Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-35

1781 Az országgyűlés 35. ülése 19í elszakadtak a lényegtől. Sokszor mondtuk, hogy proletárdiktatúra, de nem gondoltunk rá, hogy mi az. Október viharos, véres napjaiban azonban megtanulta az egész nép, mi az, hogy néphatalom, s megtanultuk azt is, hogy mit jelent a revansórt lihegő volt kizsákmányoló osztályok bosszúja. így vagyunk a többi szavakkal is. Erre a tanácskozásra jellemző még az emberi közelség. Azt hiszem, hogy itt az országgyűlésben nincs olyan ember, aki valamilyen lényeges ok miatt többre tarthatná magát a másiknál. Nincs közöttünk olyan, akire csodálattal nézhetnénk. Lehet, hogy ez baj, de azt hiszem, hasznos is, mert emberi közelségbe kerültünk, meglátjuk azt, amiben a másiknak igaza van, meglátjuk a hibáját is és azt hiszem, rendszerünk szerencséjére meg is merjük most már mondani. (Nagy taps.) És így, csak ezen az úton érvényesülhet, bizonyos mértékig már érvényesül is, az a kollektív bölcsesség, amit mi kommunisták a pártunkban úgy értelmezünk, hogy a párt tagjainak százezrei együttesen képezik a munkásosztály bölcsességét. Így érvényesül az a népi bölcsesség, amelyet — állítom —, ez az országgyűlés joggal képvisel, ha lesz bátorságunk a nép szavát meghallani, figyelembe venni és kimondani. Ezen a tanácskozáson nagyon sok értelmes, célszerű észrevétel hangzott el, ha nem is éles szavakban, szinte kritikaként. Amikor a Veszprém megyei bányászképviselő például azt mondotta: „nem helyes, hogy a nyolc órai munkaidőből igen jelentékeny idő vész el a nemzetgazdaság számára", ezt mint bírálatot is felfoghatjuk, mert a vezetők is észrevehették volna ezt már korábban, hiszen ahogy a felszólaló mondta, intézkedést vártak tőlünk. Ilyen észrevétel volt az is, amit Z. Nagy barátunk mondott, hogy a beszámolóban aránylag kevés szó esett a mezőgazdaságról. Pénzügyminiszterünk sem beszélt részletesen a mezőgazdaságról és ezt az új pénzügyminiszter mindjárt az első bírálatnak is felfoghatja, méghozzá jogos bírálatnak. Szóba került olyan kérdés is — ugyancsak Z. Nagy barátunk részéről —, hogy helyes volna, ha a termelőszövetkezeti mozgalom és a földművasszövetkezeti mozgalom nem teljesen külön vonalat jelentene és nem teljesen külön, egymástól függetlenül fejlődne. Ez az észrevétel nem először merült fel és eljön az alkalom, amikor sokat fogunk ezzel foglalkozni. A mi általános földművesszövetkezeteink fő haja az volt, hogy a szó igazi értelmében nem a szövetkezet funkcióját töltötték be. Ezek az általános szövetkezetek nevezhetők másodlagos állami boltoknak, mert a szövetkezeti mozgalom lelke elveszett belőlük. Hogy kinek a hibájából, ezt most már ne firtassuk, de hogy ezen változtatni kell, az szentigaz. Mindnyájunk nagy megelégedésére megszüntettük a begyűjtési rendszert és azt visszaállítani nem is fogjuk. Természetesen ez új problémát jelent. Emlékszem az egyik paraszti dolgozóra, aki — nem tudom hirtelen megmond hova — bement valamelyik dunántúli járási tanácshoz és megkérdezte, igazán eltörölték-e a begyűjtést, és egy félóráig magyaráztatta magaéri május 11-én, szombaton. 1782 nak, hogy tényleg eltörölték. Azt mondja, „hát nincs egy írás, ahol ezt meg tudná nekem mutatni?" Az illetőnél ott volt a hivatalos írás, megmutatta neki. A parasztember megnyugodott, el is indult kifelé és azután visszajött. „No, ez rendben van, ezt már értem, hogy a begyűjtést eltörölték, meg is vagyok nyugodva, De most azt mondja meg nekem, hogy a városi emberek hogyan lesznek mégis ellátva kenyérrel? És van egy sor hasonló kérdés. Ha a földművesszövetkezetek képesek lesznek arra, hogy igazi, eleven funkciójukat betöltve segítsenek megoldani a parasztság értékesítési és beszerzési problémáit, akkor igazi szövetkezetek lesznek, ellátnak egy sajátos funkciót és még a falu szocialista átalakítását is segíteni fogják. Milyen szövetkezet az, mi a szövetkezeti mozgalom abban, ha a falu lakossága szempontjából abszolút mindegy, hogy ott állami bolt van-e, vagy szövetkezet, mert hajszálra ugyanazt a funkciót látja el. Ez nem igazi szövetkezet, és nagyon igaza van Z. Nagy barátunknak, amikor ezt szóváteszi. Sok más hasonló konkrét kérdéssel kapcsolatban hangzott el értelmes észrevétel, amelyekkel kapcsolatban az a feladat, hogy az egyes szakminiszterek jól megjegyezzék maguknak és foglalkozzanak velük. A vitában mégis az a legfontosabb, hogy egyetértés van a fő kérdésekben. Az országgyűlés félreérthetetlenül — abszolút többségében élesen elítéli az októberi ellenforradalmi felkelést mint a kapitalista földesúri rendszer és a, fasiszta állam visszaállítására tett kísérletet. Ez teljesen kiderült a felszólalásokból és a visszhangból, amit a felszólalások keltettek. Kiderült az is, hogy az országgyűlés tagjainak túlnyomó többsége a népi demokratikus hatalom, a népi demokratikus állam híve, azzal a belső tartalommal hogy ennek az államnak biztosítania kell a szocialista társadalom építését, végső fokon teljes felépítését. Egyetértés van külpolitikánkat illetően is. A mi külpolitikánk — helyesen — imperialistaellenes, a szocializmus és a béke nemzetközi erőire támaszkodik. Arra törekszik, hogy erősítse a szocialista tábor országainak egységét és ezen belül a mi népünk és országunk szempontjából különleges fontosságú szovjet—magyar barátságot. Az országgyűlés többsége — megállapítható — ezzel is egyetért. Egyetértés van a tekintetben is, hogy bár mi nem a katonai blokkpolitika hívei vagyunk, de a szocializmus és a béke erői jogos önvédelmi szervezetének tekintjük a varsói szerződést. Hívei vagyunk a varsói szerződésnek, következésképpen hívei vagyunk annak is, hogy a szovjet csapatok Magyarországon tartózkodjanak addig, amíg imperialista agresszív törekvésekkel és az imperialisták erőinek törekvéseivel állunk szemben. Egyetértés van a külpolitika olyan vonását illetően is, hogy mi a békés egymás mellett élés hívei vagyunk. Ez a mi részünkről ugyancsak nem frázis. Számunkra az a megfelelő, ha normális államközi viszonyt teremtünk, vagy tartunk fenn bármilyen társadalmi berendezkedésű