Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-34

1747 Az országgyűlés 34. ülése 1957. évi május 10-én, pénteken. 1748 Én tudom azt, hogy kevésszer volt még magyar kormány, amely olyan nehéz helyzetben indult el az útjára, mint a forradalmi munkásparaszt kormány. És tudom azt is, hogy az erő, amely eredetileg rendelkezésükre állt, kevés volt. De itt volt a Szovjetunió segítsége, amelyet, megint csak azt mondom, nemcsak a párttagoknak, de minden magyarnak köszönettel kell tudomásul venni — mert ez a való igazság. És ha most számotvetünk magunkkal — miként Kádár elvtárs mondotta —, hogy lezárult egy szakasz, új úton indulunk el egy új szakaszra, felvetődik a kérdés, hát hogyan tovább? Azt hiszem, erre feleletet adott a beszámoló. Tovább építjük a szocializmust városon és falun is. Hát ez talán így eléggé általános megállapítás. Mert itt megint felvetődik a kérdés, és hogyan építjük tovább. Csak úgy építhetjük tovább a szocializmust, hogy hűek maradunk a szocialista táborhoz való tartozásunkban és idebent azon igyekszünk, hogy minden magyar a maga helyén megtalálja a maga útját és módját, hogy tényleg álljon a szocializmus mellé. És talán helyes lenne azt a manapság elégszer hallott kiértékelést megvizsgálni, vagy legalábbis megvilágítani, hogy ahhoz mérjük le, hogy valaki a szocializmust hiszi-e, vagy kevésbé hiszi, hogy elismeri-e a múlt eredményeit, vagy túlságosan hangoztatja a múlt hibáit. Szerintem van ennek az értékelésnek egy jobb módja is. A szocializmus máma a világon mindenütt, még a kapitalista országokban is koreszme, attól teljesen függetlenül, hogy vezetők a múltban helyesen, vagy kevésbé helyesen végezték-e munkájukat. Mert van is erre értékmérő. Éppen az, amit szoktak hangoztatni, a múlt hibáinak felszámolása. Hát, tisztelt Országgyűlés, hogy eredményeket érünk el, nem is keveset a kétségtelen hibák dacára, ez maga a szocialista építőmódnak egy mindennél megcáfolhatatlanabb bizonyítéka — mert így van. Más kérdés az, hogy ezek az eredmények mennyivel lehettek volna nagyobbak a hibák nélkül. De ez magán a kiértékelésen nem változtat, a szocialista építési mód minden kritikán felül verhetetlen ebben. Talán rámutatok egy néhány alapigazságra ezen a téren. A magam vonalán — mert én a mezőgazdaság vonalán dolgozom —•, ha volt a kapitalista Magyarországon 390 nagybirtok, annak a 390 tulajdonosnak különböző egyéni nézete volt, különböző szeszélye volt, különböző forgótőke ellátottsága volt. Egyik az oroszlánvadászatot szerette, a másik a fácánt, egyik a lovat szerette, másik a juhot, stb. A szocialista nagyüzemben, amikor a 390 állami gazdaság egykézben, egy cél érdekében dolgozott, itt a termelésnek szinte beláthatatlan lehetőségei és adottságai vannak. (Ügy van, helyes!) Itt meg kell mondanom azt, hát bizony ezeket nem használtuk ki kellően. (Kádár János: De Z. Nagy, a régi urak hiba nélkül nyúzták a népet. Derültség.) A dolognak erre a részére később akarok rátérni, ez külön egy nagyon súlyos kérdés. De maga a termelés ténye, a szocialista és nem szocialista termelés ténye az, és máma én nem tudok azzal egyetérteni, amikor például dicsekvően tüntetjük fel, hogy hát igen, a szocialista ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ állami gazdaságokban eredményesen dolgoztunk, mert ennyi meg ennyi százalékkal már többet termelünk a magántermelőknél. De mennyivel termelhetnénk többet egykézben, egy irányításban — hibák nélkül. Talán mindenki előtt érzékelhető, aki nem is dolgozik mezőgazdaságban, mert ma a gépesítés korszakában vagyunk. Sok ezer traktorunk van, több mint másfélszerese a vonóerő, ami a magyar mezőgazdaságnak rendelkezésére áll a háború előttihez viszonyítva. Ez a másfélszeres vonóerő-többlet a terméstöbbletben nem mutatkozik meg. Ha megnézzük az átlagterméseinket — hasonlítva a környező országokhoz képest — meg kell állapítsuk azt, hogy 1890 óta lényegében a magyar mezőgazdasági átlagok — az egyetlen tejtermelés kivételével — alig emelkedtek valamit. Pedig — itt megint nem akarok én bonyolult statisztikai és egyéb adatokra rátérni —, ha talán megvilágítom, mindenki által érthető lesz. A természeti adottságaink — mindent beleértve, ami csak van — időjárás, éghajlat, gépesítés, egyformán hatnak és mégis mit látunk: a tíz mázsa körüli átlagos búzatermésünk hogy jön ki? A jó gazdaságokban van 16 mázsás átlag, a gyengébbekben van hatmázsás átlag, pedig egyformán esik az eső, egyformán süt a nap egyikre is, másikra is. Ha a külső körülményeket figyelembe véve az adottságainkat kihasználnánk és mindenütt elérnénk azt, amit ma is nem egy, hanem több helyen elérünk, nem volnánk abban a helyzetben, hogy probléma, hogy népünknek honnan adunk kenyeret. Egy négyszögöllel sem kellene emelnünk a búza vetésterületét, ha mindenütt azt hoznánk ki, amit ma is kihoznak a jobb helyeken. De vegyük másik oldaláról, hogy milyen egyszerű a segítség módja. A Komárom megyei állami gazdaságok igazgatósága évekre menőleg feldolgozta a kenyérgabona terméseredményeit a vetésidőtől függően. Csalhatatlanul, biztosan az október első felében elvetett búzák adták a legtöbbet, 12 mázsán felüli megyei átlagot, az október második felében elvetett búza nyolc mázsa körüli megyei átlagot, a novemberben, decemberben vetettek pedig 4—5 mázsás átlagot adtak. Hát, ha csak annyit tudtunk volna elérni eddigi szocialista építésünk során, hogy már nem lenne vitás az, hogy időben vessünk, s így érjük el azt, amit el tudunk érni adott talajviszonyaink között, már szintén nem volna kenyérgabona behozatalra szükség. Mindezeket azért kívántam most szóvá tenni, mert maga Kádár elvtárs is mondotta, hogy beszámolójában keveset foglalkozik gazdasági dolgokkal, hiszen erre majd külön a költségvetés tárgyalásakor kerül sor. Van azonban mégis egy dolog, amivel számolni kell: elsősorban a szemlélet dolgával. Nekünk ahhoz, hogy népünk életszínvonalát emeljük, természetesen számításba kell vennünk azt, amink van, s azt, amit tenni tudunk. Itt van a magyar mezőgazdaság majdnem tízmillió hold szántója — ez is a mienk, s erre kevés, vagy legalábbis nem elegendő figyelmet fordítottunk ez ideig. Hiszem, hogy a jövőben nagyobb figyelmet szentelünk ennek. Azt hiszem megbocsátja Antos elvtárs, hogy bekapcsolódok mai beszédébe. Bizonyította itt az 129