodtak az illetők, hogy korábban is megbeszélésről volt szó, és most is megbeszélésről van szó, ezt mi helyeseltük. Ugyanakkor meg szeretném még egyszer mondani, hogy véleményünk szerint a szovjet csapatok magyarországi tartózkodására, ideiglenes tartózkodására nem a Magyar Népköztársaság belpolitikai helyzete, hanem a nemzetközi helyzet miatt van szükség. Kijelentem: ha nemzetközileg a helyzet olyan volna, hogy a csapatok kölcsönös visszavonása realizálható lenne — a iNATO-országokból is, s természetesen a varsói szerződésben tömörült országokból is —, a Magyar Népköztársaságnak és a Magyar Népköztársaság kormányának különös belpolitikai problémája ebből nem adódna. Van olyan erős a mi rendszerünk és a mi népünk, hogy olyan helyzet lenne, hogy az ellenség még csak meg sem kísérelhetné a rendszer elleni komolyabb támadást. Még egy gondolatot. Itt járt nálunk a Japán Szocialista Párt küldöttsége a közelmúltban. Hasznos látogatás volt, feltétlen közreműködik abban, hogy Japán és a Magyar Népköztársaság közötti viszony is javuljon. Én ezeknek a japán embereknek azt mondtam: „önök bizonyára úgy gondolják, hogy Magyarországon szovjet csapatok vannak, itt népköztársaság van, a szocializmus épül, de azért van népköztársaság, s azért épül szocializmus, mert itt szovjet csapatok vannak. Mert ezt a propagandát vitték maguk felé. De — és őket is figyelmeztettem a történelmi múltra — egyet ne felejtsenek el, akik a magyar nép magatartását helyesen akarják megítélni, hogy 1919-ben az egykori cári Oroszország népei után elsőnek, olyan körülmények között, amikor a Szovjetunió minden oldalról ellenséggel körülvéve vívta élethalálharcát a szovjet rendszer fennmaradásáért, s amikor a magyar nép leghaladóbb emberei tudták, hogy a nagy történelmi lépéshez, a szocialista forradalomhoz, hogy úgy mondjam, egy szovjet katonára és szuronyra sem számíthatnak, a magyar nép a haladás útjára lépett és megvívta a maga dicső, történelmi harcát! (Taps.) Azt hiszem, mindenki megérti, hogy — nem a szavakkal játszva, hanem a szó igaz értelmében — örök hálával tartozunk a szovjet népnek azért a véráldozatért, amelynek segítséi'l a magyar népet a Hitler-fasiszta idegen járomtól megszabadította, a háború borzalmaitól megszabadította, s azért a véráldozatért, amit 1956-ban hoztak a szovjet emberek a mi kérésünkre, a mi népünk segítségére. Ezt mi örökre nagyra becsüljük és hálásak vagyunk érte. De emellett létezik .az a tény, hogy a magyar munkásosztály — s mindjárt hozzáteszem •—, a magyar falu dolgozó népe 40 esztendővel ezelőtt kezdte meg harcát a szocialista társadalomért és 40 esztendeje harcol érte; s minden körülmények között, mindig is harcolni fog, hogy ez a szocialista rendszer erős legven és soha többé ne legyen megsemmisíthető. (Taps.) Végül a kormány vezetésének átszervezésével közvetlenül kapcsolatos kérdésről — egészen röviden. Ami az átszervezést illeti, mi úgy látjuk az Országgyűlés állásfoglalásából, de a rendelkezésünkre álló egyéb tájékoztatásból is, szélesebben, dolgozóink közvéleményéből, hogy értik milyen célt szolgál a vezetésnek ez az átszervezése, helyeslik és támogatják. Mi azt gondoljuk, hogy nem fog semmiféle ellenséges propagandaszervnek lehetősége nyílni arra, hogy ezt az átszervezést itt valamiféle nyugtalanságra, vagy zaklatásra használja fel. Végül itt két javaslat is elhangzott a kitüntetésekkel kapcsolatban. Annak idején a kormány tárgyalta meg és javasolta a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérem alapítását, s azt, hogy ilyen és másfajta kitüntetést olyan emberek kapjanak, akik helytálltak a szocializmus ügye és a népi haza védelmében. Mi akkor elhatároztuk, hogy mi kezdeményezők ne kapjunk kitüntetést. Azt hiszem ez helyes is volt. Egyébként ami a kitüntetést illeti, a munkás-paraszt hatalomért kitüntetés bizonyos értelemben mélyértelmű és a legmagasabb rangú kitüntetések közé tartozik, mert ott arról van szó, hogy semmivel nem volt könnyebb a mi véleményünk szerint valamelyik puszta határában egy termelőszövetkezeti parasztnak, vagy ötnek kapával védelmeznie a szocializmust, mint azoknak a munkásoknak, akik a gyárak kapujában hasonlót tettek, néha csak doronggal felfegyverkezve védték a szocialista gyárat az ellenforradalma-