Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-34

1749 Az országgyűlés 34. ülése 1957. évi május 10-én, pénteken. 1750 országgyűlés előtt, hogy az egyfázisú, a kétfázisú és a háromfázisú villanymotor exportja és gyártása mit jelent forintban. Bizonyította, hogy az oldalkocsis motorkerékpár gyártása mit jelent forintban, de meg sem említette azt, hogy külkereskedelmi mérlegünk szempontjából mit jelentene, ha legalább azt a vetőmagot tudnánk ma évről évre exportálni, amit háború előtt exportáltunk. Pedig én azt hiszem, hogy elérné a motorkerékpár forintértékét. (Apró Antal: Csoda nélkül! Derültség.) Tisztelt Országgyűlés! Nem kis dolog ez; tudom jól, hogy lehetőségeink az ipari fejlesztés terén a szocialista termelésben nagyok — amit eredmények bizonyítanak. Higgyük el: a mezőgazdaságban lehetőségeink ennél nem kisebbek és talán még biztosabbak is. Ha a jövő útját kiépítjük, sokkal több súllyal kell rátérnünk a mezőgazdaság útjára, illetve annak fejlesztésére. Itt megint szóvá kell tenni egy dolgot. Bevallott célunk, utunk-módunk a szocializmus építése a mezőgazdaságban is. Jellemző arra a súlypontra, amit a mezőgazdaság elért, hogy a szocialista szektor sem úgy él mindenki tudatában, hogy ez már tényleg a mienk. Erre számtalan példa van. Minden hónapban, szinte minden héten előfordult a múlt években: táblásított vetésforgóval többéves távlati ütemtervvel ellátott állami gazdaságokból ki kellett hasítsunk egy darabot pedagógus földnek — és ki js hasítottunk. Én nem tudom, hogy ez a legolcsóbb módja-e a pedagógusok helyzete javításának, de hogy a szocializmus építése egy kis szépséghibát szenvedett, az kétségtelen. Itt a másik szektor, a termelőszövetkezetek szektora. Ez a legtöbb szóbeszédet, a legtöbb vitát váltotta ki a múltban is és ma is. Talán nem túlzok, amikor azt mondom, hogy a mostani félév lezárása után következő szakasznak ez a legsorsdöntőbb útja és kérdése. Megint csak azt kell mondanom, anélkül, hogy a részletek taglalásába belemének: ha megnézzük az eredményt, amit az elmúlt évek nem kevés munkájával, nem kevés állami áldozatával elértünk, meg kell állapítanunk, hogy valami itt nem volt rendben, mert annyi munkával, annyi áldozattal több eredményt kellett volna elérnünk. Bizonyosság erre a népi Kína, amely évekkel később fogott a dologhoz, már jóval túl van a háromnegyed részén a mezőgazdaság szocializálásának. S hol vagyunk mi? Csak megemlítem azt, amiről ma a legtöbb szó esik: A termelőszövetkezetek önállósága, a jövedelem elosztása, a gépesítés. Szerintem aggasztó az, hogy ezekben a kérdésekben egymással teljesen ellentétes véleményeket lehet hallani. Vannak felelős állásban levő barátaim, akik szerint káros az önállóság ilyen értelmezése, akik kételkednek abban, hogy az önkéntesség elve alapján mennyire megy a dolog, vannak barátaim, akik azt állítják, hogy csak önkéntesség, csak önállóság, vannak akik szerint gépet venni kívánatos, vannak akik szerint gépet venni nem kívánatos. Én azt hiszem, hogy a kormányzatnak egyik legfontosabb teendője végre eszmeileg is rendet teremteni. Meg kell keresnünk az útját és módját — meg lehet és meg kell találni —, hogy tudjunk szocializmust építeni a falun, a mezőgazdaságban is, s meg kell találnunk a módját, hogy a nép hittel építse. Talán nem tévedek, amikor azt mondom, hogy az ezeri a téren elkövetett egyik legnagyobb hibája volt a szervezőknek az, hogy sokszor kevés volt a hitük a szocializmusban, mert ha hittek volna a szocializmusban, talán más utakat kerestek volna. Tudom, hogy ez elég kényes kérdés, de ha nem beszélünk róla, akkor is megmarad. A mindennapi élet naponta fogja felvetni ezt a problémát, s meg kell találnunk a megoldás módját. Hadd világítsak rá egyetlen módra. Nem tudom, nem volt-e súlyos hiba, hogy évről évre külön vonalon futtattuk a termelőszövetkezeti szervezést és külön a földművesszövetkezetekét, amelyek mégiscsak szövetkezetek voltak, ha nem is voltak annyira népi szövetkezetek, mint kellett volna lenniük; ha sokszor csak a néppel szembenálló érdekeltségű kereskedők voltak is. De miért voltak azok? Ezen a vonalon is talán többet lehetett volna elérni, mint amennyit elértünk. És amikor ma nemegyszer olyan véleményeket hallunk, hogy ezek a különböző társulások, laza társulások nem szocialista szövetkezetek, ezeket kár is engedni, nem tudom, hogy ezek a nézetek helyesek-e. Ha jól emlékszem, Kádár elvtárs olyan kijelentést tett, hogy támogatni kell ezeket az alsó társulási szövetkezeteket is. Ha egyébért nem, támogatni kell az út és a mód keresése érdekében, mert meg kell találnunk a módját és hiszem, hogy meg is fogjuk találni. Még egy kérdés. Kádár elvtárs beszélt a többpártrendszerről is. Nem nagyon dicsekednivaló, hogy az országgyűlés öregebb tagjai közé tartozom, és külön még a más pártállásúak közé. Néhányan vagyunk még itt, akik az 1930-as évek óta annak idején a Kisgazdapártot szerveztük. Sok-sok áldozatot, munkát, hitet öltünk bele. És amikor mostanában felvetődik, mert felvetődik, hogy mit keresek én, aki több évtizedes múlttal a Kisgazdapártban voltam, a szocialisták táborában, kertelés nélkül meg szoktam mondani, hogy ezt nem is szégyellem, mert megvan rá a komoly okom. Láttam a való életben a kisparaszti élet küzdelmét. Láttam azt, hogy alig temették el az apát, összevesztek a gyerekek az örökségen. Akkor elgondolkodtam, vajon nem volna-e valami más, megnyugtató emberi életforma, amely biztosítaná az emberi életmódot vagyonszerzés nélkül is. Akkor még a szocializmusról elég keveset tudtam. Láttam továbbá azt a küzdelmet, amit a paraszt folytatott, hogy megtartsa a kis földjét, vagy még többet szerezzen hozzá. Láttam, hogy vasárnap alig ette meg az ebédet, szaladt kifelé tovább gyűjteni. Ezt holtáig így csinálta. Elgondolkodtam azon, vajon nincs-è más út is, amely emberibb életet adna. De a döntő dolgokat ahhoz, hogy hitem legyen a szocializmusban, 1945 óta láttam, mióta képviselő vagyok. Láttam, hogy akikről én évtizedeken át azt olvastam az újságokban, hogy szocialista vezérek, marxisták, tőkeellenesek, végül is egy táborba kerültek kint Amerikában. Peyer Károly, Fábián Béla, Varga Béla — mindegv volt, hogy gróf, vagy klerikális. (MAROSAN: A Horthy-parlament együtt van Ameri-