Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-29

1425 Az országgyűlés 29. ülése 1956. július 31-én, kedden. 1426 Egy példát hozok erre, éppen Borsod megyéből, a Kazincbarcikai Vegyikombinát példáját. A vegyikombinátnak ebben az évben 110 ezer tonna nitrogén-műtrágyát kellene termelnie, s azért, mert a gyár beruházásai körül nagyon komoly mulasztások történtek, a kazincbarcikai gyár ebben az évben semmiképpen sem fog tudni 110 ezer tonna műtrágyát termelni. Jó esetben — nem tudom, mi a legutóbbi helyzet, most, jelenleg generáljavítás alatt van az üzem —. azt hiszem, ebben az évben 60—70 ezer tonna műtrágyát tud termelni, többet nem. Miért következett be ez a mulasztás? Azért, mert a kazincbarcikai beruházásra — amely pedig egyik legnagyobb létesítményünk — az utolsó két-három évben nem fordítottunk olyan gondot, mint amilyet kellett volna. A mulasztásnak ugyanezen a területen másik következménye például: úgy terveztük, hogy Kazincbarcikát 400, vagy 450 millió forintból építjük fel. Legutóbb, amikor ezzel a kérdéssel foglalkoztam, már 750 milliónál tartottak. Ezért a beruházásokat illető kritika jogos. A minisztertanács látja ennek a kérdésnek fontosságát. Ezért egyszerűsítettük a beruházásokat, a beruházások előkészítését. A jövőben a minisztertanács csak a legfontosabb beruházások jóváhagyásának jogát tartja fenn magának, a többit az illetékes miniszterek hatáskörébe utalja. Ez egyszersmind módot ad arra, hogy koncentrálni, központosítani tudjuk erőinket a legfontosabb beruházásokra. Ezért az építőipar nagyon erős szétforgácsoltságát bizonyos mértékig megszüntettük és az építésügyi minisztérium irányítása alá központosítottuk az állami építőipar jelentős részét. Ugyancsak a beruházások meggyorsítását szolgálta az a bérrendezés is, amelyet az elmúlt hónapban végrehajtottunk az építésügy és az építőipar területén. Azt hiszem, ezek az intézkedések az elkövetkező hónapokban éreztetni fogják hatásukat. Most még egy kérdés van hátra, amit nem tudtunk megoldani: erőink központosítását a legfontosabb beruházásokra. Központosítani kell erőinket a Tiszai Vegyiművekre, a kazincbarcikai üzem teljes felépítésére, a sztálinvárosi üzem bővítésére és részben az építkezések befejezésére — szóval azokra a beruházásokra, amelyek a legnagyobb erőfeszítéseket követelik meg a népgazdaságtól és amelyeknek mielőbbi elvégzése nagyban hozzájárul népgazdaságunk gyorsabb ütemű fejlesztéséhez. Ezt a központosítást az elkövetkező hetekben és hónapokban kell elvégezni. Földvári képviselőtársunk felvetette még, hogy falun több olyan panasz van, amit gyorsabban kellene orvosolni. Ebben sok az igazság, de engedje meg Földvári elvtárs, hogy hozzátegyem: ezeknek a kérdéseknek az orvoslása nagymértékben a helyi szervektől függ. Ezt nem azért mondom, mintha a felelősséget egyszerűen a helyi szervekre akarnám hárítani. Végső fokon minden hibáért, amit a helyi szervek elkövetnek, a minisztertanács is felelős. De szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy helyi szerveink sok lehetőséget nem használnak ki az ilyen panaszok orvoslására, amelyet pedig ki lehetne használni. Itt van például a húsellátás kérdése. Az egyes falvak között nagy aránytalanságok vannak. Ahol a földművesszövetkezetek jól dolgoznak, ott a húsellátást megoldottnak lehet tekinteni; szinte minden héten van vágás és van friss hús. Ahol helyi szerveink nem fordítanak elég gondot a földművesszövetkezetekre, mellékes kérdésnek tekintik munkájuk megjavítását, ott a húsellátás nincs biztosítva. A minisztertanácsnak az a véleménye, hogy feltétlenül biztosítani kell — különösen nyáron, ősszel, tavaszszal — a falu friss hússal való ellátását. Többek között ez a legfontosabb feltétele annak, hogy baromfi begyűjtési terveinket — és hozzáteszem: baromfi exportterveinket — teljesíteni tudjuk, mert ha nincs friss sertéshús a faluban, akkor természetes, hogy több baromfit esznek a dolgozó parasztok. Nekünk az az érdekünk, hogy a falu húsellátása biztosítva legyen, de ennek nem az a módja, hogy a központi vágóhidakra, mondjuk Budapestre, még több sertést hozzunk be, s innen szállítsuk le, mondjuk Szabolcs megye valamelyik községébe. A megoldás az, hogy a faluban a földművesszövetkezetek segítségével hizlaljanak több sertést és több sertést vágjanak ott, a helyszínen. Rendelkezéseink ezt lehetővé teszik, s kell, hogy helyi szerveink éljenek ezekkel a lehetőségekkel. Szerintem részben az adó- és begyűjtési panaszokra is ez vonatkozik. Az adó- és begyűjtési panaszok egy része olyan természetű, amelyeknek eredete a rendeleteinkben, törvényeinkben keresendő. Ezekkel a kérdésekkel a minisztertanácsnak kell foglalkoznia, és foglalkozik is velük. Most például nagy gonddal dolgozunk a begyűjtési törvény módosításán, fenntartva a begyűjtés mennyiségének jelenlegi kereteit. Ez a törvény az országgyűlés elé kerül a legközelebbi ülésszakon — mint ahogy a minisztertanács beszámolójában ismertettem. Ebben a törvényben sok panaszt akarunk orvosolni, amelynek alapja a begyűjtési törvényben, vagy annak végrehajtási utasításában keresendő. Nagyon sok olyan panasz van azonban, amelynek oka az, hogy helyi szerveink, adó- és begyűjtési szerveink, a tanácsok végrehajtó bizottságai, a községekben, a járásokban nem dolgoznak elég emberségesen, nem intézkednek a felmerült panaszokkal kapcsolatban, a kérdéseket elhúzzák. Ezzel kapcsolatosan szeretném felvetni azt a kérdést, amelyre Urbán képviselőtársunk is utalt. A minisztertanács beszámolójában és a központi vezetőségi ülésen Gerő elvtárs a politikai beszámolóban is helyesen megvédte az államapparátus dolgozóit. Ha úgy értékelnénk államapparátusunk dolgozóit, amint néhány cikkben egyes újságíróink értékelik, akkor nem volna szabad a bürokratikus kötöttségeket csökkenteni, mert akkor nem volna szabad bíznunk abban, hogy államapparátusunk dolgozói öntevékenyen, bátran tudnak javítani a hibákon, ha nekik valóban szabadkezet adunk. De mi bízunk államapparátusunk dolgozóiban és ezért bátran és határozottan akarunk azon az úton haladni, hogy a helyi tanácsok végrehajtó bizottságainak, azok elnökeinek és az igazgatóknak sokkal nagyobb hatáskört adunk azért, mert bízunk bennük.