Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-34

1703 Az országgyűlés 34. ülése 1957. évi május 10-én, pénteken. 1704 1956 júliusától, tehát jóval október előtt, már határozottan megkezdte a régi hibák kijavitását és ha van ideje rá, rendbe is hozza a párt és az ország ügyeit, ök azonban éppen ezt akarták mindenképpen megakadályozni. Az igazi frontok október 23. után hamarosan élesen kirajzolódtak. Az ellenforradalmi fegyveres felkelés részvevői, a fasiszta fejvadászok, a gazdasági életünket szétziláló sztrájkok szítói és szervezői elsősorban a régi rend levitézlett maradványaiból, a börtönből kiszabadított háborús bűnös fasiszta elemekből és a zavarosban halászni igyekvő közönséges bűnözőkből verődtek össze. Közülük kerültek ki az ellenforradalmi felkelésnek véres alakjai, jellegzetes képviselői, akiket a burzsoá sajtó és a külföldi rádiók hazug hangja a márciusi ifjakhoz hasonlított, s az egekig magasztalt. A nép az ilyen nagy történelmi sorsfordulókon ismeri meg igazi vezetőit. Ma már nem lehet kétséges, Nagy Imre és társai a történelem szemétdombjára kerültek. Ezekben a napokban a magyar nép keserves tapasztalatokat szerzett arról, mit jelent az, ha a munkásosztály vezető pártjában nincsen egység, ha a külső ellenség belül is szövetségesekre talál. Nagy Imre, a régi párttagsággal rendelkező áruló, az ellenforradalom politikai vezéralakjává süllyedt. 1953 után egész tevékenysége pártellenes és egyben népellenes volt. ö is csak egyedül akart uralkodni, de az a tény, hogy egy kommunistának ismert ember ült a miniszterelnöki székben, amikor az utcán gyilkolták a kommunistákat, amivel kapcsolatban ennek a miniszterelnöknek egy szava sem volt, hallatlan zavart okozott a munkások, a dolgozók között. Ebben a helyzetben majdnem elveszett a munkáshatalom. Az országban pedig égették a szabadság vörös zászlaját és sárba taposták a vörös csillagot az ellenforradalmárok. Ez a helyzet felismerését a dolgozóknak részben megkönnyítette. Hiszen nemcsak olyan proletárköltő, mint József Attila, nemcsak a világszabadság lánglelkű dalnoka, mint Petőfi Sándor, hanem még olyan haladó polgári demokrata, mint Ady Endre is azt hirdette: „Mióta ember néz az égre, vörös csillag volt a reménye." Vajon véletlen-e, hogy az október 23-i ellenforradalom a proletár nemzetköziség szimbólumának, az ötágú vörös csillagnak leverésével, a munkásgenerációk reakció által kiontott vérétől piros proletárzászlók elégetésével kezdődött, majd a munkások legjobbjainak, a kommunistáknak, a szocializmust fegyverrel védő államvédelmistáknak kegyetlen mészárlásával folytatódott. Tisztelt Országgyűlés! Ez nem volt véletlen. Ebben az ellenforradalom céltudatossága és következetessége jutott kifejezésre. A nacionalizmus, a sovinizmus, a szovjetellenesség gálád, népellenes ösztöneinek felszításához kellett a vörös csillagok leverése, a vörös zászlók meggvalázása is. A munkásosztály élcsapatának, a munkásság, a nép és a népi hatalom vezető erejének, a kommunista pártnak a szétveréséhez kellett a kommunisták akasztása, megkínzása, bebörtönzése, megfélemlítése. Az ellenforradalom a párt, a vezető erők ellen támadt elsősorban. Az államvédelmi szervek, az egyéb fegyveres erő, a munkáshatalom védő karja ellen másodsorban. Régi úri huncutság ez. A parasztháborúktól kezdve, a későbbi bér-' és politikai harcok idején is ez volt a tőkés taktika: előbb foszd meg őket- vezetőjüktől és védelmezőjüktől, azután könnyűszerrel leigázhatod őket. Az ellenforradalomnak átmenetileg sikerült az ifjúság egy részét a nacionalizmus, a sovinizmus mákonyával elbódítania. Még az 1848 márciusi forradalom jelmezeit is magukra akarták ölteni. Ma már ezek is látják, hogy az októberi ellenforradalom csúfosan levitézlett bajnokaira sehogyan sem illett a márciusi ifjak dolmánya. Hiszen Kossuth és Petőfi, Vasvári és társai a Habsburg zsarnokság ellen, a haladásért szálltak síkra, népüket a világszabadság lobogója alatt a haladás irányába vezették — ezek meg a haladást akarták elgáncsolni. Novemberben, amikor az ellenforradalom kíméletlen leverésére határoztuk el magunkat a néphatalom megvédése érdekében, akkor nemcsak Lenin, de Kossuth Lajos útmutatásait is követtük, aki azt tanácsolta: ha megdobnak kővel, dobd vissza mennykővel. Akik olyan szívesen élnek vissza a kossuthi eszmékkel, azok ne panaszkodjanak, ha a nép hatalma az igazi Kossuth szellemében sújt le rájuk. Az ellenforrádalmárokkal szemben okvetlenül érvényesíteni kell népköztársaságunk törvényeinek szigorát. Ugyanakkor óvakodni kell minden túlkapástól, a szocialista törvényességet minden módon biztosítani kell, nem feledve, hogy milyen súlyos károk származtak a pártra és a népi demokráciára a múltban abból, hogy egyes régi vezetők hibájából megsértették a szocialista törvényességet hazánkban. Tisztelt Országgyűlés! Fél évvel ezelőtt halálos veszélyben volt a munkáshatalom hazánkban. De népünk és az egész haladó emberiség szerencséjére akadt "Hazánkban olyan erő, a kommunistáké, a munkások, a parasztság és az értelmiség legjobbjaié, akik az újjászerveződő párt vezetésével megtalálták a kivezető utat az elkerülhetetlennek látszó katasztrófából. Népünk szerencséjére erős szálak kötöttek össze bennünket a szocialista táborral. Akadt olyan szocialista nagyhatalom, a világ haladó népeinek reménysége, a szocializmust építők barátja és támasza, a Szovjetunió, amely kérésünkre nem nézte tétlenül, miként esik áldozatul sokat szenvedett hazánk, jobb sorsra érdemes munkásosztályunk ' és parasztságunk az imperialisták és a belső reakciós erők összeesküvésének. Segélyt kérő kiáltásunkra cselekedett és megvédett bennünket a fasizmus felülkerekedésének és a háború kirobbanásának veszélyétől. Szovjet testvéreinknek a proletár internacionalizmus szellemében nyújtott önzetlen és hősies segítsége felért hazánk új felszabadításával. Sose feledjük el azoknak a hős szovjet harcosoknak az emlékét, akik a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének és a Szovjetunió Kommunista Pártjának neveltjeiként egy pillanatig sem haboztak, hogy fiatal életüket áldozzák a mi munkáshatalmunk visszanyeréséért. Novemberben még nem látta az egész dolgozó nép, ma már azonban népünk nagy több126*