Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-44

2299 Az Országgyűlés 44. ülése 1958. évi január 28-án, kedden. 2300 nagyvárosok iskoláira fordítottak gondot. A há- [ ború alatt a tantermek imintegy 30 százaléka el- ] pusztult, további 30 százaléka súlyosan megrongálódott és sértetlen alig maradt. Az ellenforra- I dalom fegyveres tevékenysége során is, főleg Budapesten sok tanterem megsérült, illetve megsemmisült. Mindezek a tényezők, s a tankötele- | sék számának megnövekedése eredményezte az iskolák túlzsúfoltságát. Kormányunk nehéz erőfeszítések árán igyekezett a fennálló helyzeten javítani. Az ellenforradalom alatt megsérült tantermeket újjáépítették, szerte az országban megkezdték az új iskolák és tantermek építését. Számos, nem a Művelődésügyi Minisztériumhoz tartozó épületet adtak át, illetőleg vissza, oktatási célokra. Így talált otthonra 200 gyermek Berettyóújfaluban, s a Honvédelmi Minisztériumtól visszavett kőszegi épületben gyógypedagógiai intézetet rendezték be. Mindezek az intézkedések, sajnos, nem elégítik ki a szükségletet. Az általános iskolák öszszes tantermeinek 48 százalékában kettős váltással, délelőtt, délután folyik a tanítás. Még rosszabb a helyzet a fővárosi iskolákban, ahol az összes tantermek 62 százalékában kettős műszak van. De sók iskolában Budapesten, sőt a tanév elejétől Borsod, Szabolcs és Pest megyében hármas váltakozással is tanítanak. A tantermek tíz százaléka, több mint 2600 szükség-tanterem, amely egészségügyi és pedagógiai szempontból egyaránt kifogásolható. A színvonalas oktatói munkát gátolja az előadóterem, tornaterem, rajzterem, szertárak hiánya, továbbá az, hogy egy igazgatóság vezetése alatt álló iskola több helyen működik. Például Dömsödön kilenc helyen történik a tanítás. (BERESZTÖCZY MIKLÓS: Esztergomban 12 helyen van egy iskola!) A nagy tanteremhiány akadályozza az ifjúsági mozgalom munkáját, mert sokszor egyetlen helyiség, de még szabad tanterem sem áll a fiatalok rendelkezésére. Éppen ezért a pedagógusok nevében örömmel üdvözlöm, hogy a művelődésügy hároméves tervének legfontosabb feladatai között kívánja megoldani a tanteremhiány enyhítését. A beruházási keretben is ez szerepel a legnagyobb összeggel. Az oktató-nevelőmunka színvonalának emeléséhez egyik feltétel a pedagógus-lakáskérdés rendezése. Csak nyugodt, kiegyensúlyozott körülményék között élő nevelő tud százszázalékos munkát végezni. A tanítási órákra való felkészülés, anyaggyűjtés, önképzés elsősorban otthon történik. A lakáshiány gátolja a vidéki iskolák szaktanár-ellátottságát is. Sok fiatal pedagógusházaspár telepednék le vidéken, ha ott megfelelő lakáshoz juthatna. Ez nemcsak a vidéki iskolák szakosításának kérdését oldaná meg, hanem elősegítené a falu kulturális, társadalmi és mozgalmi életét is. így tudnánk elérni, hogy a pedagógus nemcsak óraadó nevelő, hanem az egész község tanítója, szellemi irányítója is legyen. Célszerű lenne, ha az új iskolák építésénél mindjárt nevelői lakásokat is terveznének, vagy a bányászlakások építéséhez hasonlóan pedagóguslakásokat is építenének. Nemcsak a Horthy-korszakhoz, hanem a felszabadulást követő évekhez viszonyítva is minőségi fejlődést jelentettek a múlt év őszén kibocsátott új, alsó tagozati tankönyvek. A szerkesztők figyelembe vették azt a mindenki által ismert tényt, hogy az embereknek több mint 90 százaléka vizuális beállítottságú, s ezért gazdagon, a tanulók életkori sajátosságait figyelembe véve, a gyermekek lelkivilágához közelálló, képzeletét foglalkoztató színes képekkel is illusztrálták, így váltak ezek a könyvek valóban olvasókönyvekké, a gyermekek legjobb 'barátaivá. Reméljük, hogy tankönyvkiadásunk folytatja a megkezdett jó utat, kinövi gyermekbetegségeit, a terjedelmességet, a tárgyi zsúfoltságot, és jobban figyelembe veszi a tanulók életkori sajátosságait. Így teljesül majd a pedagógusok és a szülők régi óhaja, az állandóbb jellegű tankönyv. A tanulók és a nevelők egyaránt örömmel üdvözölték a minisztériumnak azt az intézkedését, hogy a középiskolákban bevezették a művészettörténetet, a lélektant, a logikát és az idegen nyelvek oktatását. így a gimnáziumot végző tanulók szélesebbkörű műveltséget kapnak, mint ezt megelőzően. Általános kívánság, hogy a középiskolákban még nagyobb teret biztosítsanak az esztétikai nevelésnek, amely a tanulók erkölcsi, érzelmi, sőt világnézeti fejlődésére döntő hatással lehetne. Felesleges lenne itt részleteznem a művészeti nevelés fontosságát. Dolgozó népünkben él a szép iránti, a művészetek iránti vágy. Ezt bizonyítják a mindennap zsúfolásig megtelt színházak, operák, a több mint százezres látogatottságú országos tárlatok, de ezt a kulturális szomjat bizonyítja az is; hogy a megjelent művészeti könyvek szinte napok alatt elfogynak. Nem közömbös azonban, hogy ifjúságunk mennyire megalapozott művészeti kritikával rendelkezik, mit tart esztétikusnak, szépnek, mi az, ami felé vonzódik. A helyes szemlélet kialakításához azonban jó szakemberek kellenek, akik a tanulóknak nemcsak lexikális adatokat nyújtanak, hanem meg tudják mutatni az alkotás művészi szépségét, és a benne rejlő művészi tartalmat. Ezért lenne szükséges, hogy a művészettörténetet a Képzőművészeti Főiskolán végzett művészettörténész rajztanárok tanítsák. Valamennyi pedagógus nevében örömmel üdvözlöm Kádár elvtárs tegnapi bejelentését, hogy egyre nagyobb lehetőség nyílik arra, hogy a pedagógusok a helyszínen tanulmányozhassák a Szovjetunió gazdasági és kulturális életét, megismerjék az ottani oktatási intézményeket, és ott szerzett gazdag tapasztalataikat nevelőmunkájukban eredményesen gyümölcsöztethessék. Tisztelt Országgyűlés! Kádár elvtárs beszámolója biztosítékot nyújt arra, hogy az eddig elért eredményeket tovább fejlesszük. Ezért a beszámolót a pedagógusok és a magam nevében elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Bognár Rezső képviselőtársunk. BOGNÁR REZSŐ: Tisztelt Országgyűlés! Peskó Lívia képviselőtársam oktatási kérdésekkel foglalkozott. Ezekre szeretnék én is kitérni, általánosságban pedig a Minisztertanács beszámolójának ahhoz a kérdéséhez szeretnék hozzá-