Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-44

2287 Az Országgyűlés 44. ülése 1958. évi január 28-án, kedden. 2288 szerünkben ma már sokkal jobban érvényesüli a szocialista elosztás elve, mint valaha. Egyes iparágak bérezése között is sikerült jobb arányokat kialakítani. Az adott iparág népgazdasági fontossága ma már jobban kifejeződik a jelenlegi bérarányokban. Nem véletlen például, hogy amíg általában 12 százalék a béralap növekedése, addig a bányászatban 30 százalékot ért el. Javult az arány az egyes iparágokon belül a szakmák között is, jobban figyelembe véve a szakképzettséget, az egyes szakmák sajátosságaiból következő nehézségeket is. Mindennek eredményeként tehát sikerült jó néhány igazságtalanságot megszüntetni a bérek területén. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a népgazdaság helyzetét és lehetőségeit ismerő dolgozók többsége elégedett bérrendszerünk fejlődésének helyes irányával. Bérrendszerünk további fejlesztésére változatlanul a teljesítmény-bérrendszerből kell kiindulni. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy természetesen a teljesítmény-bérrendszer különböző formáit kell alkalmazni, mindig a sajátos adottságoknak leginkább megfelelő módon és különös tekintettel a gazdasági és a minőségi tényezőkre. Az elmúlt időszakban kétségkívül beigazolódott az átlagbér-ellenőrzés hasznossága is. Megállapíthatjuk, hogy az átlagbér-ellenőrzés megfelelő eszköz a helyes bérarányok kialakításához és fenntartásához. Az üzemek önállóságának növelése már eddig is rendkívül fontos és az egész népgazdaság számára hasznos lépésnek 'konyult. Lehetővé tette a többi között az ösztönző bérrendszer kialakítását is, emellett a gazdaságosabb termelésre való ösztönzés egyéb lehetőségeinek alkalmazását, különösen a nyereségrészesedésről szóló kormányrendelkezés kibocsátása után. Nem kétséges, hogv a nyereségrészesedés rendszere egymagában is ösztönző a gazdaságosabb termelésre. Ma már megállapíthatjuk, hogv a kezdetben alkalmazott elítélendő manőver, mint például a könyvelés-technikai manipulációk, a burkolt árdrágítás nem tapasztalható. Hibás és helytelen az a szemlélet, amely abból indul ki. hogv a nyereségrészesedés rendszere egymagában is helyettesíti a régebben alkalmazott módszereket és eszközöket. Ismeretes, hogy van ilyen vélemény a szocialista munkaverseny alkalmazását illetően is. Megállapíthatjuk, hogy a különféle ösztönző tényezők is csak akkor hatnak teljes egészében, ha a dolgozókat a szocialista munkaverseny nvújtotta lehetőségek megvalósításával mozgósítják az üzemek előtt álló célok elérésére. Minden tapasztalat azt bizonyítja, hogy semmiféle anvagi ösztönzés nem helyettesítheti az állandó és mindennapi politikai munkát, a dolgozók nap-nap után történő meggyőzését. Nem lehet mindent az anyagi ösztönzés hatásától várni. Ha csak arra építenénk ^zzel egyszersmind lemondanánk a dolgozók alkotó kezdeményezéséről, amelv pedig elengedhetetlen feltétele a szocializmus építésének. A dolgozóknak a vezetésbe való fokozottabb bevonását, kezdeményezéseik kibontakozását és felelősségük növelését célozzák az üzemi önállóság növelése és az üzemi demokrácia továbbfejlesztése érdekében hozott intézkedések Mindezek már eddig is éreztették kedvező hatásukat az 1957. évi gazdasági célkitűzéseink megvalósításában és biztatók további fejlődésünk szempontjából is. Az üzemi tanácsok működésével kapcsolatos kezdeti tapasztalatok is azt mutatják, hogy a várakozásnak megfelelően képesek lesznek ellátni felelősségteljes feladataikat. A dolgozók általában megértették, mi az üzemi tanácsok munkájának a lényege. Ezt bizonyítja, hogy Budapest 22 legnagyobb vasipari, 6 textil és 6 vegyipari üzemében megtartott választásokon 65—70 százalékban olyan dolgozókat választottak, akik már öt éve, vagy ennél régebben dolgoznak a vállalatnál.. A párt eszmei irányításával és a szakszervezetek közvetlen vezetésével biztosítani lehet, hogy az üzemi tanácsok az egyszemélyi vezetés elvének fenntartása mellett a dolgozók összességének demokratikus ellenőrzését jelentsék. Az üzemi tanácsok véleményezési és döntési joga kétségkívül előmozdítja, hogy a munkások legszélesebb rétegeiben növekedjék a felelősségérzet és egyben mind jobban értsék meg a tulajdonviszonyokban beállott változásokat. A munkásosztály vezető szerepének erősítése érdekében hozott intézkedések nem merülnek ki az eddig elmondottakban, az üzemi demokrácia szélesítésében. Nagyon jelentős körülmény az is, hogy a népi demokratikus rendszerünkben helyet foglaló társadalmi és tömegszervezetek önállósága megnövekedett és a párt vezető szerepének biztosításával felélénkült tevékenységük. Ennek egyik nagv eredménye, hogy szélesedett a párt és a kormány tömegbázisa. E szervezetek önállóságának növekedése és tevékenységük felelevenedése más szempontból is jelentős, nevezetesen azért, mert társadalmunk kis és nagv sorsproblémái egyre inkább közügyekké válnak. Engedje meg™ a tisztelt Országgyűlés, hogy néhány gondolatot elmondjak a szakszervezetekkel kapcsolatban is. Ma a szakszervezeteknek az összlakosság mintegy húsz százaléka, a bérből és fizetésből élőknek pedig 80 százaléka tagja. Ez pedig mintegy kétmillió dolgozót tesz ki. Nvugodtan kiielenthetjük, hogy a szakszervezetekhez tartozás lényegében a munkáshatalom elismerését és támogatását jelenti. A szakszervezetek ma már kétségkívül rendelkeznek azzal a társadalmi és politikai súllyal, amelv az uralkodó osztály, a munkásosztály legnagyobb tömegszervezetét a szocializmust építő társadalomban megilleti, önmagában az a tény, hogv a szakszervezetek feladata más értelmezést kapott, egvben hatékonyabbá tette munkájukat, növelte felelősségüket, mindenekelőtt a munkáshatalom sorsáért. Az elmúlt 15 hónap tevékenysége is szemléltetően bizonyítja ezt. Kétségtelen, hogy az ellenforradalmi események megzavarták a szakszervezetek vezetését is és a kezdeti időben ez hátráltatta munkájukat. Mindamellett bizonyos az is, hogy a szakszervezetek kezdettől fogva támogatták a forradalmi munkás-paraszt kormánvt, annak minden intézkedését. A szakszervezetek legfontosabb feladatuknak tartják, hogy mozgósítsák a szervezett dolgozókat a legjobb gazdasági eredményék elérésére és a kialakult életszínvonal fenntartására, annak megőrzésére és további előrehaladásunk feltételeinek megteremtésére.