Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-43

2245 Az Országgyűlés 43. ülése 1958. évi január 27-én, hétfőn. 2246 gyár Népköztársaság állami és társadalmi rendje tovább erősödött. Ez a megszilárdulás a népi demokratikus rend makacs ellenségeivel szemben vívott állhatatos harc eredményeként következett be. Az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán meghallgatta és tudomásul vette a legfőbb ügyész és a Legfelsőbb Bíróság elnökének beszámolóját. Ez mentesít engem az alól, hogy beszámolómban részletesen foglalkozzam e kérdésekkel. A kormánynak az a véleménye, hogy a rendőrség, az ügyészség, a bíróság, a kezdeti nehézségeket leküzdve, alapjában teljesítette és teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyeket a nép érdekeinek védelme, a Magyar Népköztársaság Alkotmánya és törvényei számukra kijelölnek. Államunk rendfenntartó és igazságügyi szerveinek az elmúlt időszakban az volt a feladata, hogy a törvény megsértőivel szemben eljárjanak, ugyanakkor,« ezzel egyidőben folytassák azoknak a bűncselekményeknek és elkövetőiknek felderítését és felelősségre vonását is, akik az ellenforradalmi felkelés időszakában a magyar nép és a Magyar Népköztársaság ellen támadtak. Megállapítható, hogy államunk igazságszolgáltató szervei követték azt az Országgyűlés által megerősített elvet és fő irányvonalat, amely világosan meghatározta, hogy megbocsátást kell gyakorolni a megtévedtekkel szemben, de ugyanakkor a törvény teljes szigorával kell lesújtani a bűnösökre. Ennek az elvnek megfelelően igazságszolgáltató szerveink nem indítottak eljárást az ellenforradalmi felkelés egyes eseményeivel kapcsolatban az egyszerű részvevők ellen, de felelősségre vonták azokat, akik felbujtók, kezdeményezők, vezetők, szervezők voltak, továbbá azokat, akik az események menetében gyilkosMagokat, vagy más súlyos bűncselekményt követtek el. A rendfenntartás és az igazságszolgáltatás szerveinek munkája eredményeképpen, amelyben nem kis része volt a lakosság széles köréből jelentkező közvetlen támogatásnak, a kormány november elején megszüntethette a rögtönbíráskodást. Tisztelt Országgyűlés! A kormány jelentheti, hogy a törvényes rend és a törvényesség teljes mértékben biztosítva van hazánkban. A törvényességnek — mint ismeretes — két oldala van. Az egyik oldala az, hogy az állampolgárok tartsák be az állam törvényeit, tehát azt az állampolgárt, aki nem tartja be a törvényt, felelősségre vonják; a másik oldala, hogy a törvényt végrehajtó állami szervek és hatósági közegek is tartsák be a törvényt. A magyar rendőrségnek, ügyészségnek, bíróságnak van mostanában elég nagyszámú rosszindulatú bírálója. Kisebb rés^t itthon, nagyobb részt Nyugaton. Ezek a rosszindulatú kritikusok kirohanásokat intéztek esetenként, amikor a magyar rendőrség őrizetbe vett, az ügyészség megvádolt, a bíróság elítélt bűnös magyar állampolgárokat. De még a legrosszindulatúbb kritikus sem tudott az elmúlt évben egyetlen olyan esetet sem felhozni a magyar hatóságokkal szemben, amely esetben bárkit is általa el nem követett cselekmény miatt vontak volna felelősségre. Az általuk vitatott esetekben valójában a cselekmény különböző minősítéséről van szó. Ök a magyar nép állama és rendje ellen támadót ,,hős"-nek kiáltják ki és „dicső cselekmény "-ről beszélnek, a magyar törvények szerint pedig az illető bűnös, és bűncselekményt követett el. Számukra ez sajnálatos lehet, de a magyar nép számára üdvös, hogy a magyar igazságügyi szervek az ellenforradalmárok cselekedeteinek elbírálásánál nem az ellenforradalmár valamely nyugati felbujtójának véleménye és óhaja alapján, hanem a Magyar Népköztársaság törvényei alapján járnak el. A törvényesség betartása nálunk — azonkívül, hogy senkit sem ítélnek el olyasmi miatt, amit nem követett el — biztosítja azt is, hogy a vádlott elhatározásától függően elismeri, vagy tagadja a terhére felhozott cselekményt és bűnösségét. Bíróságaink gyakorlatában érvényesített jogelv, hogy a vádlott elítéléséhez a vádlott beismerő vallomása egymagában nem elegendő. A kormány fontos feladatának tekinti továbbra is éberen őrködni afelett, hogy illetékes állami szerveink a törvényes rendet és a törvényességet a jövőben is minden eszközzel biztosítsák. Tisztelt Országgyűlés! Az utóbbi hónapokban — Nyugatról — a Magyar Népköztársaság elleni támadások központi harci kérdése az ellenforradalmárok számára adandó amnesztia, magyarul közkegyelem lett. Ezzel a kérdéssel igyekeznek hangulatot szítani, sőt nyomást gyakorolni kormányunkra. Jól ismerjük ezeket a közkegyelmet követelő nyugati köröket. E körökből nem egy ember közeli, még pontosabban felső kapcsolatban állott a magyarországi ellenforradalmi felkelés hazai szervezőivel és vezetőivel az ellenforradalom véres napjaiban, és — érdekes — akkor egyáltalán nem voltak az emberiesség álláspontján; ellenkezően: a haladó magyar állampolgárok százainak, ezreinek lemészárlására uszítottak. Ezek az emberek csak akkor — de akkor egy csapásra — átvedlettek nagy humanistává, amikor az ellenforradalmi felkelést levertük és elkövetkezett a számadás időszaka a gyilkosok számára. Az ilyen emberek álláspontja számunkra világos: saját embereiket akarják megóvni. De sajnálatosnak tartjuk, hogy ezeknek az imperialista köröknek sikerült nem egy valóban humánus és tisztességes embert is rútul becsapva arra mozgósítani, hogy a bűnös ellenforradalmároknak adandó kegyelemért felemeljék szavukat. Azoknak a személyeknek állásfoglalásával kapcsolatban, akik nem ismerve a tényeket — jóhiszeműen — súlyos bűncselekménnyel terhelt ellenforradalmárok számára kegyelmet kértek a magyar kormánytól, három dologról szeretnék szólni. Először: gondoljanak az ilyen jóhiszemű emberek arra, hogy mielőtt olyan magyar ellenforradalmárok számára kérnek kegyelmet, akik a barbárságban a Hitler-fasisztákat is túlszárnyalva, lábuknál fogva akasztottak fel esküjükhöz, népükhöz hű, haladó embereket, az emberiesség nevében előbb az algériai, ciprusi, ománi, kenyai és még sokfelé található igaz hazafiak érdekében kellene fellépniük, akiket azért kínoznak és