Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-43

2247 Az Országgyűlés 43. ülése 1958. évi január 27-én, hétfőn. 2248 gyilkolnak ma is tömegesen, mert hazájuk függetlenségéért küzdenek az imperializmus ellen. Másodszor: megkérdezem ezeket a jóhiszemű humanistákat, tudtak volna-e amnesztiát javasolni a múlt év tavaszán a magyar Országgyűlés épületének kupolacsarnokában akkor, amikor az Elnöki Tanács elnöke átadta a népi hazájukat halálukig védő, meggyilkolt emberek hozzátartozóinak a kitüntetéseket? Mit tudtak volna mondani az emberiesség nevében a gyilkosoknak és felbujtóiknak adandó bűnbocsánatról és kegyelemről az ott megjelent, mintegy 280 zokogó munkás ós paraszt édesanyának, apának, özvegynek és az árván maradt gyermekeknek? Azt gondolom, hogy ott és akkor ők sem tudtak volna megbocsátást kérni a Maléter-félék, de még a Déry Tibor-félék számára sem. A harmadik kérdés, amelyről az amnesztia kapcsán szólnom kell, már nem a múlt, hanem a jövő kérdése. Mi valóban az emberiesség álláspontján vagyunk, de annak értelme szerintünk másban van. Nekünk, és a mindenkori magyar kormánynak legfőbb kötelessége őrködni a nép, a több mint kilenc és félmillió magyar állampolgár békéje és nyugalma fölött. Kötelességünk az ő életüket és vérüket védelmezni, amely számunkra milliószor drágább, mint a gyilkos ellenforradalmároké, vagy mint egy Nyugatról ígért vállveregetés és helyeslés, amelyet kilátásba helyeztek nekünk arra az esetre, ha mi közkegyelmet adunk az ellenforradalmi felkelésben főbenjáró bűncselekményt elkövetett bűnösöknek. Nagyon jól tudjuk, hogy a nyugati országokban élnek nem kis számban olyan emberek, akiket gondolkodásban és cselekvésben mély emberiesség vezet, de amikor a közkegyelem kérdéséről van szó, gondolni kell arra is, hogy mellettük léteznek még a magyarországi ellenforradalmi felkelés embertelen külföldi ösztönzői is, nem kis hatalommal a kezükben és még ma sem mondtak le arról, hogy Magyarország, vagy más népi demokratikus ország ellen újból valami hasonló gaztettet kezdeményezzenek. Idézek egy cikkből, amelyet külön figyelmébe ajánlok Illyés Gyulának, Németh Lászlónak és a i^yugati országokban élő egyes olyan értelmiségieknek, akik a humanizmust félreértik, vagy nem jó alkalommal emlegetik. Az Északatlanti Szövetség legfőbb katonai vezetőinek védnöksége alatt megjelenik egy folyóirat, amelynek védnökei között szerepel Speidel tábornok, az ismert Hitler-fasiszta, a magyar nép elleni bűncselekmények egyik eszmei kiagyalója és végrehajtója. Ez a folyóirat az „Általános Katonai Szemle" címét viseli, és 1957. október 8-i számában D. J. Goodsped nevű százados cikkében kellő nyíltsággal elárulja a nála hatalmasabbak titkos elveit és terveit. E cikkben a szerző többek között a következő épületes dolgokat írja. Idézem: „Minthogy a hagyományos háború egyre költségesebbé és bizonytalanabbá válik, . . . egy kormányváltozás elérésének leghatásosabb és leggazdaságosabb módszere az államcsíny." — Majd az államcsínyt is szakaszokra osztja katonai és politikai manővereket ajánl a következő módon: „Az előkészítés időszaka a fennálló rendszer elleni első összeesküvési kísérlettel kezdődik, és a főakcióban leadott első lövéssel ér véget." — Utána így folytatja: „Valószínűleg nyugodtan mondhatjuk, hogy a felkelés vezetőinek elsősorban meg kell kísérelniük elérni, hogy a közvéleményt az államcsíny előtt felingereljék a kormány ellen. Gondosan megválasztott akciókat kell lebonyolítani, amelyek hivatalos reakciót hívnak ki és ezt a reakciót a nyilvánosság számára a lehetőség szerint rossz megvilágításban kell bemutatni." Azok pedig, akik esetleg még mindig hisznek az imperialisták olyan meséinek, hogy nekik semmi közük nem volt a magyarországi ellenforradalmi felkelés kirobbantásához és hogy az senki által nem szervezett, „spontán" esemény lett volna, gondolkozzanak el a szóbanforgó cikk következő megállapításain: „Normális körülmények között egy emigráns főhadiszállás viszonylag biztonságban dolgozhat ... A különböző nemzetközi kapcsolatokat könnyebben lehet fenntartani és lényegesen csökken az összeesküvés felfedésének veszélye." Ennyit ebből az eléggé világosan beszélő cikkből. Az effajta elméletekhez és elgondolásokhoz persze kellenek azok is, akik a végrehajtásra kaphatók. Éppen ezért egyáltalán nem volna csodálatos, ha a szerző, mondjuk, egy félórával idézett cikkének megírása előtt megeresztett volna valamelyik nagy angol laphoz egy méltatlankodó levelet, amelyben — a humanizmusra hivatkozva — a Maiéter és a hasonló hazaárulók elleni eljárások beszüntetését követelte volna. Az említett és hasonló cikkekben és megnyilatkozásokban felbukkanó barbár elméletek csak megerősítik^ azt a meggyőződésünket, hogy a magyar nép életbevágó érdekeinek védelme, békéje és nyugalma, az igazság egyaránt megköveteli, hogy az ellenforradalmi felkelésben főbenjáró bűnt elkövetett személyek azt kapják, ami nekik a magyar törvények szerint jár. (Nagy taps.) Tisztelt Országgyűlés! Államunk törvényes rendjének megszilárdításához, az illegalitásba szorult maradvány ellenforradalmárok külföldi összeköttetéseinek szétrombolásához nagymértékben hozzájárult a gyorsan talpraállt határőrség tisztjeinek, tiszthelyetteseinek és katonáinak példás, áldozatkész helytállása, amelynek eredményeképpen a Magyar Népköztársaság határainak őrzése a normális helyzet követelményeinek megfelelően biztosítva van. Nagy jelentőségű eredmény államunk és népünk életében, hogy néphadseregünk* 1957 második felére befejezte az újjászervezés alapvető feladatait és rátért a békeidőben szokásos normális tevékenységére. Ennek egyik jele, hogy az ősszel már rendesen bevonultak az újoncok, kiképzésük megkezdődött, és nemrégiben letették katonai esküjüket. Ezért az eredményért elismerés illeti hadseregünk vezetőit, újjászervezett tisztikarát, tiszthelyetteseit, katonáit. Az esküt tett újonc honvédeknek pedig kívánjuk, hogy váljanak a haza jól képzett és hű katonáivá. (Taps.) 162*