Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-34

1763 Az országgyűlés 34. ülése 1957. évi május 10-én, pénteken. 1764 zésnek megfelelően a mi vidékünkön is megkezdődtek és szépen haladnak a bányásziakás építések, a kolóniák, bányatelepüleseK építése, úe nem tudunk magyarázatot találni arra, hogy ha már egy kolóniát építenek, mi szükség van arra, hogy azt a bányaüzemektol hat-nét Kilométerre építsék, mikor a bányák közelében lenne megfelelő hely erre a célra, lenne olyan telepneiy, amely alatt nincs szén. Talán azért csinálj aK így, hogy 6—7 kilométerről ismét autóbuszitaravanoKat kelljen indítani a bányászok munkába szállítására? Más magyarázatot nem tudunk erre találni. Tisztelt Országgyűlés! Mi, bányászok, nemcsak részt kívánunK venni a szocializmus építésében, hanem a jelenlegi viszonyainknak megfelelő kemény feladatot Kérünk. Ehhez mindössze azt kérjük, hogy a felsőbb szervek, elsősorban a minisztériumok támogassanak bennünket abban, hogy a helyi sajátosságoknak megfelelő jó javaslatokat végre tudjuk hajtani, meg tudjuk valósítani lent a végrehajtás területén. Kádár elvtárs a kormány beszámolójában köszönetét fejezte ki a bányászoknak hősies munkájukért. Mi ezt a köszönetet ügy fogadjuk, mint a kormány bizalmát. Ezt a bizalmat igyekszünk jó munkánkkal még jobban kiérdemelni. Es a kölcsönös bizalom lesz az, amely a proletár munkás-paraszt hatalmat még jobban megerősíti és megszilárdítja. Ennek tudatában a kormány beszámolóját elfogadom és azzal teljes egészében egyetértek. (Taps.) ELNÖK. Felszólalásra következik Parragi György képviselőtársunk. PARRAGI GYÖRGY: Tisztelt Országgyűlés! Talán megmondom őszintén, hogy valami kis 'beidegződés van bennünk a múlt országgyűlésekből, hogy már nézzük az órát. (APRÓ ANTAL, a minisztertanács elnökhelyettese: Óvatos ember vagy.) En megmondom, nézem azt az órát is, amely a történelem órája, a magyar történelemnek, az országgyűlésnek az órája, amely tegnap itt elkezdődött. Es lehet néznünk a saját óránkat is, hogy hogyan is nézünk ki ebben az időben. Én meg akarom nyugtatni képviselőtársaimat, hogy felszólalásom az úgynevezett säusszban történik, slussz jellege van. (Derültség.) Meg kell mondanom azt, hogy mi újságírók és nyomdászok szakmai és „jó magyar" nyelven slusszmak nevezzük azt, amikor bekövetkezik (Közbeszólások: a lapzárta.) a lapzárta. (Derültség.) Ez olyan helyzetet és olyan lelkiállapotot jelent, hogy az újságírók és a nyomdászok is szeretnek most már gyorsan beszélni, gyorsan intézkedni. Azt hiszem, hogy ezért a jellegért nem kell tisztelt képviselőtársaim külön elnézését kérnem. Ez alatt a rövid idő alatt mégis szeretnék több olyan fontos kérdést érinteni, amelyek ma különösen foglalkoztatják az ország közhangulatát, a népet, amelynek a megbízásából tárgyalunk most. Érzelmeket nem akarok kifejezni, ment hiszen az országgyűlés új időszakának szellemét a többi között az jellemzi, hogy sokkal színesebb, emberibb hangulata van, mint a régi országgyűléseinknek volt. Ezzel természeteORSZAGGYÜLÉSI ÉRTESÍTŐ sen semmivel sem akarom lebecsülni a régi országgyűléseink nagy jelentőségét. Mint olyan politikai újságíró, vagy ha úgy tetszik, újságíró-politikus, aki a második világháború előtt, alatt és utána korunknak a szocializmus mellett párhuzamosan kialakult legnagyobb koreszméje, a Népfront-gondolat mellett szállt mindig síkra, elsősorban Kádár János, a minisztertanács elnöke kormánynyilatkozatának azzal a részével kívánok foglalkozni, amelyben a Hazafias Népfrontról szólt. Állíthatom, hogy az ország széles tömegeiből váltott ki várakozó visszhangot a kormánynyilatkozat ama bejelentése, hogy politikai életünk tényleges, aktív tényezőjévé akarja emelni a Hazafias Népfront mozgalmát. Szándékosan hangsúlyozom ezt a jelzőt, hogy várakozó. Mert mondjuk meg őszintén, úgy van, ahogy Z. Nagy Ferenc képviselőtársam a maga zamatos magyar nyelvén, okos magyar észjárásával világosan kifejtette, hogy a Hazafias Népfront-mozgalom terén súlyos hibákat követtek el. Állapítsuk meg, hogy ezek a hibák elsősorban Nagy Imrének, Jánosi Ferencnek most már egészen világos kétkulacsos, de azt is állíthatom, hogy cinikus politikájának tudhatók be. És utána természetesen következtek be tétovázások, országos ingadozások és helyi csetlések-botlások. Mindezek természetesen jogossá teszik a „csak" várakozás hangulatát. De ebben a „csak" hangulatban ma már sokkal több rejlik, mint kétkedés és gyanakvás. Az az emberi közvetlenség, amellyel az Elnöki Tanács, a minisztertanács elnöke, tagjai, az országgyűlés tagjai nemcsak beszélnek, de cselekszenek is, ezt a várakozást ,ma már ezzel a reménységgel töltik meg, hogy végre a Hazafias Népfrontból is az lesz, amit a kormánynyilatkozat ígér, vagyis politikai életünk aktív tényezője. — Nem akarok e kérdés nagy politikai súlyára külön rámutatni, elég ha azt mondom, hogy a nemzeti összefogásnak a Hazafias Népfront nemcsak külső szimbóluma, hanem egyik megvalósítója is. A nemzeti összefogást a Magyar Szocialista Munkáspárt szervezi, foglalja alkotó, a mai belpolitikai és világpolitikai tényezők vastörvénye által diktált formába. Ez alatt olyan formát értek, amilyenbe a kohókból folyó izzó vas öntődik és kötődik, vagyis igenis ebbe a formába kell és akarjuk belevinni a Hazafias Népfrontot. A párt azonban kifejezetten hangsúlyozza, hogy tagjainak száma, a múlt tanulságait levonva, korlátozott. A széles népi tömegek viszont méginkábfo, mint a múltban, követni akarják a párt iránymutatását, elsősorban azért, mert szemükkel látják, eszükkel felfogják, hogy a párt mentette meg népünk belső békéjét, elhárította a polgárháborút, mindennél kegyetlenebb háború formáját és katasztrófáját és — frázis nélkül mondj uk ki — megmentette országunk és

f Közép-Európa, de talán az egész világ békéjét. A pártonkívüli tömegek azonban nem egyszerűen fejbólintó Jánosok, nem szavazási leltári tömegek, hanem gondolkodó és főleg dolgozó emberek, akiknek éppen úgy tulajdonuk, örömük és szenvedésük, hősi és új honfoglaló munkájuk a Magyar Népköztársaság földje, a 130