Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-29

1419 Az országgyűlés 29. ülése 1956. július 31-én, kedden. 1420 elképzelés nem rossz, majd megvalósítjuk. Csak akkor mérgelődtünk, amikor néhány napra rá megjelent egy eléggé nagyszámú bizottság — vagy harmincan —, szemlét tartott az építendő függővasút ügyében, hogy annak építési helyét kijelölje. Ismétlem: egyet lehet ezzel érteni, de nem a második ötéves tervben, talán a harmadik ötéves terv vége felé! A mérgelődés alapja az, hogy velünk a kerületben erről semmit sem beszéltek, mert most helytelennek tartjuk a függővasút megépítését. Elnézést kérek a tisztelt Országgyűléstől, de úgy éreztük magunkat, mint az az ember, akinek a kabát hiányzik és kalapot kínálnak megvételre. A hasonlat talán nem a legjobb, de a mi kerületünkben az a helyzet, hogy a lakosság évek óta kéri a 160 személyes Margit-kórház bővítését 300-ra, ami helyes és jogos igény, hiszen az ágykihasználás rendkívül magas, talán a legmagasabb Budapesten. Mi reméljük, hogy a fővárosi tanács a részlettervek elkészítésénél ezt meg fogja oldani. Az építendő függővasút több mint 11 millióba kerülne. Ebből a pénzből 150—200 lakást tudnánk építeni, ami ismerve kerületünk helyzetét, ahol elég nehéz lakáskörülmények vannak, nagyon sokat jelentene. Ma úgy állunk a III. kerületben, hogy jóval többet költünk a lakások karbantartására, mint a befolyó lakbér. A szocialista demokratizmus legfőbb célja, hogy a dolgozók fejlődő kezdeményező készségét teljes szélességben kibontakoztassa. Ezért helyesnek tartom, hogy a minisztertanács célul tűzi ki a felesleges megkötöttségek megszüntetését. Ezek a megkötöttségek igen gyakran bénították a helyes és gazdaságos műszaki fejlesztést. Nálunk is gyakran előfordult, hogy egyegy vállalatnak kellett célgép, amit könnyen meg tudtunk volna valósítani a termelés műszaki színvonalának emelése érdekében, de nem valósulhatott meg, mert a gyár nem rajzolhatta le saját meglevő gépét. A tervező vállalat 6—8 hónapra vállalta az átrajzolást, esetenként körülbelül 80 ezer forintért, holott a gyár elkészült volna vele önállóan két hónap alatt, 20 ezer forintért. Tisztelt Országgyűlés! A kormány a párt útmutatása alapján különböző intézkedésekkel emelte a dolgozók életszínvonalát, és ennek érdekében további intézkedéseket kíván tenni. Nem kívánom ezeket részletezni. Ezek a rendelkezések helyesek és mindnyájunknak, az egész dolgozó népnek osztatlan elismerését váltották ki. De mégis ki kell mondani, hogy ezek a rendelkezések a rendelkezésre álló tartalék jelentős részét felemésztik, és ez a tartalék nem végtelen! Azt hiszem, az eddigi intézkedésekkel már a vége felé járunk. A dolgozó nép életszínvonalának emelése most attól függ, hogy termelésünk mennyivel lesz több, jobb és olcsóbb. Ezt Pedig gyorsabban kell elősegíteni, mint eddig tettük. Az eddigi intézkedések jók, de a további felemelkedés alapját abban látom, hogy a dolgozók, a szocializmust építők alkotókészségének kell nagyobb lehetőséget adni. Ezt sürgetik a munkások; ezt sürgeti a műszaki értelmiségiek felfogásának, tudatának az elmúlt években elért nagy fejlődése is. Ezt valahogyan így lehetne megfogalmazni: évekkel ezelőtt, ha egyegy gyárban a dolgozók keresete, életszínvonala különböző okok miatt csökkent, általában így vetették fel velünk szemben a kérdést: „Adjatok több pénzt, mert ebből nem lehet megélni, amit most keresünk!" Ma így hangzik a követelés: „Jobban akarunk élni, ehhez biztosítsatok jobb munkafeltételeket, és mi megteremtjük az ország és a magunk számára a szebb és gazdagabb életet!" Sok minden más mellett erre az emberek tudatában lezajlott fejlődésre is építenünk kell, vagy alapvetően erre kell építenünk további munkánkban. A legmesszebbmenőkig igénybe kell venni és fejleszteni kell az emberek kezdeményezőképességét. Tisztelt Országgyűlés! Hegedűs elvtársnak, a minisztertanács elnökének beszámolóját reálisnak, megvalósíthatónak tartom, ezzel egyetértek. Ezért elfogadom, és elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Urbán Ernő képviselőtársunk. URBAN ERNŐ: Tisztelt Országgyűlés! Képviselő elvtársak! A minisztertanács elnöke, Hegedűs András elvtárs beszámolóját illetően két kérdéshez szeretnék hozzászólni. Az egyik a szocialista demokratizmus kérdése, a másik — ahogyan Hegedűs elvtárs kifejezte magát — az írókkal való félreértések, illetőleg nézeteltérések ügye. Mielőtt azonban szorosan vett mondanivalómra térnék, engedjék meg, hogy a beszámoló egészéről tegyek itt néhány rövid és látszólag szubjektív természetű megjegyzést. Az első: rendkívül tetszett — követendő példának, s egy bátor, a legszélesebb közvéleményre támaszkodó áDamvezetés megnyilvánulásának tartom — az a keresetlen, határozott és célratörő problémafelvetés, ahogyan Hegedűs elvtárs az állandóan folyó munkát s az előttünk álló feladatokat jellemezte. Kevés általánosságot, még kevesebb szólamot, de annál több konkrétumot és egy egész sor olyan intézkedést hallottunk, amelyek máris eredményre vezettek, vagy a közel jövőben termik meg nagyon egészséges és az egész ország számára érő gyümölcseiket. Ugyancsak tetszett, imponáló volt az a nyugodt, higgadt, magabiztos hang — első felcsendülését a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének júliusi plénumán hallottuk —, amelyet a beszámoló használt, és amely a többek között annak is bizonyítéka, hogy a kormány nem kapkod, tudja mit csinál, a helyzetnek teljes mértékben ura, s hogy intézkedései — hogy úgy mondjam — azt az eszmei bankót váltják a hétköznapi tettek aprópénzére, amelyet államvezetésünk a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének legutóbbi ülésétől kapott. Végül: csak üdvözölni tudom, s mint írót, megelégedéssel tölt el az a magasabbrendű szocialista humanizmus, amelynek szellemében az egész beszámoló fogant, amely a minisztertanács munkáját át- meg áthatja, s amelynek legfőbb célja a népjólét, a dolgozó emberről való nagyvonalú és ugyanakkor a megvalósítást illetően aprólékos és körültekintő gondoskodás. ORSZAQQYOLESl ÉRTESÍTŐ 106