Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-34

1761 Az országgyűlés 34. ülése 1957. évi május 10-én, pénteken. 1762 adó gazda volt, s ő adott munkát, ő sajnálta a szegény embereket. De azt is magyarázta, hogy azért nem jó a mostani bányaművelés, mert a népi demokrácia ideje alatt egyetemről kikerült mérnökök vezetik a bányát. Természetes, hogy ilyen és ehhez hasonló hangok talajra találtak — elsősorban a soha dolgozni nem akaró emberek tömegeiben, a huligánok között és a börtönből kiszabadult fasiszta rabok körében. Azt is meg kell mondani, hogy jó néhány becsületes ember is ezeknek a befolyása alá került, nem látott tisztán. Ezek az emberek ma már szégyellik magukat a dolgozó nép előtt. Szükséges megemlíteni azt is, hogy bányászaink körében nem ütött volna az ellenforradalom ilyen nagy rést akkor, ha a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségén belül nincs ez a nagy ingadozás. Elsősorban ez hatott ki oda, hogy a bányászok is bizalmatlanok és bizonytalanok lettek. De szükséges azt a véleményt is felszínre juttatni, hogy november 4-e után, amikor Kádár elvtárs és a forradalmi munkásparaszt kormány határozottan megszabta az irányvonalat, bányászaink józan gondolkodású tömegei azonnal követték. Azt is meg kell mondani, hogy mi bányászok helyeseljük a határozott és kemény intézkedéseket, s egyetértünk ezekkel. Tudjuk azt, hogy a proletár demokráciára nagy szükség van, de jelen viszonyaink között a proletárdiktatúra vasöklére nagyobb szükség van, mert a tapasztalatok alapján látjuk, hogy oda sújt le, ahova kell. A bányászok ragaszkodása a munkásparaszt hatalomhoz mindezek mellett megmutatkozott akkor, amikor a Fejér megyei szénbányák már december 15-én, az ellenforradalmi és huligán összetételű munkástanácsok agitációja ellenére is szervezetten megkezdték a termelést. Büszkék vagyunk arra. hogy a mi bányászaink, a balinkai szénbányák dolgozói a pártszervezet vezetésével, a szakszervezet, a munkástanács, az üzemvezetés kezdeményezésére, a 2400 dolgozó egyetértésével országos felhívást intézett a többi bányákhoz annak a célnak az elérése érdekében, hogy az energiahiányt meg tudjuk szüntetni. Megmondom, hogy ennek a felhívásnak a Középdunántúli Szénbányászati Tröszt üzemei és a nógrádi bányászok tettek eleget a tekintetben, hogy írásban csatlakoztak. Ennek ellenére büszkék vagyunk arra is, hogy az ellenforradalom fegyveres leverése után a szeptemberi széntermelési szintet elsőnek a balinkai szénbányák üzemei, másodiknak a pusztavám! szénbányák üzemei érték el. A proletárhatalom mellett való kiállás, az ahhoz való ragaszkodás fényes bizonyítéka volt a március 15-i termelés. Amikor az ellenforradalom az úgynevezett MUK-jelszóval lépett fel, a mi szénbánya üzemeink olyan hatalmas teljesítményt hoztak felszínre, amilyent a bányák fennállása óta még nem tudtak elérni. (Taps.) Ezt fokozták április 4. és május 1. tiszteletére. A bányászat megszilárdulásához nagyban hozzájárult a forradalmi munkás-paraszt kormány határozata, amely rendezte a gazdasági nehézségek ellenére is a bányászok bérét, ami azt jelenti a többi között, hogy az én választókerületem átlagos vájárkeresete októberben 1500 forint volt, 1957 áprilisára pedig 2150 forintra emelkedett, ösztönző hatással volt a részesedés visszafizetése is és ösztönző hatással volt, munkakedvet adott az, hogy a kereskedelmi szervek kellő mennyiségű fogyasztási és iparcikkel látták el a bányavidékeket. Tisztelt Országgyűlés! Ma szénbányáinkban termelünk. De nem szabad megfeledkezni arról, hogy az ellenség aknamunkája tovább folyik. Lazítják a munkafegyelmet, akadályozzák a termelést, szabotálási kísérletekkel foglalkoznak, egyszóval ahol lehet, ártanak. Ezért most kemény, hathatós intézkedésekre van szükség ezeknek megakadályozása céljából. Bennünket jelenleg az foglalkoztat legjobban, hogyan, mi módon tudnánk az országnak több és olcsóbb szenet termelni. Ennek érdekében választókerületem üzemei önköltségi ankétok és tapasztalatcserék sorozatát bonyolítják le. Ennek eredménye már mutatkozik. Több intézkedés történt már bányaüzemeink vezetni és munkásai részéről. Ugyanakkor, amikor ilyen gazdasági problémákkal foglalkozunk, néhány intézkedés boszszant is bennünket, olyan intézkedés, amely a széntermelés gazdaságosabbá tételét akadályozza. A többi között még az úgynevezett „párttól, kormánytól független szabad szakszervezet" határozata alapján a szénbányákban bevezették a nyolcórás munkaidőn belül a ki- és beszállást az aknába. Ez azt jelenti, hogy amíg ezt megelőzően a termelő harmadok között 30—40 perc volt a munkakiesés, jelenleg ez általában 30 percet jelent. Ezért arra van szükség, hogy a Bányász Szakszervezet sürgősen intézkedjék e határozat visszavonása érdekében. Egyöntetű . vélemény, ez a bányászok véleménye, hogy ezzel nem értünk egyet. Másik ilyen problémánk a bányaüzemek önállóságának problémája. Igaz, hogy ez papíron megvan, de ha a valóságban nézzük meg, komoly akadályokba ütközünk. Éves szinten nincs meghatározott, végleges terve a bányáknak, sem termelési terve, sem önköltségi terve. Az a vélemény, hogy legyen az a terv feszített, reális, de legyen. A bányák vezetői és dolgozói tudni akarják, hogy mi is az ő tervük és ne legyen az, hogy hónapközben kétszer is, háromszor is változtatják azt a tervet. Ez nem ösztönöz a többtermelésre. Az önállósággal kapcsolatban még egy komoly probléma: Egy-egy bányaüzem kollektívája saját maga nem döntheti el, hogy egy-egy aknájából, vagy üzemrészéből mennyi szenet termeljen ki. A helyi sajátosságok figyelembevétele nélkül a tröszt szuverén hatásköre ez. Ezt a tröszt dönti el. Ez sem helyes megoldás. Kollektív véleményünk az, adjanak lehetőséget a felsőbb szervek, a minisztérium, a trösztök ahhoz, hogy a bányák a helyi sajátosságok figyelembevételével legalább a feladatukat elláthassák. Bízzanak végre egyszer már a bányaüzemek kommunistáiban, munkásaiban és vezetőiben. Választóim megbízásából még egy kérdést vetnék fel, ami a gazdaságosság kérdését illeti és kérjük, hogy az illetékes szakminisztériumok a jövőben ezt is alaposabban vizsgálják meg. Ez a bányászházak építésének kérdése. A rendelke-